Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
180 BARTA GÁBOR tette olyképpen, hogy a jó barátság fejében még pénzt sem kér a magyar udvar, legföljebb követeket a király mellé, hogy tanácsokkal legyenek annak segítségére. A Habsburgokkal való viszályt csak annyiban érintette Jozefics, hogy az amiatt leállítandó magyar élőállat-és húskivitelt stb., Szapolyai szívesen irányítaná át Velencébe. Míg a Portával jó viszonyban lévő „Serenissima" előtt a törököt legföljebb a mohácsi hadjárat kapcsán említette a magyar diplomácia - a pápa színe előtt annál többet beszélt Jozefics a „pogány" veszedelemről. Részletesen ecsetelte, miként hagyták cserben a keresztény hatalmak a végveszély ellen küzdő Magyarországot, miként és merre kíván a szultán tovább hódítani — természetesen azzal zárva szónoklatnak is beillő fejtegetését, hogy a szentatya eszközölje ki az európai udvaroknál hazánk, a „kereszténység védőbástyája" végre-valahára hathatós megsegítését.9 6 I. Ferenc francia királyhoz ekkor még csak levélben fordult Szapolyai. A szöveg nem maradt ránk, de a tartalmat kikövetkeztethetjük a franciák reagálásából: az iratban a trónralépés bejelentésénél és a „legkeresztényibb király" jóindulatára való hagyatkozásnál több nem lehetett.9 7 Bánffyék első bécsi kudarca kellett hozzá, hogy János király a Habsburg-kérdést is nyíltan fölemlegesse a szentszék előtt. Január 20-án Esztergomban kelt levelében már benne van a kérés, hogy VII. Kelemen „méltóztasson mind róla, mind országáról olyképpen gondoskodni, hogy megszabadulva Ferdindánd ellenségeskedésétől, a kereszténység közös veszedelme, a török ellen fordulhasson". Kegyes kívánság — de annál nem több. Szövetkezésről, közös akciókról még mindig nincs szó.9 8 A kép teljességéhez tartozik, hogy a megkeresett liga-tagok sem nagyon hozták szóba - ekkor még legalábbis nem - a magyar csatlakozás lehetőségét. A velencei tanács érett megfontolás után beérte egy János király elismerését, jókívánságokat és baráti érzelmeket kinyilvánító válasszal.9 9 A pápa, aki 1526 végén már kénytelen volt végignézni a Habsburg-párti Colonnák zsoldosainak római fosztogatásait, s akit egyre inkább fenyegettek a tél folyamán Itáliába benyomult császári hadak, szíve szerint természetesen Szapolyait támogatta volna. Még azelőtt, hogy hírt kapott volna a fehérvári országgyűlésről, személyes megbízottjaként a dalmát-magyar arisztokratából ferences szerzetessé lett Frangepán Ferencet küldte az erdélyi vajdához, tudatván azzal, hogy „a lehetőségekhez képest királlyá választásán (kíván) munkálkodni". Január 13-án Jozeficsnek adott válasza azonban már sokkal visszafogottabbra, majdhogynem tartózkodóra sikeredett. A királyi címet megadta Jánosnak, sőt hálát adott Istennek, amiért Szapolyai lett az új uralkodó, mondván: „felőled ..., kedves fiunk, mindig azon a véleményen voltunk, hogy érdemes "Jozefics dec. 14-i beszéde: Samido 43/438, dec. 15-i titkos kihallgatása i.m. 43/444. Vö. Jászay P. 309. és 428. Fraknói V. Századok 700., uő. Szentszék 4. '7 Ld. I. Ferenc utóbb részletezendő válaszát. Jozefics ekkori párizsi útja, melyet Szalay L. Adalékok 16. feltételez, s melyet azután Acsády I. 41. és V-L. Bourílly, Revue Historique 113 (1913) (továbbiakban: Bourílly) 76. is elhitt, nem történt meg, a követ Velencéből egyenesen hazaindult. 9 8 Ld. a 65. jegyzetben és Frartknói V., Századok 699. "Velence válasza Jozeficsnek: Sanudo 43/484 és 44/81; ill. Óváry Lipót, A MTA Történelmi Bizottságának oklevélmásolatai II. Bp., 1884 (továbbiakban: Óváry L.) N. 23. A válasz lényegében csak a kereskedelmi ajánlatra adott konkrét feleletet. A császár velencei követe már ekkor azt jelentette, hogy a Signoria a törökkel való megegyezést ajánlotta a magyaroknak (Török P. Konstantinápoly 9/3. jegyz., Bárdossy L. 62.). Nem tudom, igaz-e?
