Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Miller; J. D. B.. A fellengzősség és pesszimizmus vége? 651/III
FOLYÓIRATSZEMLE 651 ban is megkérdőjelezik a haladó-demokratikus Nyugat és az elmaradott-antidemokratikus Németország szembeállításának jogosságát. A német császárság történetét Nolte végül is az európai liberalizmus fejlődésének részeként fogja fel, olyan államalakulatnak tekinti azt, amely befejezetlen és levert forradalmak terhes örökségét hordozva, a forradalmi és a radikális-reakciós ellenzék kétoldalú nyomása alatt fejlődött ki és kapta meg sajátos formáját. E. C. Historische Zeitschrift 1979. 228. Bd. 529-550. J. D.B. MILLER: A FELLENGZŐSSÉG ÉS PESSZIMIZMUS VÉGE? A brit birodalom fennállása idején mindvégig létezett két szélsőséges álláspont. Az egyik képviselői (a „fellengzősek") csodálattal adóztak a birodalom nagyságának és hatalmának, fenntartását feltétlenül szükségesnek tartották. Az ellenkező irányzat hívei (a „pesszimisták") agresszív hódítások eredményének, feleslegesnek és mielőbb megszüntetendőnek tartották. A két áramlat közti erőviszonyok, a közvélemény megoszlása gyakran változott, bár ez utóbbi többsége a kérdésben lényegében mindig indifferens volt. (A briteknek a szigeteiken túli világ iránt tanúsított nagyfokú közömbössége még ma is jellemző tényező.) Ha szemügyre vesszük a birodalmat pl. az első világháborút közvetlenül megelőző időben, akkor rendkívül heterogén állapotot találunk. A dominiumok ekkorra már lényegében független államokká váltak. Az indiai gyarmati közigazgatásban és hadseregben is jelentkeztek bizonyos önállósulási tendenciák. A 19. század folyamán szerzett különböző ázsiai, afrikai és csendes-óceáni területek is igen tarka képet mutatnak. Sajátos külön csoportot alkottak a „stratégiai" gyarmatok (Gibraltár, Málta stb.). A birodalmi adminisztráció különböző minisztériumok (gyarmatügyi, dominiumi, indiai stb.) tartozott, amit az egyes területek közötti nagy eltérések indokoltak. Ha a birodalom elvesztése által okozott veszteséget vizsgáljuk, akkor először azt kell megállapítanunk, hogy megléte idején milyen előnyöket nyújtott. A britek családi, rokoni kapcsolatai lényegében a dominiumokra koncentrálódtak. A legutóbbi évszázadban a kivándorlás is elsősorban ide irányult. A legjelentősebb a birodalom által kínált munkalehetőség (közigazgatás, hadsereg, kereskedelem stb.) és tőkeberuházás volt, bár az első világháború kezdetekor a külföldi brit befektetéseknek csak kb. a fele volt a birodalmon belül. A birodalom gazdasági jelentősége csak a két világháború idején volt döntő fontosságú, más időszakokban igen változó. A második világháború után elindult a gyarmatok függetlenné válásának gyors folyamata. Ebben az időszakban a brit politika fő törekvése a brit kulturális, intézményi stb. hagyományok átörökítésének biztosítására irányult. Néhány szót érdemes szólni a brit szigetek különböző népei és a birodalom közötti kapcsolatról. Az írek jelentős szerepet játszottak a dominiumok proletariátusának kialakulásában, de a 19. század második felétől kezdve elsősorban az USA-ba és Nagy-Britanniába vándoroltak ki. A skótok - orvosok, mérnökök, katonák, tisztviselők - részvétele sokkal fontosabb, de mégsem volt meghatározó. A walesiek szerepe alig kimutatható. Mindez azt mutatja, hogy a birodalom elvesztését a legnagyobb számú és relatíve leggazdagabb angolok érezték meg a legjobban a munkalehetőségek megszűnése miatt. A birodalom elvesztése és a jelenlegi válságos brit gazdasági helyzet között, állítja a szerző, nincs közvetlen összefüggés; a korábbi gazdasági virágzásnak - szerinte - nem volt lényegi eleme a birodalom, így hiánya sem lehet oka a jelenlegi nehézségeknek. A brit gazdasági aktivitás a dominiumokon volt a legjelentősebb, mint ahogy ma is ez a helyzet. Belpolitikai szempontból a birodalom megszűnése kifejezetten előnyösnek tekinthető, bár az elmúlt évszázadban Írország több belpolitikai problémát okozott, mint az egész birodalom együttvéve.
