Századok – 1981

FOLYÓIRATSZEMLE - Düwell; Kurt: Állam és tudomány a weimari köztársaságban. C. H. Becker miniszter kultúrpolitikája 860/IV

860 FOLYÖIRATSZEMLE tartotta kötelezőnek a hallgatást. Az olaszok hittek Sacco és Vanzetti ártatlanságában, akkor sem hiszik el az ellenkezőjét ha Tresca állítja — s ez megmagyarázza, miért csak amerikaiaknak beszélt a dologról. Feltételezhetjük, hogy a harag, a kiábrándultság, emlékek a régen is felmerült gyanúról, esetleges új kételyek szilárd hitté ötvöződtek Trescában. Anélkül, hogy a hipotézisek birodalmába lépnénk - mondja a szerző - , annyit szögezhetünk csak le, hogy korábbi megnyilvánulásaival szögesen szembefordulva, Tresca 1941-43 között többször is megállapította Sacco bűnös és Vanzetti ártatlan voltát. De addig, míg a feltevésnek további megerősítései nincsenek, nem járathatjuk le a történész hivatását azzal, hogy feltevésekre épülő váddal állítjuk a történelem ítélőszéke elé Saccót vagy Vanzettit. F. M. (The Journal of American History, volume 66., No. 3. 1979 december., 535-547.) KURT DÜWELL ÁLLAM ÉS TUDOMÁNY A WEIMARI KÖZTÁRSASÁGBAN. :C. H. BECKER MINISZTER KULTÚRPOLITIKÁJA Az első világháborúban elszenvedett vereség, amely a vilmosi Németország katonai, társadalmi és politikai csődjét egyszerre bizonyította, a megrázkódtatás ellenére hatalmas szellemi és morális energiákat szabadított fel, s azok a kultúrpolitikusok, akik a kultúrpolitikának, mint az átfogó politikai gyakorlat központi elemének jelentőségét már a császárság korában is hirdették, új ambíciókkal, a reformok erejébe vetett hittel láttak a több mint 50 éve háttérbe szorított liberális, ill. demokratikus elképzelések megvalósításához. Ebeit 1919 februári beszéde tovább erősítette azt a meggyőződésüket, hogy Németország az elkövetkező évtizedekben Nyugat-Európa számára is a demokrácia példaképévé válhat, s hogy ebben a munkában a megreformált művelődésügyre is óriási szerep vár. Mindenekelőtt arra törekedtek, hogy Németország hatalmas tekintélycsökkenését és veszteségeit — a külföldi bojkott következtében tudományos és kulturális életét is fojtogató helyzet ellenére — ne követhesse nemzeti szellemi életének hanyatlása. A későbbiekben, a nemzeti szellem regenerálódását követően egy olyan külföldre irányuló kultúrpolitika kialakítását tervezték, melynek célja az elvesztett pozíciók visszaszerzése lett volna. Ε próbálkozások egyik legaktívabb előmozdítója volt Carl Heinrich Becker, aki 1918-32 között közvetlenül és erősen befolyásolta a nemzeti kultúrpolitika fejlődését. Az 1919-ben államtitkárként működő Becker „Kulturpolitische Aufgaben" c. munkájában vázolta programját, amely egy „alkotóképes zárt nemzet" megteremtését tekintette legsürgetőbb feladatának; nemzeti kultúrpolitikát hirdetett meg az erőfenntartás és a partikularizmus felszámolása jegyében. A munkálatok előtt álló legnagyobb akadályt a központi hatáskör hiányában látta, s bár elismerően szólt Poroszország korábbi tudományszervező teljesítményéről, a megoldást az egységes nemzeti művelődéspolitika megteremtésében, a fennálló birodalmi-porosz kettősség megszüntetésében kereste. Tevékenységének eredményességét mutatja, hogy a weimari köztársaság alkotmánya — szemben 1871-gyei - az iskolaügyekben kerettörvényhozási hatáskört biztosított a birodalom számára a tagországok ellenében. A terv megvalósítása azonban leküzdhetetlen akadályokba ütközött, s a különböző politikai és gazdasági nehézségek következtében 1924 után a művelődés ismét a tagállamok hatáskörébe került. Düwell tanulmánya részletesen elemzi Becker programját. A figyelmet elsősorban a főiskolai reformra irányítja. Megállapítja, hogy Becker már ,1919-ben felismerte: a birodalom gyengesége következtében az egyetlen reális megoldás a porosz főiskolapolitika kiterjesztése és továbbfejlesztése lehet. Elgondolásait ugyanakkor határozottan demokratikus vonások jellemezték. Első lépésként a főiskolai önkormányzat helyreállítását tervezte, s többek között a professzorokat és az egyetemistákat összefogó akadémiai egyesületi eszme újjáélesztésére, nem kevés illúzióval egy tulajdonképpeni „tudósköztársaság renaissance"-szának megalapozására törekedett. Korszerű szemléletére jellemző, hogy az állampolgári nevelés érdekében heves viták kereszttüzében szorgalmazta az egyes tudományos diszcipli-