Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A mohácsi csata és előzményei 66/I
A MOHÁCSI CSATA ËS ELŐZMÉNYEI 67 ben egyetlen más esemény, amelynek értékelése annyi vitát váltott volna ki, ahol annyira szembeütköztek volna különböző felfogások, mint épp az 1526-os csatavesztés esetében. Nemeskürty 1966-ban megjelent „Ez történt Mohács után" című, néhány figyelemre méltó megállapítás mellett nem mindenben helytálló nézeteket hirdető könyve2 volt az a kő, amely a történetírás állóvízébe dobva a mai napig gyűrűző hullámköröket váltott ki. A 450 éves évforduló azután nem engedte elsimulni, hanem még jobban felszította a vitát.3 Az újonnan kibontakoztatott Mohács-vita lényegében ma is azt vitatja, mint évszázadok óta. Volt-e szerepe a csatavesztésnek az ország későbbi hanyatlásában, és milyen mértékben, és ha igen, kit vagy kiket kell ezért hibáztatni. A bűnbak-keresés szinte azonnal megindult. A csata egyik legfontosabb forrását a szemtanú Brodarics kancellár azért adta ki, hogy ezzel cáfolja az osztrák diplomata Cuspinianus magyarellenes vádjait.4 Még olyan nagy hadvezér, mint a költő Zrínyi is szükségesnek tartotta, hogy a csata elvesztéséért felelőst keressen II. Lajos és Tomori személyében.5 A vitatkozó felek egyben azonban általában megegyeznek: a mohácsi csatavesztésért a magyar uralkodó osztály egésze, vagy annak rétegei, esetleg egyes tagjai marasztalhatók el. Ezt a gondolatot már kevesen viszik tovább: a Mohács előtti politikában, vagy az 1526-os hadjáratban elkövetett hibák nélkül elkerülhető lett volna-e a katasztrófa. Tehát a török mindenki által feltételezett hódítási szándéka és vitán felül nagyobb ereje ellenére jobb bel- és külpolitikával, jobb szervezéssel, jobb vezetéssel meg lehetett volna-e akadályozni a mohácsi katasztrófát és az ország három részre szakadását. A vitába új szempontokat hozott a hadtörténész Perjés Géza. Tudományos és népszerűsítő tanulmányokban, a tévében, sajtócikkekben, legutoljára pedig a Magvető Kiadónál megjelent terjedelmes könyvében tárta nézeteit a nagyközönség elé.6 A ,háború logikájából", „modelljéből" kiindulva ahhoz az érdekes megállapításhoz jut el, hogy a török nem is akarta Magyarországot elfoglalni, sőt ez kifejezetten költséges is volt számára.7 „Eredményeinek" összegezését az alábbiakban adja meg: ,A török politikában Magyarország a 16. század húszas éveiben nem úgy kapott jelentőséget, mint egy a birodalomra veszélyes hatalom vagy mint egy hódításra érdemes gazdag terület, hanem olyan országként, melyet ütközőállamként használhatott a Habsburgokkal szemben. A birodalom vezetői világosan látták, hogy e szerep vállalására Magyarországot katonai úton nem kényszeríthetik, mert kiesik hadseregük hatósugarából. Ezért keresték a békés megoldást és egy olyan szövetségi viszony kialakítását, melyben Magyarország külpolitikáját a biro-2Nemeskürty István: Ez történt Mohács után. Tudósítás a magyar történelem tizenöt esztendejéről 1526-1541, Bp., 1966. - Utoljára az önfia vágta sebét c. kötetében (Bp. 1975.) 201-500. Uo. 184-199.1. Két könyv között (1526) címmel is foglalkozik a csatával. 3A Mohács-vita zömében a sajtó, helyesebben a folyóiratok hasábjain folyt. Vö. Perjés, i. m. 446-447. (Felsorolás.) 4 Vö. Bartoniek Emma, Fejezetek a XVI-XVII. századi magyarországi történetírás történetéből, Bp., 1975, 14-17. s Vö. Perjés i. m. 362-363. 6 A kérdés szempontjából legfontosabb tanulmányai az 1. j.-ben i. m.-n kívül: Az országút szélére vetett ország. A magyar állam fennmaradásának kérdése a Mohácstól Buda elestéig tartó időben, (Gyorsuló idő sorozat), Bp., 1975. - A mohácsi csata. Hadtörténelmi Közlemények (a továbbiakban HK) 23 (1976) 427-468. - Válasz Nemes Imrének, HK 24 (1977 ) 2 80 - 291. 7 Perjés, 1979,122-124. S*
