Századok – 1981

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ewans; R. J. W.: The making of the Habsburg Monarchy 1550-1700. An interpretation. (Ism.: Niederhauser Emil) 233/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 235 gati tudományos forradalom tudomásul vételével. A csillagászatban és a matematikában ez a katolikus Habsbuig-birodalmi tudomány is jeles eredményeket tudott felmutatni, a természetfilozófiában egyre inkább a tapasztalat jelentó'ségét hangsúlyozta. Ahogy II. Rudolfról szóló könyvében, Evans itt is jelentós szerepet szán a mágiának, kimutatja, hogy az előkeló'k körében ezt a kormányzat eltűrte, sőt maga is foglalkozott vele, az asztrológia, a kabala, az alkémia területén (itt még az egyház is csatlakozott), meg az orvostudományban. Ugyanakkor a széles néprétegek vonatkozásában élesen szembeszállt a mágiával, a fekete mágiával szemben az egyház megszentelte mágiát állította, különösen a boszorkányok üldözésében mutatkozott meg az állam beavatkozása, míg az előkelőkkel szemben való fellépés (egy Liszti László esete pl.) teljesen kivételes maradt. A végső kicsengés, hogy a kor egészére az univerzális harmónia és az egység keresése volt a jellemző, ezt mutatják a keleti egyházzal való unió törekvései, ukrán és román viszonylatban nem is eredménytelenül, meg a Közel-Kelet iránti érdeklődés, amelyből majd az osztrák orientalisztika nő ki. És összegezője mindennek a barokk művészet. Csakhogy erről Evans már alig ejt szót, mint a politikai történet számos kérdéséről sem, azzal, hogy azokat már az eddigi irodalom is bőségesen feltárta. Mindez együttvéve, a szerző szerint, végső fokon mégsem volt elégséges a birodalom szilárd összekovácsolására, bár a 18. század nagy reformjai erre építettek. De ha nem is volt elég, és a birodalom végül széthullt, az egykori egység maradványai nem tűnhettek el nyomtalanul. Ez Evans interpretációja a Habsburg-birodalom keletkezéséről. Most következne a kritika. Szögezzük le azonnal, adatokban és részletekben olyan tollhibákat lehetne felhozni, mint azt, hogy Thököly Imre kálvinista volt (holott evangélikus), vagy hogy a kuruc elnevezést Dózsa kereszteseitől származtatja a szerző, holott a legújabb magyar nyelvtudományi kutatások annyit mindenesetre meggyőzően kimutattak, hogy innen nem származhatott. Nyüvánvaló, hogy ezek nem hibák (és még üyet is hamarjában csak kettőt tudunk említeni). El lehet viszont gondolkodni magán a témán és a szerző egész felfogásán. Nem elsősorban azért, mert az eddigi irodalom a dunai monarchia igazi kezdeteit valahol a 18. században szokta keresni. Hanem azért, mert bármennyire is rámutat Evans a birodalom létrejöttének olyan alapvető tényezőire, mint az ellenreformáció vagy a katolikus és rekatolizált főnemesség, a katolikus egyházi szervezet, a kormányzati manipulálás szentekkel és körmenetekkel meg barokk kegyhelyekkel, valami mégis hiányzik. Bármennyire is egyetérthetünk a szerzővel, hogy nagy történeti jelenségeket nem lehet egyszerűen csak a politika szférájából megmagyarázni, bármennyire is rokonszenves a vizsgálódás kiterjesztésének az a széles spektruma, amelynek méreteit megpróbáltuk felvillantani - a szerző törekvése az eseménytörténettől, a már elmondottaktól való elhatárolódásra, óhatatlanul arra vezet, hogy két dolog kimaradt. Az egyik a török kérdés, amely a birodalom létrejöttének éppen ebben a korban alapvető objektív előfeltétele. A Habsburg-török viszony csak érintőlegesen szerepel, a török birodalom léte, mint a Habsburg-birodalmat összekovácsoló tényező még kevésbé. A másik az a sajátos, voltaképpen nehezen megfogható probléma: ezt a birodalmat akarták-e a Habsburgok? Evans nyüván azért kezdi éppen 1550 táján a vizsgálódást, mert számol azzal, hogy az V. Károly-féle impérium nem volt járható út. De a spanyol és német Habsburg-összefogás valahol mégis ezt folytatta, a spanyol örökösödési háború még ennek valamilyen formában történő folytatásáért zajlott. És a német, vagy (inkább? ) osztrák Habsburgok sem csupán a tényleges birodalmat akarták, amely Evans térképein található, hanem nyilván az egész német birodalmat és talán még többet. A tényleges Habsburg-birodalom csak a Hausmacht volt, a kiinduló pont, a szilárd bázis, az ugródeszka - stb. De lehet, hogy ez a szemlélet csak az újkorban inkább járatos történész illúziója, aki azt tekinti amúgy istenigazában Habsburg-birodalomnak, ami a 18. és a hosszú, mert 1914-ig vagy 1918-ig terjedő 19. században létezett. A korábbi korszak kutatója nyilván más optikában látja tárgyát. Hogy mindaz, amiről Evans ír, alapvető volt a későbbi fejlődés szempontjából, azzal egyetérthetünk, s ha ezt a birodalom kialakulásának kezdeti szakaszaként értékeljük, akkor már nincs is min vitatkoznunk. Akármi is legyen pedig álláspontunk Evans mondanivalójának lényegével kapcsolatban, az biztos, hogy könyve kitűnő munka, elgondolkoztató, továbbgondolkoztató, s egyúttal érdekfeszítő olvasmány. Olyan széles horizonttal, amelyről csak megbecsüléssel szólhatunk. .Talán nem veszi rossz néven a tudós szerző, ha azt mondjuk: a magyar történetírásnak is nagy nyeresége. Niederhauser Emil