Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Zimányi Vera: A Zrínyi-család tengermelléki birtokai 368/II
388 ZIMÂNYI VERA pénzértékre átszámított egyenleget állítottak fel, és aszerint számoltak el a számvevőségnek még akkor is, ha árut cseréltek árura. A készpénzért történő eladásnál feltüntették, hogy „parata pecunia"-ról van szó. A földesúr közvetlen utasításai alapján történt kiadásokat és készpénzátadásokat megfelelő nyugtákkal igazolták, amelyeket szintén belevettek az egyenlegbe. Noha az 1671. évi kimutatás szerint Buccariban a faáruk nem nagy súllyal szerepeltek a forgalomban, az 1664-1673 közötti 9 évről fennmaradt faelszámolások szerint mégis összesen több mint 30 000 szekér különféle faárut, azonkívül több mint 16 ezer különféle evezőt és 3000 köteg hordófát (fasciculi doliares) vettek, összesen mintegy 104 000 lib (= 15 600 kamarai ft) értékben, és mintegy 23%-os haszonnal adták el mindezt.32 A környező hegyvidék lakosságának egyik alapvető foglalkozása volt a famegmunkálás, és készítményeiket nem kis részben az uradalomnak adták el. Ennek az óriási mennyiségű faárunak a szállítására nyilván nem volt elég a jobbágyok robotja. Az egyik feljegyzés szerint 5 év és 8 hónap alatt 5105 pár vonóökörre is adtak ki pénzt („5019 paria boum in adducendis lignaminibus jarboli dictis pro lib 9", azaz páronként 1 kamarai ft 35 den és „86 paria boum pro lib 8", vagyis 1 ft 20 den.) Ez az ügylet nem teljesen világos a szöveg alapján, mert ezen a szállításon is 50%-os nyeresége volt az uradalomnak.33 A faárut egyébként a Lepenice folyótól szárazföldi úton szállították a tengerig; ennek az útnak a javításáról is gondoskodtak. Az összes faárun 35%-os volt a nyereség, a 9 év alatt évi 1100-1200 karamarai forint. Ez a haszon nagyon szerény, kis tételekből tevődött össze: egy kocsi fán pl. 1/2 lib ( = 7 1/2 kam. den), egy-egy szabványos, „Ordinarius" evezőn ugyanennyi, a bordunalisokon 15-75 den. Mint látjuk, itt tipikusan kis hasznot hozó, olcsó áruk tömeges forgalmáról van szó. És mindez emberek százainak az együttműködését követelte meg, a favágástól a famegmunkálásig és szállításig, raktározásig, eladásig, és a kor színvonalához képest magas fokú szervezettséget igényelt. Erre a nagy mennyiségű faárura természetesen a tengeri hajózásnak, elsősorban Velencének volt szüksége, ez az óriási kereslet hívta életre az egész fejlett munkaszervezetet. (A vasra és vaseszközökre is elsősorban a fémekben szegény Itália volt az első számú vásárló.) A számadások két részletben, 1667—70 és 1670—1673 között kerek hat esztendőről teszik számunkra lehetővé, hogy a só forgalmát közelebbről nyomon követhessük.34 Az első időszakban (2 év 8 hónap alatt) 94 278 1/2, a másodikban (3 év 4 hónap alatt) 138 988 5/8, összesen 233 267 1/8 köböl sót vásárolt a buccari sóperceptor, évi átlagban tehát 38 878 köböllel. Nem tudjuk, hogy viszonyult egymáshoz a sóköböl és a fiumei tiszttartó 1651. évi jelentésében szereplő cadein sómérték; ez utóbbiból évi 80 000-et forgalmaztak a kikötőben. Amennyiben azonos mértékről lenne szó, úgy a só forgalmának több mint 50%-os csökkenését állapíthatnánk meg, ami részben magyarázatot adna a kikötői pénzbevétel csökkenésére is. A sót nagyrészt itáliai hajósoktól vették, és nagy raktárakban, mint a Szűz Mária egyháza mellett épült nagy magazinban, és a „staczun" nevezetű másik raktárban helyezhették el. Ε raktárakon folyó építkezésekről is tudunk. A só egy részéért gabonát vásároltak, amit azután készpénzért adtak el. A második időszakban kiadott sónak 68%-át 3 2 10. sz. forrás, 392., 394. 33 Uo. 393. 34 Uo. 251.
