Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Zimányi Vera: A Zrínyi-család tengermelléki birtokai 368/II
A ZRÍNYI-CSALÁD TENGERMELLÉKI BIRTOKAI 387 évi 1000 tallérért adni bérbe az olasz Galileinek? [Ha a szövegnek azt a megszorítását vesszük figyelembe, hogy magát a kikötőt adták ennyiért bérbe, ez a megfogalmazás eleve feltételezi, hogy a nagy jövedelem nem „magából a kikötőből", származott. De az 1000 tallér mindenképpen irreálisan alacsonynak tűnik, az 1671. évi 15 588 forintos buccari tiszta nyereség mellett is. (Ebben sem szerepelt semmi marhakereskedésből származó haszon!)] Már-már hajlandó lettem volna a 150 000 forintos bevételre vonatkozó adatot egyszerűen félreértésnek tulajdonítani, ha a ljubljanai levéltárban őrzött egyik jelentésből nem értesülök arról, hogy Adam Suppantschitsch fiumei fővámszedő 1651. január 7-én 120 000 forintra becsülte Buccari évi tiszta bevételét.31 Egyben azt is megtudjuk ebből a jelentésből, hogy a kereskedés fő árucikke a só volt; 80 000 kád (cadeini) sót, ismeretlen mennyiségű gabonát, 1000 marhát és 500 sertést adtak-vettek a kikötőben az előző évben; jelenti egyben, hogy a marha- és állatkereskedésnek nincsen keletje („unfailbar"). Úgy látszik tehát, hogy a 17. század közepének magas bevételeit elsősorban a rendkívül nagyarányú sókereskedés biztosította. Ε kérdés mindenesetre további kutatást igényel. Téijünk azonban vissza 1671. évi számadásainkhoz. Eszerint a tengeri kikötők nyeresége ekkor már elsősorban a vas- és faárukkal, a gabonával, sóval, textíliával, valamint kisebb tételekben még egyéb árucikkekkel folytatott kereskedésből adódott. Az áruforgalom összetétele különbözött a két testvér kikötőiben. Ez érthető is, hiszen Péteré volt a csabari vasbánya a kohókkal és műhelyekkel, így az ő kikötőjében, Buccariban az 1671-ben eladott áruk 50%-át vas és vasáruk tették ki. Messze ez után következett a sóeladás értéke (28%); a többi áruk forgalma ezekhez képest jelentéktelen volt: a boreladás 6,1%, a gabonaeladás 6%-ot tett ki, míg a faáruk és evezők értékesítéséből csupán a forgalom 4,1%-a származott. Az 1671. évi tiszta nyereség összességében 60%-os haszonkulcsot eredményezett. A vasbányákkal és kohókkal nem rendelkező Miklós négy kisebb kikötőjében természetesen csak minimális mennyiségben adtak el vasárukat. A forgalom legnagyobb tételei a faárukból származtak (közel 37%). Sóból 24,8, gabonából (búzából és kölesből) 25%, borból viszont csak 5,2% származott. Miklós kikötőinek a forgalma egészében 58%-os hasznot eredményezett, tehát lényegében azonos volt Péter Buccari kikötőjének 60%-os nyereséghozamával, annak ellenére, hogy Buccariban a vasáruk, Miklós kikötőiben pedig a faáruk szerepeltek a forgalomban a legnagyobb súllyal. Ez az 1671. évi összeírás, amely egyetlen évben rögzíti a forgalmat mindkét testvér kikötőiben, nagyon fontos és hasznos irat, a tíz évről készült összeíráskötet azonban ismét mélyebb bepillantást enged ennek az egész nagyszabású kereskedelmi forgalomnak a menetébe. Itt árufajták és az illetékes tisztviselők szolgálati ideje szerinti tagolódásban mérhetjük fel, hogyan működött ez a bonyolult gazdasági-igazgatási gépezet. Külön-külön tisztviselő intézte a vasáruk, a faáruk, a gabona forgalmát, a sókereskedelmet, az egyes kereskedelmi részlegek, valamint a különböző uradalmak egymással is szigorú elszámolásban álltak. Az egyes áruféleségeket úgy adták át egyik részlegből a másikba, hogy feltüntették azoknak pénzben kifejezett értékét, még akkor is, ha nem készpénz ellenében történt az eladás (uradalmon belül nem így történt), hanem az egyik árut valamilyen másikra cserélték. A tisztviselők a kezelésükre bízott áruk bevételéről és kiadásáról 31 Archív §r. Slovenije, Ljubljana. Dezelni stanovi za Kraiíjsko, I. fasc. 31, sk. 65, snopic 11.
