Századok – 1981
Makkai László: Bethlen és az európai művelődés 673/IV
689 BETHLEN GÁBOR ÉS KORA an der Oderben tartott fenn egyetemet. Eleinte ez lett a magyar kálvinista diákok elsőrendű úticélja, mert itt, a lutheránus ország és a kálvinista fejedelem közti vallási kompromisszum szellemében egy felekezeti kiélezettségtől mentes oktatást kaphattak. Alig telt el öt év Heidelberg pusztulásától, Frankfurt an der Oder magyarországi (és ezen belül erdélyi) hallgatóinak száma már meghaladta a százat. Továbbra is látogatták magyarok a nehéz helyzetben nem zavartalanul, de mégis valahogyan fenntartott többi német egyetemet, elsősorban a wittenbergit a lutheránusok, a marburgit és herbornit a kálvinisták, köztük Bethlen ösztöndíjasai is. De a háborús viszonyok közt a németországi egyetemek már nem biztosíthatták megfelelő számban a magyar diákok folyamatos befogadását, s ezért kellett Bethlen ösztöndíj-politikájában egy olyan irányváltozásnak bekövetkeznie, mely hosszabb távlatban alapvető fordulatot hozott. 1623-tól kezdve egyre gyakrabban indultak magyar diákok Hollandiába és Angliába. A hollandiai és angliai peregrinációnak már volt bizonyos, Bethlen szempontjából nem is egyértelműen dicséretes múltja. Az ortodox kálvinizmus dogmái ellen fellépő Arminiussal barátkozó, a protestáns egyetemeken is egyedüli tekintélynek számító, Arisztotelészt bíráló Ramussal rokonszenvező, a püspöki hatalmat kétségbevonó s az ellen nyíltan lázadó Újfalvi Imrét — mint láttuk — ő mentette ugyan meg az örökös fogságtól, s talán a kivégzéstől is, de nézeteivel aligha értett egyet. Márpedig ezeket a nézeteket a kortársak egyöntetűen Újfalvi hollandiai és angliai hozományainak tekintették. Jöttek azonban megnyugtatóbb hírek is ezekből az országokból. Elvégre I. Jakab királytükre alapozta meg a kálvinista színezetű abszolutizmus elméletét, s a puritánok küzdelme a monarchia ellen ezekben az években még nem éleződött ki annyira, mint Bethlen halála után. Sőt, a legnevesebb puritán egyházi írók, William Whitaker és William Perkins annyira híresek voltak Magyarországon is, hogy Szepsi Csombor Márton az ő sírjaiknál akart angliai útján tisztelegni. Útleírásában Bethlen bizalommal olvashatta Londonról szóló jellemzését: „itt a jámborság, itt a biztos nyugalom, itt az igazi szeretet is, itt székel magas trónján a hit."4 6 A puritanizmusnak akkor még csak szigorú kálvinista és kemény antipápista vonásait ismerték Magyarországon Perkins 1620-ben lefordított és Debrecenben kiadott „Orthodoxus christianus" c. vitairatából, s mit sem hallottak még az egyházat az állam rendelkezése alól kivonó presbiteriánus elveiről. És azt sem tudhatták, hogy a puritán demokratizmus legkövetkezetesebb hirdetője, az emiatt Angliából száműzött William Amesius mit fog majd tanítani a hollandiai Franekerben, ahol 1622-ben lett professzor. Híre seregestől vonzotta oda a magyarokat is, még a nevezetesebb Leidenbe se mentek többen. 1623-ban iratkozott be először magyar diák Franekerben, s egy évtized alatt számuk meghaladta a kilencvenet. Amesius 1625-ban „Bellarminus enervatus" címen könyvet adott ki, mely tanítványainak a nagy jezsuitát cáfoló disputációit tartalmazza, s az 50 vi ta tétel közül 38-nak magyar diák volt a respondense.47 Amesius nyilván tudta, hogy Magyarországon a hitvita elsőrendű politikai kérdés, bár őt a dogmák kevésbé érdekelték, mint a gyakorlati vallásosság. De bizonyára szolgálni akart az ellenreformációval küzdő magyar kálvinizmusnak, s Bellarminón keresztül Pázmányt, Bethlen legveszélyesebb eszmei ellenfelét is támadta. így Bethlen megbizonyosodhatott afelől, 4 6 Szepsi Csombor Márton összes művei. Bp., 1968. 211. tl Czegle Imre: Amesius korai magyar tanítványai. Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum X-XII. Szeged, 1972. 107-123. 3 Századok 1981/4
