Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Jeszenszky Géza: A koalíció és Anglia (Angol-orientációs kísérletek a századeleji magyar politikában) 958/V
A KOALÍCIÓ ÉS ANGLIA 975 diploma birtokában német-, olasz- és franciaországi további tanulmányok után, az apjától örökölt kisebb vagyon jóvoltából anyagilag független helyzetben Ausztria-Magyarország újkori történelméről készült könyvet írni, s eközben ütközött bele a napi politika kérdéseibe. Gondolkodását a 19. századi klasszikus angol liberalizmus tanai, a demokratikus szabadságjogok lobogó tisztelete, a szigorú erkölcsi elveket valló protestáns hit és a brit hazafiassággal jól megférő erős skót nemzeti érzés jellemezte. Ebből fakadt minden igazságtalansággal szembeni fölháborodása és az a meggyőződése, hogy a nyilvánosság segítségével, az általa idealizált brit közvélemény erejével külföldön is eredményesen léphet föl a tapasztalt visszásságok megszüntetése érdekében. Fiatalon osztotta azt a „konvencionális csodálatot", amit az angol (és a skót, velszi, ír) nép többsége érzett Kossuth Lajos és nemzete iránt, ezt a rokonszenvet átvitte a magyar Függetlenségi Pártra is, és 1905 novemberében a magyar koalíció igazságának hitében érkezett Bécsbe. Steed kétkedő, fölényes mosolya még nem változtatta meg nézeteit, s 1906 tavaszán még bízott Magyarország, „a nemzetek főnixe" diadalában.80 1906 május elején egy sereg ajánlólevéllel Budapestre érkezve biztosította Apponyit, az angol kapcsolatok elsőszámú szorgalmazóját, hogy őt nem kell meggyőzni a magyar nemzeti követelések jogosságáról, csupán időszerűségükről. Az első kételyeket éppen a rangos magyar közéleti személyiségekkel (Apponyi, Kossuth, Esterházy Sándor, Láng Lajos, Rákosi Jenő) folytatott beszélgetések ébresztették benne föl, és ezeket megerősítették a nagyszebeni szász értelmiségiektől és a román politikus-újságíró gárdától hallottak. Rennernek és a többi bécsi szociáldemokratának a magyarok sovinizmusáról mondott szavait ezután már nem fogadta hitetlenkedve. Seton-Watson véleményének fokozatos átalakulását jelezte két írása, amelyeket a Spectator (ahol Scotus Viator aláírással már korábban is jelentek meg levelei) vezércikként közölt. Az elsőben a koalíció ügyetlen taktikáját bírálta: maguk idézték elő az általános választójog kérdésének fölmerülését, s ha egyszer már a szerbekkel, csehekkel és horvátokkal elkezdett barátkozással hozzájárultak a magyarországi nemzetiségek reményeinek a föléledéséhez, akkor megmagyarázhatatlan a velük szemben tanúsított türelmetlen magatartás. Az általános választójog most már elkerülhetetlen bevezetése esetében választaniuk kell a Béccsel vagy a nemzetiségekkel fönntartott szövetség között.81 A másik cikk már figyelmeztetett: „Magyarország a válaszúton" A koalíció végeláthatatlanul nem odázhatja el a döntést, hogy 67-es vagy 48-as politikát akar-e folytatni, noha mindkét esetben belső szakadás következik be soraiban. Ebben az írásban már központi helyet kapott a magyar hegemónia bemutatása és ennek a tarthatatlansága, s vádként fogalmazódott meg, hogy a magyar nyelv nem tesz különbséget magyar (Magyar) és magyarországi (Hungarian) között.82 Mindezt azonban - hangsúlyozta Scotus Viator — baráti bírálatként mondja, elismerő szavakkal emlékezett meg a magyarok történelmi hagyományairól, kitűnő kvalitásairól, s nagy jövőt jósolt nekik, ha az uralom helyett a primus inter pares viszonyra törekszenek nemzetiségeikkel.8 3 80The Scottish Review, 1906. márc. 12. 81 The situation in Hungary. S. 1906. szept. 29. 427-428. 8 2 Seton-Watson tehát a Hungarus, Hungaria fogalmát mereven elválasztotta a magyar etnikumtól, ö tette az angol nyelvterületen következetessé a „Hungarian" és a „Magyar" megkülönböztetését. 8 'Hungary at the parting of the ways. Spectator, 1906. okt. 20. 567-568.
