Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 179 A magyar küldöttség, amelyik a lengyel kancellária egy apróbb másolási hibája következtében mindössze két hivatalos megbízottból, Frangepán Ferenc kalocsai érsekből és Werbőczi István kancellárból állott, mégis elindult Morvaország felé. Werbőczi közben beteget jelentett és visszafordult - már akkor is azt gyanították, „politikai betegsége" támadt —, így hát a június 2-án valóban megkezdődő tárgyalásokon Frangepán egyedül képviselte a jánosisták érdekeit a több jelentős személyiséget (Thurzó Elek tárnokmestert, a boroszlói püspököt stb.) felvonultató ellenpárttal szemben.9 3 Mindjárt az első napon kiderült, hogy a két fél álláspontja elérhetetlen távolságban van egymástól. Ferdinánd biztosai egészében kétségbe vonták Szapolyai uralkodásának jogszerűségét, és lemondását követelték; Szapolyai emberei pedig, akik jó előre megmondták, hogy csak a Harrach-féle javaslatból hajlandók kiindulni, természetesen mindennek épp az ellenkezőjét bizonygatták, s Ferdinánd visszalépését nyilvánították az egyedüli kiútnak. A közjogi érvek körül folyó reménytelen vitában mindkét résztvevő tett ugyan némi engedményt, de közel sem elegendőt a megegyezéshez. A Habsburg-fél fölajánlotta, hogy Jánost a névleges bosnyák királysággal kárpótolja; a jánosisták pedig ismét uruk Morvaországra, Sziléziára és Lausitzra emelt igényének elejtését helyezték kilátásba. Az előre megszabott kéthetes határidő lejárt, Ferdinánd követei megszakították a tárgyalásokat.9 4 Még azt a lengyel javaslatot is elutasították, hogy legalább a fegyverszünet maradjon érvényben 1528. január l-ig; mindössze két hétre, tehát július l-ig engedték azt meghosszabbítani. Jó okuk volt a makacsságra: a tárgyalások közben érte őket a hir, hogy a császár (igaz, önmagát tulajdonképpen önállósított) zsoldos serege június 6-án bevette Rómát, s hozzákezdett az örök város módszeres kifosztásához. A cognaci liga veresége elháríthatatlannak látszott, a magyar háború, amelynek bekövetkezte Olomouc után már bizonyosnak számított, többé nem fenyegetett túl sok bonyodalommal.95 Alig hihető, hogy János királyt váratlanul érte a tárgyalások kudarca. Neki el kellett küldenie követeit Olomoucba, mert nem engedhette meg magának, hogy a szakításért rá háruljon a felelősség. De közben már újrafogalmazta külpolitikájának alapelveit, és már Frangepánék indulása előtt gyökeresen megváltoztatta a cognaci ligával szembeni magatartását. 1526 utolsó heteiben, mikor az új magyar uralkodó hozzákezdett nemzetközi elismertetéséért indított diplomáciai akcióihoz, természetesen a császár ellenfeleihez is elküldte követeit vagy levélvivőit. Az ekkor fogalmazott üzenetekben azonban egy szó sem utal arra, mintha Magyarország közeledni próbálna a „ligához". Jozefics Ferenc zenggi püspök 1526 végén Velencébe, majd onnan a pápához utazott. December 14-én a Köztársaság tanácsa előtti nyilvános kihallgatásán csak annyit mondott, hogy János király jó barátságban kíván élni a köztársasággal, s másnap, a titkos kihallgatáson ezt meg is erősí-9 3 Eredetileg a magyar fél is népes küldöttséggel kívánt részt venni (Werbőczy, Bánffy János, Chesius, Erdődy Simon zágrábi-egri püspök és Szerecsen János neve is szóba került) Fraknói V. Werbőczi 265. A lengyel kancellária „suos oratores" helyett „duos oratorest" írt, s túl későn helyesbített, Acta Tomiciana IXs. N. 127 és 193. Egyébként mind a Habsburg, mind a lengyel követségből váltak ki betegség miatt. 94 Bárdossy L. 51. és Pociecha II. 335. 9 5 A lengyel fegyverszüneti javaslat (Tomicki levelében) Acta Tomiciana IX2 N. 200; a július l-ig szóló fegyverszünet: i. m. N. 206.; a római hírek beérkezése i. m. N. 200. Vö. Pociecha i. h. 11*
