Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

EGYSÉGESÜLŐ JOBBÁGYSÁG A 13. SZÁZADBAN 27 akik az „újabb időben" (ex novo) Sepse és a Karasó folyó közti hatalmas térségben, „melyet bokrok és gaz borítottak", az irtásföldön (irtván) kerteket és szőlőket telepítettek, a terület nagy részét termőfölddé alakították, amit meg sem osztottak az örökösök, kimondván, hogy azt a jobbágyok „szabadon birtokolhatják és gyümölcsét élvezik". Az egykori prédiumok sokaságának sorsa viszont az elpusztásodás lett. Nem kell itt feltétlenül a tatárokra gondolnunk; ahol nem voltak meg a faluvá fejlődés feltételei, a földesúri gazdaság idők folyamán egyszerűen „kiürült", legfeljebb egy ideig még épületmaradványok őrizték emlékét. Már a 14. században egyre gyakrabban kerül elénk az oklevelekben különféle vidékeken a sok „puszta prédium", lakosaitól elhagyott, „üres" egykori telep (predium desertum, habitatoribus destitutum, vacuum). A pusztásodás oly jellemző és tömeges jelenséggé vált, hogy már a 14.-15. század fordulója táján önmagában a predium szó ezt kezdte jelenteni: „puszta" - ami aztán meg is rögződött az újkorig. A prédiális gazdálkodás felszámolását persze nem mintegy egy csapásra és valami abszolút, minden birtoktípusra jellemző érvénnyel kell elképzelnünk a tatáijárás utáni évtizedekben sem. Az újjászervezés sok esetben bizonyára úgy következett be, mint ahogy egy 1248. évi oklevél tanúsága szerint bizonyos Csapó ispán hozta rendbe „elhanyatlott és teljességgel elpusztult" Zala megyei Orosztony nevű prédiumát már az első években: nagy költséggel „szolgákkal, ekékkel (cum servis, aratris), szőlőkkel, halastavakkal és malmokkal szerelte fel", ám egyidejűleg „igen sok jobbágyot gyűjtött ugyanerre a prédiumra" (congregaverit iobagiones quamplurimos ad idem predium). A gazdaságok ilyenfajta „komplex" megszervezése még a későbbi időben is tipikus lehetett. Amikor Bor-Kalán nembeli Ok ispán az általa 1280 táján nemzetségi jussra hivatkozva lefoglalt Baranya megyei Jenő és Nána birtokot visszabocsátani kényszerült, az egyezség (1283) kimondja, hogy a „saját ekéivel" megművelt földről az elvetett gabonát (fruges quas idem comes ... propriis aratris habet seminatas) megtarthatja, az általa műveltetni kezdett szőlőt (vineas. . . quas idem Ok coli fecit) is leszüretelheti még, ám ha a két visszabocsátott faluból bárki a jobbágyok közül (de jobagionibus seu populis), akiket a közelmúltban ide „gyűjttetett" (congregare fecit), el akar távozni, minden akadályozás nélkül útjukra engedi. Mindkét esetben látszólag afféle kétmagvú települések jöttek létre, mint amilyenek a korábbi időből is ismertek. Sok földesúr nem mondott még le a „saját ekéhez" tartozó gazdaságról. A képlet mégis minőségében más, mint a tatáijárás előtt, éspedig elsősorban a település másik magvában, ahol már nem „földre ültetett", „házas" szolgák, de még csak nem is szabadosok éltek, hanem telepítéssel („népek gyűjtésével") toborzott, szabad eltávozásijoggal rendelkező parasztok, akiknek éppen ezt a státusát fejezi már ki,jobbágy" megnevezésük. A két elem arányát ez esetekben nem ismerjük, egyéb elszórt adatok alapján azonban joggal sejthető, hogy valójában már nem is a predium - villa korábbi bipoláris képletéről lehet szó, hanem arról, hogy a földesúri udvarház (curia) beépült a faluba, „tartozéka" — a „saját ekéhez tartozó" föld - pedig gyakran nem nagyobb, mint két jobbágytelek szántóföldi külsősége, sőt sok helyütt ez kifejezetten szokásjogi normaként mutatkozik. Vannak vidékek, ahol már a század elején kialakult az elv, hogy a földesurat kétszeres nagyságú házhely és kétannyi részesedés (sors) illeti meg, mint a falu lakosait. A korszak birtokosztályainál előforduló nemesi udvarházak nagy többsége bent a faluban, többnyire a templom közelében állt, s a veteményeskerten, gyümölcsösön kívül gyakran csak valami 10—20—30 holdnyi szántóföld tartozik hozzá. Mátyás ispán korábban említett „palotájához" (palatium) a Balaton-vidéki Őrsön egy gyümölcsösön és erdőrészen kí-