Századok – 1982
Közlemények - Szvák Gyula: IV. Iván alakja az orosz történetírásban 93/I
94 SZVÁK GYULA alig magyaráznak meg többet IV. Iván politikájából, mint amennyit már Iván és Kurbszkij is megtett. A konkrét történeti kérdés objektíve irrelevánssá vált és a róla nyilatkozó korának ideológiai-politikai problémájává transzformálódott. A IV. Ivánról szóló irodalom gigantikus nagyságúra duzzadt, s mivel mindkét megközeb'tés hivei igyekeztek a korabeli forrásokat koncepciójukhoz igazítani, a cár körüli homály szinte átláthatatlanná lett. Olyannyira, hogy még ma sem látunk a kérdésben egészen világosan. A kérdéskomplexum tudományos megközelítéséhez szükséges tehát, hogy első lépésként áttekintsük a IV. Iván-értékelés mechanizmusának történetét. Végig kell járnunk azt az utat, amelyet az Ivánt értékelő gondolkodók bejártak, a felgyülemlett hatalmas irodalomban szét kell választanunk az időt állót az aktuális pillanat szülte megnyilatkozásoktól. Ezzel egyúttal — egy szűk keresztmetszeten bár, de — nyomon követjük az orosz történettudomány fejlődését is. Dolgozatunk a IV. Iván-értékelés történetét kívánja középpontba állítani. Célja, hogy a történeti irodalom néhány hagyományossá vált — s olykor máig élő — beidegződését kimutassa, születésének körülményeit felderítse, s a mind ez idáig megnyugtató válasz nélkül maradt problémákat felvesse. Az Iván-historiográfia áttekintését, elsősorban teijedelmi okokból, Karamzintól kezdjük. A nemesi történész műve volt ugyanis az első olyan szintézis, amely valóban történelmi tudat formáló jelentőségre tett szert, s a korabeli történetírás színvonalán, a rendelkezésre álló valamennyi forrás ismeretében alkotta meg koncepcióját. Éppen Karamzin művének jobb megértése érdekében kell azonban néhány szót szólni az előzményekről is. Az első „történeti" munka még Kurbszkij nevéhez fűződik, aki a „Szkazanyije о velikom knyaze moszkovszkom" c. művében érthetően abszolút negatív képet rajzol IV. Ivánról.1 Az írás vitathatatlan forrásértékét csökkenti, hogy műfaja pamflet, amely akkor íródott, amikor szóba került a cár lengyel királlyá választásának lehetősége. Kevésbé elfogultak a „Zavaros időszak" után közvetlenül készült publicisztikai művek, amelyek általában a „Szmuta" okaira igyekeznek választ találni, s így, természetesen, IV. Iván uralkodására is nagy figyelmet fordítanak.2 A „történeti" műfajt képviselő alkotások már megkísérlik bizonyos mértékig rendszerezni is a cár országlásáról ismert tényeket, s ez a kísérletük mély nyomokat hagy a későbbi történetírói hagyományban.3 A jelzett időszakban készült írások ítélete általában kettős — a nagyobb hangsúly azonban a negatívumokra esik. 1 Vö.: A. M. Kurbszkij: Szkazanyije о velikom knyaze Moszkovszkom: Russzkaja Isztoricseszkaja Bibliotyeka, t. XXXI. Forráskritikailag fontos szempontokra hívja fel a figyelmet: Ju. D. Rikov: „Isztorija о Velikom Knyaze Moszkovszkom" A. M. Kurbszkovo i opiicsnyina Ivana Groznovo: Isztoricseszkije zapiszki, 1974, t. 73. 2Vö.: Russzkaja Isztoricseszkaja Bibliotyeka, t. XI1L, 627-628; Vremennyik Ivana Tyimofejeva, M.-L., 1951, 11, 12, 13,15,23,151; A. A. Popov: Izbornyik szlavjanszkih; i russzkih szocsinyenyij i sztatyej vnyeszennih v hronografi russzkoj redakcii. M., 1869, 183; Materiali po isztorii SZSZSZR, t. II., M., 1955, 56, 75, 76, 78-79, 83, 85. 'Elsősorban Iván és Kurbszkij levelezése, Kurbszkij pamfletje, a korabeli külföldi utazók, zsoldosok visszaemlékezései, mint források és az 1617-es Kronográf a legfontosabbak ebben a vonatkozásban.
