Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
100 SZVÁK GYULA ' S hogy a fenti „konjunkturális okok" nagyon súlyosan estek a latba, Homjakov „Jermak" c. drámájának 1829-es premierje jól bizonyítja. A drámából többek között a következő részt húzta ki a cenzor: „Ne vidítsd fel haláloddal A dühöngő és vad őrültet Krisztus férfiúinak üldözőjét A haza földjének koronás ellenségét!" De hiányzik Iván „vérszopó" jelzője is, amely pedig Karamzin művében még szerepelhetett.3 7 Különös volt tehát Karamzin IX. kötetének sorsa: politikai elvbarátai támadták, a másként gondolkodók viszont melegen üdvözölték. A politikai helyzet változásával azonban, mint látni fogjuk, a látszólagos ellentmondás feloldódik. Karamzin után, Szolovjov előtt A tárgyalt korszakban nagyobb problémák foglalkoztatták a gondolkodókat, mint Iván személyisége. A történetfilozófia, az Oroszországot a történelmi fejlődés egészében elhelyező koncepciók kialakulásának: az uvarovi hivatalos népiesség, a szlavofilok és a „nyugatosok" irányzata születésének kora ez. Az „orosz útról", a történelmi sajátosságokról elmélkednek az írók, publicisták, s ha már történelemformáló személyiségről esik szó, akkor az csak I. Péter lehet. A politikai mozzanat csak a történetfilozófiai irányultság egészében fedezhető fel, s nem bontható le az egyes történelmi személyekre. így hát — ami IV. Ivánt illeti - azt mondhatjuk, hogy értékelésére a politikum csak nagyon áttételesen nyomja rá bélyegét. Bajos lenne tehát ebben a korszakban az Ivánról szóló megnyilatkozásokból következtetéseket levonni a megnyilatkozó pártállására. Annál is inkább, mert a dekabrista felkelést követő politikai merevedés időszakában látszólag minden irányzat az egyeduralom rendszerén belül kereste az előbbrejutás lehetőségeit: tehát funkciótlanná vált az iváni allegória. A történettudomány lényegében a karamzini színvonalon maradt - pontosabban, egy kis kitérő után ide kanyarodott vissza —; módszereit, forrásait, értékelését Karamzintól merítette. A Karamzin célzatosan cárhű műve egészébe vetett bizalom okozta végül is, hogy Iván-felfogása szintén tovább öröklődött. A történettudomány adott fejlettségi szakaszán amúgy sem tudtak más magyarázatot kitalálni a cár viselt dolgaira; s tulajdonképpen Karamzin is csupán, mint „szabályt erősítő kivételt" bírálta IV. Ivánt, ugyanakkor politikailag igen stabil volt a miklósi rendszer: elhárult hát minden akadály az elől, hogy a karamzini vélemény egyidőre „axiómává" váljék. Véleményünk szerint azonban adott esetben hatással volt a probléma alakulására az is, hogy ezt a negatív Iván-képet nem nagyon népszerűsítették a cári Oroszországban. Sőt, a bennünket most közelebbről érdeklő korban, 1848-ban pl. Uvarov betiltatta Fletcher Oroszországról szóló művét, tehát egy forrást,38 A „hatóságilag engedélyezett", hivatalos 3 7 V. /. Kulenov: Szlavjanofili i russzkaja lityeratura, M., 1976, 99. 38 Ld. erre részletesebben: A Fletcser: О goszudarsztve russzkom, Szpb., 1905, VII-XIV.
