Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
AZ OSZTRÁK ÁLLAMSZERZŐDÉS TÖRTÉNETE 811 Rt. kivételével minden német tulajdon visszaszolgáltatását valamint azt, hogy a külügyminiszterhelyettesek 1949. szeptember l-ig dolgozzák ki a szerződést. A külügy miniszterhelyettesek július 4.—szeptember 1. között Londonban üléseztek. Több cikkely — egyebek között a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó — ügyében egyetértés született. A 22 még nyitott cikkelyből 13-ban megállapodtak, 9 azonban még mindig nyitva maradt. Ezek között volt a 35. cikkely is, amelynél a Nyugat a Szovjetuniót a párizsi megállapodás extenzív kibővítésével vádolta, valójában azonban éppen ők nem kívánták azt megtartani. A miniszterhelyettesi konferencia — amely egyebek között a 35. cikkely tárgyát képező német tulajdon listáját volt hivatva elkészíteni - nem hozott eredményt. Ennek okára mutatott rá a TASZSZ szeptember 5-i nyilatkozata, amely arról írt, hogy a tőkés partnerek a megállapított olajmennyiség felét kitermelni képes olajkutatást kívánták csak átadni, továbbá kártérítési igénnyel léptek fel a német cégeken keresztül finanszírozott, a fasiszta hadiipart erősítő ausztriai befektetéseik után. A szovjet delegáció ragaszkodott a három hónappal korábban elért eredményhez, a három tőkés hatalom küldöttei pedig kijelentették, hogy annak elismerésére nincs felhatalmazásuk. Az említett kérdésekben a külügyminiszterek New York-i találkozója sem hozott eredményt, és csupán a helyettesi tárgyalások folytatódtak. A Nyugat halogató taktikája ebben az időben már az egyezmény megkötésének megakadályozására irányult, és mivel Ausztriát be kívánták vonni a katonai és politikai integrációba, ezért lehetőleg kevés gazdasági kötelezettséggel akarták terhelni. Végül is 1949. november 18-án, a korábbi szovjet javaslat talaján megegyezés született a 35. cikkelyről is. így már csak öt paragrafus egyes részei — a menekültek, a kitelepített személyek és az Egyesült Nemzetek állampolgárainak a jogai, a háború előtti osztrák kölcsönök, továbbá a háború utáni szovjet élelmiszerszállítások kiegyenlítése — maradtak nyitottak. Az Osztrák Államszerződés 1949. évi tárgyalásai változó nemzetközi háttér mellett zajlottak le. A helyzetre alapvetően az volt jellemző, hogy az USA az Észak-Atlanti Szövetség megalakulásának az évében — gyakorlatilag 1949 novemberéig — nem volt hajlandó az Osztrák Államszerződés aláírására. A Pentagonnak ez időpontig sikerült a stratégiailag fontosnak minősített térségből való katonai kivonulást jelentő egyezményt megakadályozni. Az említett időpontig a State Department szintén — főként a sikeres szovjet atomrobbantás miatt — helytelennek látta, hogy az USA „engedékenynek" tűnjön. így az Osztrák Államszerződés az USA hadügyi és külügyi apparátusa eltérő, de eredményét tekintve egyforma álláspontjának áldozatául esett, és ezen Ausztriának az egyezmény aláírására irányuló törekvései sem segítettek.3 0 Az Észak-Atlanti Szövetség megalakulása után a Szovjetunió számára egyre nyilvánvalóbbá vált az az amerikai és angol szándék, amely Ausztria bevonását célozta a konfrontációba. Ez a felismerés Ausztriának a szuverenitása visszanyerése utáni politikai és katonai helyzetét számára fontossá tette. A Szovjetuniónak kézzelfogható okokból nem állt szándékában az ellene irányuló tömörülést erősíteni, a Nyugat viszont éppen erről nem akart lemondani. Amikor az USA 1949 végén ennek a célnak az érdekében hajlandó volt a 35. cikkely lezárására, és már csupán öt cikkely maradt nyitva, a tét már nem a tárgyalandó paragrafusok eredeti tartalma volt, hanem az erőviszonyok megváltoz-30 FRUS 1949. 3. kötet, 1167-68, 1115, 1116, 1129.
