Századok – 1981
FOLYÓIRATSZEMLE - Fehrenbach; Elisabeth: Alkotmány- és társadalompolitikai reformok és reformtörekvések Németországban és a napóleoni Franciaország 451/II
FOLYÖIRATSZEMLE 451 Victor Hugo által közismertté tett évszám, 1793, a vendée-i felkeléssel meghozta a jobboldaü sajtó számára a lehetőséget, hogy közvetlenül kapcsolódjon bele a politikai életbe. A felkelés ellen létrehozandó tartaléksereg toborzását a párizsi Községtanács végezte, s a fő terheket a polgári középosztály fiataljaira kívánta hárítani. A jeunesse (mely Thermidor után jeunesse dorée néven válik hírhedtté) ellenállt a rendeletnek. A royalista sajtó „természetesen" felkarolta a mozgalmat, hiszen a jakobinusok ellen irányítható fegyvert látott benne. Bár a mozgalom megbukott; thermidor után derült csak ki, hogy modellül szolgált. A jeunesse dorée hangadói között ott találjuk majd az 1793-as royalista lapok irányítóit is. A Gironde bukását megsínylette a szövetséges jobboldali sajtó is, de nem némult el. A megszüntetett lapok közül például a Journal français Correspondance politique néven újjászületett. Nyíltan már nem szegülhettek szembe a jakobinusokkal, de tág teret szenteltek a vendée-i felkelés eseményeinek, s közölték a felkelők felhívásait, kiáltványait. A Konvent csak lassan eszmélt fel, a Bulletin national még 1793 augusztusában is publikálta lyoni ellenforradalmárok leveleit; Bár hangjuk mérséklődött, a Konvent számára a jobboldali lapok tevékenysége, a gabonahiány, vagy a szörnyű börtönviszonyok leírása még mindig igen kellemetlen volt, hiszen fokozta a tömegek elégedetlenségét. A megszűnt Quotidienne helyére lépő Trois Décades még azt is megengedte magának, hogy Desmoulins Vieux Cordeher-jéből nyomasson cikkeket. 1794 márciusában néhány royalista zsurnalisztát is elfogtak, lapjukat megszüntették. Bár a forradalom rendőrsége tisztában volt veszélyességükkel, a royalisták többsége elkerülte a letartóztatást, vagy hamarosan szabadult. Az aktákban sincs annak nyoma, hogy következetesen megpróbálták volna az ellenzéki sajtót felszámolni. A korrupció mellett ennek okát nyilvánvalóan a forradalom elnyomó erőinek gyengeségében kereshetjük. 1794 márciusától csak a Correspondance politique maradt porondon. Ebből az időszakból J. J. Dussault személyes véleményt tükröző politikai cikkei emelkedtek ki. Ma már tudjuk, ez a lap 1794 júniusától felvette a kapcsolatot a Robespierre megdöntésén fáradozókkal, így nem véletlenül vált thermidor után a győztesek félhivatalos újságjává. A fennmaradt példányokból megállapítható az ellenzéki sajtó törekvése, de homályban marad hatékonysága. Kétségtelen azonban, hogy ezeket a nyíltan és következetesen ellenforradalmi lapokat sokan olvasták. A Trois Décades 1300 előfizetővel rendelkezett, de a lapból nyilván többet nyomtak. A monarchia bukása után életben tartották a royalista reményeket, igyekeztek összefogni a jobboldali ellenzéket. Thermidor után vált világossá, hogy a jakobinusoknak a jobboldali sajtó elnémításában aratott kudarca komoly veszélyeket szült. Nem világos, miért nem volt következetesebb a diktatúra a cenzúra végrehajtásával, miért nem hoztak szigorúbb ítéleteket a jobboldali újságírókkal szemben. A kérdés több figyelmet érdemelne, hiszen a royalista sajtó vizsgálata a forradalom elnyomó szerveinek működésére is fényt vethetne. (The Journal of Modern History, Vol 51, No. 4, December 1979., 685- 700.) F. M. ELISABETH FEHREN BACK: ALKOTMÁNY- ÉS TÁRSADALOMPOLITIKAI REFORMOK ÉS REFORMTÖREKVÉSEK NÉMETORSZÁGBAN ÉS A NAPÓLEONI FRANCIAORSZÁG Franciaország Németországra, elsősorban a Rajnai Szövetség államaira gyakorolt hatásának vizsgálatát a német történetírás mindeddig elhanyagolta. Figyelme a nemzeti történelem kontinuitásába jobban illeszkedő porosz „organikus" reformmunkálatokra összpontosult, melyekkel szemben a dél-németországi változásokat történetietlen, tradíció nélküli vállalkozásként tüntette fel. Az egyoldalú megközelítés jogosságát azonban önmagában az a tény is megkérdőjelezi, hogy az alábecsült intézkedések a társadalmi modernizáció olyan folyamatát indították meg, melyek erősen éreztették hatásukat az egész 19. századi német fejlődésre. A helyesebb arányok kialakításához hozzájárulni kívánó tanulmány két témakör elemzésével arra keres választ: milyen elképzelések motiválták Napóleont a
