Századok – 1982

Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I

Szvák Gyula IV. IVÁN ALAKJA AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁSBAN Az orosz 16. század - IV. Iván százada. Kissé talán kategorikusan hangzik ez a megállapítás, ha meggondoljuk, hogy az 1500-as éveket még megérte a „Nagy" előnevet méltán elnyerő nagyapa, III. Iván, majd három évtizedig uralkodott a történelemkönyvekben némiképp mostohán kezelt apa, III. Vaszilij, s a századot nem kisebb személyiség, mint a híres-hírhedt Godunov búcsúztatta. Az elődök által elvetett mag azonban IV. Iván uralkodására hajtott ki: ekkor veszi fel „minden oroszok nagyfejedelme" a cári címet, s válik ezáltal országa az „igaz hit" védőbástyájává. Erre a fél évszázadra esik az ősi ellenség végérvényes hódoltatása; a Kazanyi és Asztrahányi Kánság bevétele, s Iván neve fémjelzi az 50-es évek reformidőszakát is, amikor az óriásivá növekedett birodalom központosított módon való kormányzása irányában történnek biztató lépések. De Iván vezette be uralkodásának második felében az úgynevezett opricsnyinát is, amellyel országát két részre osztotta, a gazdasági életet szétzilálta, társadalmát demoralizálta, hadseregét felbomlasztotta. Ugyanez az Iván veszítette el az állam erejét felemésztő huszonöt éves livóniai háborút, ő hagyott csonka országot gyengeelméjű utódjának -mert a rettegett cár volt az is, aki potenciális dinasztikus krízist adott örökül azáltal, hogy agyonütötte legidősebb fiát, a trón régi várományosát. Nagy dolgok születtek Iván hosszú országlása alatt - s nem kisebbek mentek veszendőbe. Úgy tetszik, joggal tornyosul a század fölé a mindenható cár alakja: uralkodásának korszakos jelentőségű eseményei indokolják. A 16. századi orosz történelmet azonban mégsem elsősorban a történések objektív súlya, mint inkább az ezeket megítélő utókor jóvoltából homályosítja el IV. Iván személye. Bármily nagy tetteket is vitt végbe, és bármekkora bűnöket is követett el IV. Iván, odisszeája igazából csak az uralkodásával foglalkozó történeti munkák, szépirodalmi művek lapjain, szobrokon és festményeken, a népköltészeti alkotásokban, egyszóval a 16. század után következett el. Az európai középkor egyik „legtarkább" egyéniségének példa nélkül álló cselekedeteinél tehát — akármilyen különösen is hangzik ez — historiográfiai sorsa még érdekesebb. Uralkodásának értékelése évszázadok óta vita tárgya. A polémia gyökere tulajdonképpen még Iván és a livóniai hadszíntérről a lengyelekhez átszökött egykori barátja, Kurbszkij nevezetes levélváltásáig nyúlik vissza. A korlátlan egyeduralom igenlése egyrészt, a véres despotizmus elítélése másrészt, polarizálta későbbi korok gondolkodóit is. S a vita nemzedékekről nemzedékekre hagyományozódott, érzelmi-indulati feszültsége nem csökkent — mert mindenkoron alkalmas volt az aktuális politikai—ideológiai véleménynyilvánításra. így, a polémiában újból és újból állástfoglalók lassanként már azt sem vették észre, hogy lényegében semmi újat nem tudnak mondani elődeikhez képest, sőt