Századok – 1982

Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I

96 SZVÁK GYULA illő mulatságokhoz. Szerette magát cárnak mutatni, de nem a bölcs kormányzás dolgaiban, hanem a büntetésekben, fékezhetetetlen szeszélyekben; játszott, hogy úgy mondjuk, a kegyek és a kegyvesztések gyakorlásával, megnövelvén kegyencei, de még inkább a kitaszítottak számát; önkényeskedett, hogy bebizonyítsa függetlenségét, és még függött a Nagyuraktól... 1 Aztán, nem sokkal koronázása után, amikor a feldühödött moszkvai nép a városban kitört nagy tűzvészt követően leszámolt a cár rokonaival, a Glinszkijekkel, s Iván Vorobjevóban reszketett, „megjelent ott egy csodálatos ember, neve: Szilvesztr..." „Itt veszi kezdetét Joann dicsőségének korszaka, új, serény időszak a Kormányzásban, amely az Állam számára szerencsés sikereiről és nagy elhatározásairól nevezetes . .. 2 Karamzin az eddig leírtakban lényegében Kurbszkij nyomdokain halad — összebékítve egy kicsit a kurbszkiji véleményt a cári megnyilatkozásokkal. (A „gonosz bojár-nevelők" motívuma nyilván az objektivitásnak lerótt adó szerepét játssza.) Már a kezdet kezdetétől fokozza azonban a feszültséget azzal, hogy megkonstruálja a nagyrahivatott gyermek és a kedvezőtlen körülmények ellentétét. Ezek, a Kurbszkijtól való hangsúlybeli eltérések, Karamzin pszichologizáló hajlamaiból és a hatásosságra való törekvéséből fakadnak. Karamzin a történelmet és irodalmat, művészi élményt és a történelmi hitelességet egymástól elválaszthatatlannak tekintette, ezért az elejétől végig (sőt, még az ősöktől kezdve) borús kurbszkiji kép nála az elején árnyaltabbá válik, hogy annál nagyobb legyen később a kontraszt. A Kurbszkijtól való függés később még nyilvánvalóbbá válik. Felvillan Iván 1553-as betegségének epizódja, mint az Adasevtől és Szilvesztertől való elhidegülés kezdete, amelynek útján a döntő lökést Vasszian Toporkov szerzetes adja.1

3

Aztán amikor Iván Livóniára támadt (utalás Adasevék és a cár eltérő külpolitikai programjára), „az Ég szörnyű változást készített elő az ő és Oroszország sorsában". Meghal Anasztázia, és ezzel „véget érnek Joann és Oroszország boldog napjai".1

4 Ezzel véget ér a VIII. kötet is, és kezdetét veszi a cár vérengzéseit tárgyaló IX. Hat kivégzési hullámot ír le Karamzin, s kifejti, hogy Iván jellemének „rosszra" fordulásában nagy szerepe volt az új feleség „romlott erkölcseinek".15 A végén aztán, amikor kísérletet tesz IV. Iván összefoglaló értékelésére, újból előkerülnek a cár pozitív tulajdonságai: az éles ész, a kor viszonyaihoz képest nagy olvasottság és széles tájékozottság, különleges szónoki képesség. De megint csak azért, hogy még megdöbbentőbb legyen a végső eredmény: „ha Batu lealacsonyította az orosz szellemet, akkor az sem kétséges, hogy nem emelte azt Joann uralkodása sem".1

6

Ami pedig „Joann jellemét illeti, aki ifjúkorában az erény hőse, férfiéveiben és öregségében őrjöngő vérszopó volt, az talány az ész számára".1

7 Ha a személyiség titkának megfejtésétől el is zárkózik Karamzin — mint ahogy el is kell zárkóznia, ha az effektivitás kedvéért mesterséges ellentmondást kreált -, ítélete 11

1. m., 59-60. 'Ч.ш., 64. 1 4. m., 134, 135. ,4

I. m., 194, 195. 1 4. m., t. IX., 13, 29, 52, 62, 89, 167-69; 29. 14. m., 274,275. "I. m., 274.