Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Makkai László: Örökös jobbágyság és kapitalizmus 320/II
ÖRÖKÖS JOBBÁGYSÁG ÉS KAPITALIZMUS 337 attól, hogy egy többé-kevésbé önellátó gazdálkodás legyen, olyan rendszerről van szó . . . amelyben a földesúr minden hagyományos eszközzel a kommercializálható gabona mennyiségének növelésére törekszik. De bizonyára nem is egy angol típusú modern kapitalista mezőgazdaság. Ez egy monopolgazdaság, a termelés monopóliuma, az elosztás monopóliuma, mindenestől egy nemzetközi rendszer szolgálatában, amelyik viszont erőteljesen és kétségtelenül kapitalista".48 Nem tagadható Braudel érvelésének az az igaza, hogy a robotoltató majorgazdálkodás a tőkés világ piac kihív ására jött lét re, s így valóban a tőkés rendszer része volt, még akkor is. ha nem_közvetlenül exportra termelt, mint a lengyel, hanem a nemzetközi piacviszonyok áttételes hatására a beíső gabonaszükséglet kielégítésére, mint a magyar. Ezt bizonyítja minden másnál nyilvánvalóbban az, hogy a 16—17. században a magyarországi gabonaárak a gabonaexport jelentéktelensége ellenére követik az európai trendet. Ugyanakkor viszont a robotoltató majorgazdálkodás nem volt tőkés gazdálkodás, ebben is egyetérthetünk Braudellel. Az a javaslata azonban, hogy feudális gazdálkodás sem volt, hanem helyesebb volna monopolgazdálkodásnak nevezni, megkerüli a dolog lényegét, a formáció kérdését. A robotoltató maiorgazdálkodás jellegét nem az határozza meg, h ogy önellátó-e vagy hogy piacra is, sőt esetleg kizárólag piacra termel, hanem az, hog y a gazdaság" milye n termelesi mod "szerint termel, márpedig bármire használja is fel a terméket, azt mint feudális járadékot sajátítja el. s ezért vitathatatlanul a feudálisformáción belül kell a helyét keres ni. A robotoltató majorgazdaság és általában az örökös jobbágyság (vagy ahogy nemzetközi viszonylatban nevezzük: a „Gutsherrschaft" és a „zweite Leibeigenschaft") jelenségének a feudális vagy a kapitalista formáción belüli elhelyezése körüli vita semmiképen nem dogmatikus szőrszálhasogatás, legalábbis a Wallerstein és a Braudel által provokált formában nem az. Üdvösen hívják fel a figyelmet arra, hogy a formációtanunkat át kell gondolni és el kell mélyíteni. Egészen bizonyosan nincs igazuk a relativizálási tendenciáknak, a formációk nemcsak egymást követik meghatározott sorrendben a történelem folyamán, hanem egymásból is származnak, mégpedig mindegyik a megelőzőn belüli ellentétek kiéleződésének válságán keresztül. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy konkrét formáción belül mindig együttélnek a múltbeli termelési módok maradványai, sőt hamarosan jelentkezik az elkövetkező termelési mód csírája is. Ez közhelynek számít a marxista történetszemléletben. De talán nem közhely annak hangsúlyozása (s ez a Wallerstein—Braudel koncepció számunkra való tanulsága), hogy a gazdasági fejlődés időben egymást követő nagy fázisai: önellátás, egyszer ű ;jr iltf 'r 'T "*1 ^ és kapitalista termelés nem behelyettesítik egymást^ hanem egymásra oltódna k. Úgy is mondhatnók: alárendelve megmaradnaK, sot autonómiájukból, önmozgásukból továbbra is megőriznek valamit, legalábbis annyit, hogy különleges történeti konstellációkban mintegy ledobják a fölébük rakódott réteget, és eredeti jellegzetességükben bukkannak felszínre, mint a keletközépeurópai-balti örökös jobbágyság vagy a gyarmati rabszolgaság. De ez a „felbukkanás" már nem formációmeghatározó, éppúgy alárendelődik a formáció adott fejlődési fokának, mint a jövendő termelési mód még virágba nem bomlott csírája. IA kelet-középeurópai feudalizmus a világpiac kihívására kétféle módon felelt: a robotgázdaságban újraélesztette eléggé meg nem emésztett „eredeti jellegzetességeit", a barbár 48 Uo. II. 235-236. 1.
