Századok – 1982

Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I

98 SZVÁK GYULA Karamzin hívei és ellenfelei Az első bíráló, N. Arcibasev még Arakcsejev idején jelentkezik. ,Доапп Vasziljevics cár tulajdonságai" c. cikkében az a gondolat vonul végig, hogy Iván végletességeire a bojárok ellenállása miatt volt szükség: „Joann Vasziljevics cár nem volt természeténél fogva zsarnok, de rákényszerült a felesleges szigorúságra, hogy megfékezze az önkényeskedő bojárokat és védelmezőiket.'" 9 A tanulmányban kész a források hitelességét is megkérdőjelezni, ha azok negatív megvilágításba helyezik a cárt, s nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy morális szempontból „tisztára mosdassa". Ezért IV. Iván minden egyes erkölcsi szempontból elítélendő tettét megokolja — gyakran képtelenül naiv érvekkel. (Iván egyik felesége pl. még azelőtt meghalt, hogy a nászéjszakára sor kerülhetett volna. Arcibasev szerint ez a tény is a cár nagylelkűségét bizonyítja, hiszen egy beteg nőt is kész volt feleségül venni. Ami pedig a cár számos, a vallás által tiltott házasságát illeti, azokra azért volt szükség, mert nem akart törvénytelenül hálni.20

) N. Arcibasev munkájának egyetlen pozitívuma, hogy felhívja a figyelmet a források kritikus szemléletére (igaz, maga ennek az elvárásnak képtelen eleget tenni), historiográfiai jelentősége" pedig az, hogy megnyitja Iván elvtelen dicsőítőinek sorát. A dekabristák felkelése utáni években több hivatalos kritika is megjelenik Karamzin munkája ellen. A felkelés általában, a dekabristák Ivánról szóló megnyilatkozásai pedig nagyon is konkrétan megmutatták, hogy Karamzin IX. kötete, a szerző óhajai ellenére, önálló életre kelt, s az önkényuralom ellenségeinek fegyverévé vált. A dekabristák ugyanis IV. Ivánt a véres despotizmus tipikus képviselőjének tekintették — megvetve ezzel az orosz forradalmi gondolkodás túlnyomó része Ivánnal kapcsolatos mindenkori állásfoglalásának alapját. Igaz, Ragyiscsev nyomán néhányan (V. Szuhorukov, N. Besztuzsev, A. Kornyilovics) megemlékeztek Iván uralmának néhány pozitív mozzanatáról is (a területi gyarapodás, az első zemszkij szoborok megtartása, a könyvnyomtatás kezdete a leggyakoribb érvek),2

1

végső ítéletük azonban egyértelműen negatív volt. M. Besztuzsev pl. a cár országlását „vadállati uralkodásnak"22

nevezte, N. Muravjov „szörnyűségeiről" ír,2

3

majd később Lunyin „veszett" cárnak keresztelte el, aki „24 éven keresztül fürdött alattvalói vérében".2

4

Meg kell azonban mondjuk, a dekabristák nemigen tettek különbséget az orosz cárok között. Idealizálták a vecse-rendszert, az orosz történelem „hőskorát", s elítéltek valamennyi egyeduralkodót: „Még megalázóbb volt (ti. a tatárok után — Sz. Gy.) a népi erkölcsösség számára újjászületésünk korszaka, Joann Kalita szolgai ravaszsága; azután III. Joann hideg kegyetlensége, Vaszilij képmutatása és IV. Joann szörnyűségei."25 19

M Arcibasev: О szvojsztvah carja Joanna Vasziljevicsa: Vesztnyik Jevropi, es. CXX, 1821/18-19, 135. 50

1. m„ 190. 21

Vö.: A.O. Kornyilovics: Szocsinyenyija i piszma, M.-L., 1957, 135; V.M. Illerickij: Revoljucionnaja isztoricseszkaja miszl v Rosszii (Domarkszisztszkij period), M., 1974, 57. 2 2

Voszpominanyije Besztuzsevih, M.-L., 1951,114. 23

N.M. Muravjov: Miszli ob „Isztorii goszudarsztva Rosszijszkovo" N.M. Karamzina: Lityeraturnoje naszledsztvo, t. LIX, M., 1954, 585. 24

Dekabriszt M. Sz. Lunyin: Szocsinyenyija i piszma, Pb., 1923, 80. 2 s

Muravjov: i. m., 585.