Századok – 1981
Pach Zsigmond Pál: Bethlen Gáborról - születésének 400. évfordulóján 659/IV
Bethlen Gábor és kora Tudományos ülésszak Bethlen Gábor születésének 400. évfordulója alkalmából Pach Zsigmond Pál: BETHLEN GÁBORRÓL, SZÜLETÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN* 1. A történelmi személyiségekhez kapcsolódó évfordulós emlékezések mindenkor magukban hordják az idealizálás kísértését. Áll ez Bethlen Gáborra, az erdélyi fejedelemre és választott magyar királyra; áll ez a születése négyszázados fordulójának szentelt mostani alkalomra is. Hiszen Bethlen személyében már az elhunytat sirató egykorú versezet „a kárvallottak gyámolítóját", a „rabotás népeknek [robotoló jobbágyoknak] kegyes vidámítóját" gyászolta; ifjabb kortársa, a későbbi fejedelem, Kemény János, önéletrajzában úgy szólott róla, mint akihez „hasonló magyar [uralkodó] Mátyás királytól fogva és [Báthory] István királyon kívül nem hallatott, nem is remélhetni"; a hozzá képest harmadik nemzedékből való erdélyi politikus, Bethlen Miklós pedig, a 18. század elején papírra vetett önéletírásában, Zrínyi Miklósra sem talált többet mondó méltatást, mint azt, hogy Bethlen Gábor fejedelemhez hasonlította. Igaz, garmadával idézhetnénk róla éppen ellentétes hangú-értelmű nézeteket is. S itt nemcsak olyanféle kijelentésekre gondolhatunk, mint a párthívéből politikai ellenfelének állt Thurzó Szaniszlóé, aki a nikolsburgi békekötés után Bethlent „kóbor beste lélek"-nek titulálta: „királyunk akar lenni, pedig ... jól tudja, hogy én és más magyar hazafiak nemesebbnek születtünk, mint amilyen ő valaha is lehet" — hiszen ezek a szavak inkább Thurzó egyéniségére vetnek fényt, mintsem Bethlenére -; s nemcsak az ellentáborhoz tartozók ádáz gyűlölködésére, mint ama Hyacinthus szerzetes-diplomatáé, aki Miksa bajor herceg előtt Bethlent „hit nélkül és törvény nélkül" élő emberként jellemezte - hanem kortársai és a későbbiek közül sokaknak arra a véleményére: Bethlen egyforma feszélyezetlenséggel színlelte szándékait barátaival és ellenségeivel szemben. Mennyire hajlamosak lehetnénk most, az évforduló ünnepi alkalmakor, csupán a idealizáló - rajongó passzusokat felidézni - az ellenkezőket pedig tapintatosan félretenni. Pedig erre — úgy véljük — semmi szükség: sem ditirambikus-túláradó eszményítésre, sem moralizáló és történetietlen hiperkritikára. Éppen ezek kirekesztésével ismerszik meg Bethlen történelmi személyisége: olyannak, aki szervesen beleépült-beleilleszkedett korába — olyannak, aki messze kimagaslott korából. *Megnyitó, Debrecen, 1980. október 8. 1·
