Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Lotchin; Roger W.: San Francisco és a Városi-katonai komplexum kialakulása 1919-1941 között 863/IV
FOLYÖIRATSZEMLE 863 ROGER W. LOTCHIN: SAN FRANCISCO ÉS A VÁROSI KATONAI KOMPLEXUM KIALAKULÁSA 1919-1941 KÖZÖTT D. D. Eisenhower elnök búcsúüzenete óta közismert az amerikaiak tudatában a „katonai-ipari komplexum" fogalma. Vizsgálata folyamán azonban szinte kizárólag a belpolitika szempontjait vették figyelembe, tekintet nélkül a várospolitikai kihatásokra, és fó'leg az 1940-es évek második felére koncentráltak, akkor is legfó'képpen a hidegháború éveire. Csak kevés történész figyelt fel arra, hogy a párhuzamos, katonai-polgári fejlesztésnek messze, az első világháború idejéig visszanyúló gyökerei vannak, gyakorlat volt a két világháború közti időszakban is és mint olyan, egyszerre volt tárgya és eszköze a nyugati part nagyvárosai vetélkedésének. A „város és a kard" szövetsége San Francisco esetében igen nagy hagyományokkal rendelkezett. Az Egyesült Államok megjelenésétől, 1846-tól 1850-ig tartott az első nagy militarizálási hullám, ezt követte a polgárháború, a spanyol-amerikai háború és az első világháború további pozitív hatása. Az 1920-as évek elejére San Francisco katonai vonásai majdhogy meghatározók lettek, ezért Los Angeles előretörése, valamint San Francisco háttérbe szorulása ugyanezen időpontban valóságos pánikhangulatot keltett. San Francisco mindig a Csendes-óceán előterének tekintette magát (a csendes-óceáni flotta révén pedig a nemzetbiztonsági rendszer alapvető elemének), ezért a washingtoni flottakorlátozási szerződés gyakorlatilag létében fenyegette. Ugyanakkor - a légierő új megítélése kapcsán - a flotta perspektívája is a nemzetvédelem második vonalába való visszaszorulás lett: megteremtődött tehát a hadiflotta és a város érdekszövetsége, mely azonban, mint a későbbiekben látni fogjuk, inkább véd- és dacszövetségnek tekinthető; a polgári és a katonai fél egyként szorgalmazta a kikötő és környékének militarizálását, noha gyökeresen különböző meggondolásokból. A flotta tehát, hogy csendes-óceáni biztonsági feladatainak egyáltalán eleget tehessen, erős szárazföldi bázist követelt magának a nyugati parton. A lehetséges helyek között (kitűnő vasúti összeköttetései, kereskedelmi kapcsolatai miatt) San Francisco, illetve — tágabb értelemben — a kikötő szélesebb környéke is szóba jöhetett. Ez időben a flotta részben San Diegóban, részben Los Angeles kikötőiben települt. San Francisco vezetősége, a Kereskedelmi Kamara, a Munkaügyi Tanács és a város szinte minden társadalmi szervezete mozgásba lendült, 1920-1925 között azonban a Kongresszus lehetetlenné tett minden tervezést: a Bay Area történelmi magjának és három öblének decentralizáltságára hivatkozva a terület adottságait haditengerészeti bázis céljaira rosszabbnak ítélte, mint a szintén széttagolt Los Angelesét. Ugyanakkor a ,Bay Area három nagyvárosa, San Francisco, Vallejo és Alameda vezetősége maga sem tudott egységes álláspontra jutni a megteremtendő központi flottabázis helyét illetően; akármelyikre is esvén a választás, túlságos előnyöket juttatott volna a kedvezményezettnek. A flotta így furcsa helyzetbe került: ott hajózott a Csendes-óceánon - kielégítő szárazföldi bázis nélkül. Utánpótlási szempontokból megtagadta a Dél-Kaliforniába való áttelepülést, az egyedüli megoldásnak tehát a meglevő San Diegó-i és Los Angeles-i ideiglenes bázisok véglegesítése és kiépítése látszott. A harmincas évek elejére az új elnök és a Kongresszus nagyobb .megértést tanúsított a haditengerészet nehézségei iránt. A flotta ismét választási lehetőség előtt állt. San Francisco a Bay Area más városaival együtt a Sunnyvale-bázis állandósítását javasolta a déli öbölben. Los Angeles azonnal felismerte a veszélyt, és felvetette, hogy ez a bázis gazdaságilag katasztrofálisan érintené Vallejo hajóépítő üzemeit. Vallejo vétót mondott. A terület urbanisztikai rendezetlensége egyébként is kellemetlenül befolyásolta a katonai törekvéseket, noha a flotta számára lényegében nem volt előnytelen a decentralizált bázis gondolata sem: a légitámadásokkal szembeni védelem szempontjainak mindenesetre megfelelt. A flotta azonban valójában nem tudta érvényesíteni saját szempontjait a polgári decentralizációs várospolitika határozataival szemben: ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy nincs is szüksége állandó központi bázisra, a „mozgó flotta" elve elegendőnek tartotta a centralizációra nem hajlandó Bay Area környéki városok kisebb bázisainak egyidejű üzemben tartását. Ezt a gondolatot San Francisco örömmel üdvözölte és a terület többi városai is, annál kevésbé Los Angeles, melynek
