Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Szirtes I. János: Az osztrák államszerződés története 799/IV
812 SZIRTES I. JÁNOS tatására törekvő nyugati „visszaszorítási" stratégia ausztriai győzelmének a megakadályozása. Ezért az államszerződés első szakaszának a tárgyalása lezárult, és elkezdődött a több mint három évig tartó második szakasz, amelyre a stagnálás volt a jellemző. 2. A második szakasz: a stagnálás (1949-1953-ig) fiiZ 1950. februárjában Londonban, majd a szovjet kívánságra májusban összeülő külügyminiszterhelyettesi konferenciák igazolták a hidegháború kiszélesítésének veszélyétől tartó szovjet aggodalmat. A szovjet delegáció nevében Zarubin 1950. április 25-én a 9. cikkely kiegészítésével kívánta biztosítani, hogy a fasizmus maradványai Ausztriában megszűnjenek, illetve az ország szerződésileg legyen arra kötelezve, hogy az Egyesült Nemzetek bármely tagja ellen irányuló politikai vagy katonai szervezetet feloszlatja. Ε kérdésben azonban nem született megegyezés. Az elképzelés azért is lényeges volt, mert az olasz békeszerződés Triesztre vonatkozó része (Trieszt Állandó Státusának 3. cikkelye) katonailag semlegesített zónát írt elő, ténylegesen viszont e területen angol és amerikai csapatok állomásoztak. A Szovjetunió előtt tehát ott állt az a kérdés, hogy a hidegháború milyen élénkülése várható akkor, ha Ausztria a szuverenitásának visszanyerése utánra semmilyen konkrét kötelezettséget nem vállal. A helyzet változatlanságát a nagy időközökben összejövő és rövid külügyminiszterhelyettesi konferenciák eredménytelensége is igazolta. A három nyugati külügyminiszter 1951. szeptemberi azon nyilatkozata, amely szerint az Osztrák Államszerződés aláírásának a halogatására nincs ok,3 1 a háttér ismeretében csupán propagandisztikus jelentőségűnek tekinthető. Végül is az 1952. március 13-án Moszkvában átadott nyugati javaslat, a „rövidszerződés" (más néven kivonulási jegyzőkönyv) az 53 addig megtárgyalt cikkely helyett csupán nyolc pontot tartalmazott. A javaslatnak az volt a lényege, hogy hiányoztak belőle az ország politikai és gazdasági kötelezettségvállalásai. A rövidszerződés voltaképpen csupán az ország függetlenségét és a külföldi csapatok kivonulását tartalmazta, de nyitva hagyta a tőkés gazdasági és katonai tömbhöz való csatlakozás problémáját, vagyis- az európai erőviszonyok megváltoztatásának a lehetőségét. A Szovjetunió azonban ezt nem kívánta, és 1952. augusztus 14-i válaszában a rövidszerződés visszavonását követelte. A három nyugati hatalom szeptember 5-i válasza ezt elutasította, és a javaslat parafálását szorgalmazta. A szovjet válasz ismételten leszögezte, hogy a rövidszerződés a Potsdami Egyezményben vállalt kötelezettségének nem tesz eleget, ezért visszavonulásáig nem lát alapot a tárgyalások folytatására.3 2 Eredménytelen maradt Ausztriának Brazílián keresztül az ENSZ elé terjesztett azon javaslata is, amely a rövidszerződés aláírásának a kikényszerítését célozta. Az Osztrák Államszerződés ENSZ elé vitelét Gromiko 1952. december 17-i közgyűlési beszédében jogalap nélküli aktusnak minősítette, kijelentve, hogy annak vitáján és szavazásán a Szovjetunió nem fog részt venni, így eredményei kormánya politikáját nem befolyásolják. Az ENSZ-közgyűlés december 20-i 48 :2 szavazási aránya így nem változtatott a 3'The Times, 1951. IX. 15. 3J SZODI. kötet, 229-30.
