Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I
26 SZŰCS JENŐ génysége miatt nem képes rezidenciát alapítani" (1257). Akinek szolgáit a tatárok leöldösték vagy megszöktek, nemigen volt képes már újakra szert tenni. A régi prédiumok nagy többségének kétféle perspektívája volt az új helyzetben: vagy faluvá alakulnak, vagy sorsukra hagyatva eltűnik róluk az élet nyoma is, elpusztásodnak. Az előbbit megkönnyítette, hogy a valóságban nem ritkán már a tatárjárás előtt is afféle kétmagvú településekről volt szó, a földesúri gazdasági telep valamely falutelepülés mellett terült el. Előfordult, mint például egy Galambok nevű, négy ekefogattal és 40 szolgafővel működő földesúri gazdaságról tudjuk, hogy a predium a falu közepén (per medium ville) áthaladó úttól délre terült el, azaz valójában a falutelepülés egyik felét alkotta (1231). Ha a földesúr szolgáit, vagy azok maradványát „földre ültette" vagy felszabadította, a prédiumot hamarosan falunak kezdték nevezni. De kisebb, önálló telepek közül is soknak ez lett a jövője. A pannonhalmi apátság fentebb említett Komárom megyei, ercsközi gazdaságai közé tartozott például Néma predium, ahol 1240 előtt három „szabad", adózó jobbágycsaládon kívül két szolgacsalád élt, és művelte az apátság itteni egy ekealjnyi földjét; a település alig három évtized múltán faluként (villa) bukkan elő (1268). A garamszentbenedeki apátság Kisszelepcsényen (Bars m.) a 12. század derekán négy ekealja földdel együtt hat háznép lovas szolgát (servus) és ismeretlen számban szántó szolgacsaládokat (servi aratores), tehát egy jellegzetes „prédiumot" kapott adományba (1165). A tatárjárás után a szántó szolgák eltűntek, ugyanez a négy ekealjnyi föld mint falu (villa) bukkan újból elő abból az alkalomból, hogy az apát a hajdani lovas „szolgák" nyolc háznépnyi ivadékaival immár mint a monostor saját lovaikon szolgáló „jobbágyaival" (iobagiones monasterii in equo proprio servientes) szerződésszerűen megállapodott tételesen rögzített pénz- és termény szolgáltatásaik felől (1247). Hogy adott esetben és hosszabb történeti távon hogyan alakulhatott egy-egy nagyobb prédium jövője, azt jól illusztrálja a többi közt egy településtörténetileg jól körvonalazható, szűkebb területen bizonyos Csaba ispán gazdaságainak sorsa. Az ispán, kevéssel a tatárjárás után (1248), fiának hagyományozta két Baranya megyei prediumát, Csabavára és Sepse nevű gazdaságait „valamennyi tartozékaikkal", azaz szántóföldekkel, rétekkel, szőlőkkel, erdőkkel, ökrösfogattal (cum aratro boum), ahhoz beosztott két szolgával és három szolganővel, meg egy szabados családdal — és 100 sertéssel. Az állomány látszólagos szerénysége nem téveszthet meg, mert valójában hatalmas, több ezer hektárnyi területről volt szó Baranyavártól keletre és a Karasó folyótól délre, a későbbi Sédfőtől Csabagátáig, a Duna árterületeiig javarészt erdőség. De a mindössze öt főnyi szolganépet is alighanem az magyarázza, hogy az e vidéken visszavonuló Batu kán seregeinek öldökléséből csak ennyien maradtak életben. A tatárjárás előtt népesebb település lehetett itt, amire egyértelműen utal, hogy Csabavárán templom állt, az egykori gazdasági telep mellett pedig a hegyoldalon egy vár emelkedett. Ε prédiumok határa aztán három nemzedékkel később bukkan újból elő, midőn Csaba ispán dédunokái, a Véki nemesek megosztoztak ezen a területen is (1330). Az egykori majorságféle szolgaüzemek határain belül e nyolc évtized folyamán nem kevesebb, mint hét falu alakult. Az egykori vár elenyészett, de az egyházas helyből a régi templom körül kinőtt Bodolya falu, Sepse szintén faluvá vált, a többi öt új falutelepülés közül Peterd Csaba ispán Péter nevű fiának, Páli pedig Pál nevű unokájának nevét — telepítésének emlékét — viseli. A prédiumok helyén egy utcás rendszerű, jobbágytelkekre (fundus curie) oszló egész falucsoport nőtt ki a földből, a „szolgák és szolganők" örökébe egységesen jobbágynak (iobagio) nevezett parasztok léptek,
