Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Okladnyikov; A. P.; Szoszkin; V. L.: Szibéria szovjet értelmiségének kialakulása: szakaszok és sajátosságok (1917-1941) 861/IV

862 FOLYÖIRATSZEMLE értelmiség fejlődését. Ennek megfelelően az általános politikai helyzet, a párt értelmiségi politikája és a kulturális forradalom kibontakozása határozták meg a régió értelmiségének történeti útját 1917-1941 között. Az újabb részletkutatások eredményei alapján Szibéria szovjet értelmiségének kialakulását nem a Kolcsak legyőzését követő időtől számítják a szerzők. Véleményük szerint a folyamat 1917 végétől, a szocialista forradalom győzelmével kezdődött. Igaz, a politikai helyzet változásai következtében többször megtorpant. A kezdeti időszakban a régi értelmiségiek polarizálódása révén indult meg a helyi szovjet értelmiség fejlődése. Később a párt, a szovjethatalom osztályszempontú káderpolitikája (kiemelések), ill. a kulturális forradalom keretében kiépülő iskolarendszer működése biztosította a feltételeit. Részletesebben a kezdeti időszakot elemzik a szerzők. Hangsúlyozzák, hogy nem állja meg a helyét az az értékelés, hogy Szibéria túlságosan elmaradott lett volna az értelmiség tekintetében az ország többi részéhez viszonyítva. 100 ezerre tehető a szellemi foglalkozásúak, a széles értelemben vett értelmiségiek száma. Igaz, rendkívül egyenetlen volt a megoszlásuk, mert egyharmadrészük három nagyvárosban (Omszk, Tomszk, Irkutszk) tömörült. A régió fejlettségi szintjének, helyzetének megfelelően zömmel hivatalnokok és katonatisztek alkották a szibériai értelmiséget. Szociálisan és politikailag egyaránt kimutatható sorain belül a nemesi-burzsoá irányzat, a döntő többséget jelentő kispolgári elem és a proletár réteg is. A kispolgári értelmiségiek zöme ún. félértelmiségi volt (kishivatalnokok), akik rossz anyagi körülmények között éltek, politikailag ingadoztak. A forradalom győzelmét követő hónapokban a szovjethatalom agitációval próbálta maga mellé állítani a helyi értelmiséget. Nem eredménytelenül, bár anyagi eszközök nem álltak rendelkezésére. Természetesen jelentős maradt a szocializmushoz ellenségesen viszonyuló réteg. A legtöbben viszont az ún. semlegesség álláspontjára helyezkedtek. Részben, mert várták a további politikai fejleményeket, de elsősorban azért, mert mint kispolgári értelmiségiek, demokraták, az értelmiség osztályok felettiségét vallották, bíztak a harmadik út lehetőségében. Az eszer és részben a mensevik irányzat befolyása alatt álltak. 1917 végén Tomszkban létrehozták a Dolgozó Értelmiség Szovjetjét törekvéseik érvényesítésére, eredménytelenül. Táboruk akkor duzzadt fel átmenetileg, amikor a bolsevikok szétkergették az alkotmányozó gyűlést. A Breszt-Litovszk-i békét követő politikai krízis tovább erősítette önállósulási törekvéseiket, amelyek szeparatisztikus vonásokat is hordoztak. Kolcsak uralma idején részben jobbratolódás jellemezte az értelmiséget. A harmadik út illúziója azonban szertefoszlott, sőt az is bebizonyosodott, hogy demokratikus eszméik érvényesítésére a fehér ellenforradalom semmilyen lehetőséget nem biztosít. Ennek felismerése hívta életre az eszer-mensevik vezetésű Politikai Központot, mint Kolcsak értelmiségi ellenzékének szervezeti keretét. A szerzők szerint a fehérekkel való szembefordulás határozottabban jelentette a szovjet hatalomhoz történő orientációt, mint ahogy ezt az eddigi tanulmányok értékelték. Különösen Kolcsak visszavonulása idején gyorsult fel politikai és katonai táborának bomlása. A hadseregébe kényszerített értelmiségiek tömegével álltak át a szovjet erőkhöz. A polgárháborút követő időszakot már csak fő vonalaiban tekintik át a szerzők. Megállapítják, hogy Szibériában kevésbé a meggyőzés, jelentősebb mértékben adminisztratív eszközök érvényesültek az értelmiségi politikában. Elsőként a pedagógus társadalom állt a szovjet hatalom mellé (1924). A tudományos élet képviselőit csak 1927-re sikerült megnyerni. A gazdasági szakemberek többségét az első ötéves terv grandiózus feladatai állították a szocializmus oldalára (Pl. az Ural-Kuznyeck kombinát). A folyamat az 1930-as évtized végén jutott befejező szakaszához, s a háború éveiben zárult le. A szovjet értelmiség fejlődésének Szibériában fontos sajátossága volt, hogy etnikailag rendkívül heterogén, s különböző fejlettségi szintű rétegeket foglalt magába. A fejletlen társadalmi struktúrák miatt gyakori volt, hogy az értelmiségiek képviselték és érvényesítették az előkelő réteg, a burzsoázia szovjetellenes és gyakran szeparatisztikus érdekeit, törekvéseit. Ugyanakkor a dolgozó osztályok képviseletében is ők léptek fel. Megnőtt tehát a politikai szerepük. A szovjethatalom elsősorban a helyi orosz szakemberekre támaszkodott, de nagy gondot fordított a helybeli nemzetiségek, etnikumok kulturális felemelésére, saját értelmiségi réteg kinevelésére. Eredményesen. Visszairányítottak Szibériából elszármazott szakembereket, kiemelték és beiskolázták a politikailag aktív parasztokat, vadászokat és kézműveseket. Kiépítették az anyanyelvi iskolarendszert. Ha nem is minden etnikumnál, de alapvetően befejeződött a tárgyalt korszakban a szibériai nemzetiségek szovjet értelmiségének kialaku(Isz torija SzSzSzR, 1978. 6. szám 3-21.)