Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Magyarország külpolitikája a formálódó Berlin-Róma tengely árnyékában 924/V
940 Ρ RITZ PÁL románok, csehek és szerbek napról napra tapodják a mi testvéreink hátán azt az amúgy is tökéletlen és fejletlen kisebbségi jogainkat." Levelében Bajcsy-Zsilinszky több ponton tévedett. Tévedett, amikor a Le Temps „valami egészen rendkívüli elszántság"-ot sugárzó cikkeiből egy engesztelhetetlen francia álláspontra következtetett. Az angol és a francia felfogás között jóval kisebb eltérést tételezett fel, mint amilyen a valóságban létezett. Hibásan vélte azt, hogy Párizs a német agresszió révén „könnyen építhet aranyhidat Olaszországnak a stresai frontba visszatérése számára". „Német végtelen butaság"-ot látott ott, ahol a valóságban kellő diplomáciai előkészítés és a dolgok lényegére az adott pillanatban helyesen tapintó intuitív meglátás volt. Ám mélységesen igaza volt abban, hogy a március 7-i esemény ünneplése politikai hiba volt, és — túlzásoktól nem mentes fogalmazásával együtt is - helyesen mutatott rá arra, hogy e hiba megszületésében bűnös a hivatalos politika, amely legális ellenzékét obskurus módszerekkel is bénította, a másik -az igazi — Magyarországot elhallgattatta.17 A Le Temps március 12-i külföldi sajtószemléjében valóban az állt, hogy a magyar közvélemény blokkot alkot Locarno elítélésében, ami - más szavakkal - azt is jelentette, hogy egységesen franciaellenes és németbarát. Ezt a beállítást egy héttel későbbi jelentésében maga a budapesti francia követ minősítette abszolút nem helyénvalónak. A miniszterelnökön és mamelukjain kívül — írta - sok ember van itt, akire a német fasizmus nem gyakorol vonzást, és akik nem váltak vakká azzal a veszéllyel szemben, amelyet egy gátjait felszakító Németország jelent. A sajtó érzékeltetett hangvétele mellett is azt lehetett tapasztalni, hogy az agresszió első hírei valóságos zűrzvart keltettek, amely akkor ült el, amikor ismertté vált a franciák egyértelmű támogatása helyett a francia-német viszályban inkább közvetíteni óhajtó angol magatartás. A gyűlölt békerendszer újabb pillérének leomlása felett érzett örömbe a megsértett hatalmak esetleges kemény fellépése miatt aggodalom, a német magatartás következtében pedig üröm vegyült. Hitlernek ugyanis — bevált receptje szerint — gondja volt arra, hogy ellenfeleit megossza. Ezért a locarnói hatalmakhoz intézett március 7-i német memorandumban, valamint a Reichstag előtt elmondott beszédében Nyugaton újabb regionális, Keleten pedig — a lengyel—német megnemtámadási szerződéshez hasonló — kétoldalú szerződések megkötésére mutatott álnok hajlandóságot. Azért, hogy még jámborabbnak mutatkozzék, Hitler ráadásul Németországnak a Népszövetségbe történő visszatérését is kilátásba helyezte. Ilyenformán a magyar politika intézői előtt ismét felrémlett egy német—csehszlovák megnemtámadási szerződés veszedelme. A félelem komolyságát szemléletesen mutatja, hogy már néhány nappal később Kánya annak megtudakolására utasítja Sztójayt: vajon a német-csehszlovák szerződés is - a „tervezett" regionális paktumhoz hasonlóan — 25 esztendőre fog szólni, vagy pedig a német—lengyel szerződés mintájára 10 évre köttetik meg. Nem sokkal később Kánya újból sürgönyöz — most már a németek befolyásolásának szándékával - Berlinbe: nem lehetne-e a tervezett szerződést a szovjetcsehszlovák katonai megállapodás megtagadásától függővé tenni? Sztójay először Renthe-Finkkel, a Wilhelmstrasse egyik illetékes referensével beszélt az ügyről, aki még 17 Napló 35. VI. kötet 263. Gömbös válasza 1936. III. 11-én Payr Hugó interpellációjára; Κ 429. Adatgyűjtemény 1936. I. Bajcsy-Zsilinszky III. 12-i levele; Κ 74.1-1936-Berlin Sztójay III. 12-i számjeltávirata, uo. III. 14-i sürgönye, Κ 74. Ι-1936-Róma Villani III. 13-i és 15-i számjeltávirata, Κ 74.1-1936-London Masirevich III. 14-i számjeltávirata, Petersen 471-474
