Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526-1528. (A török-magyar szövetség és előzményei) 152/I
A SZTAMBULBA VEZETŐ ÚT 1526-1528 so vo tudtuk, általunk fogja kérni a király, hogy Felséged közvetítésével tudjon ! béke feltételeiben megállapodni.. ."4 0 Lengyel közbenjárásra a magyar—török kapcsolatok történetében volt mivel maga Krakkó is csak nemrég kötött békét a Portával, I. János joggal hogy Zsigmond hajlandó lesz segítségére lenni. Ε reményét nyilván csak fokozta, nogy κει lengyel látogatója maga is a békekötést ajánlotta a törökkel - igaz, hogy azért közben attól tartottak, hogy azt adófizetés vállalása nélkül nem lehet majd elintézni, márpedig „ezt a nyűgöt mindenki mindig igyekszik lerázni".41 Egyebekben pedig János király minden lehetőséget megragadott, hogy tiltakozzon a Ferdinánd udvarából szétsugárzó vádak ellen, miszerint ő, a „vajda" máris megegyezett volna a törökkel. Hogy csak néhány példát említsek: már az 1526. december 23-án, a német választófejedelmekhez írott levelében benne van ez a tiltakozás, s megtalálhatjuk ugyanezt a birodalmi gyűléshez készülő követek 1527. március 5-i utasításában is.42 Ferdinánd király propagandája persze nem sokat törődött a magyar tiltakozással. Az igazat megvalva, annak másutt sem adtak teljes hitelt: a felemás módon, de mégicsak semlegességre törekvő Zsigmond lengyel király többször is aggódva figyelmeztette hol a Habsburgok magyar híveit, hol magát Bécset, hol a Birodalmi Gyűlést : ne alkalmazzanak erőszakot I. János ellen, mert a magyarok, „ha valaki erővel akarná leigázni őket, ha egyebet nem tehetnek, a végsőket is megkísérlik, és a közös ellenségnek adják magukat".4 3 A törökkel való egyezkedés, mint érv, végül a magyar külpolitikában is pontosan ezen az alapon kapott polgárjogot: ahogy Zsigmond király, úgy a magyar diplomaták is ennek veszélyével kezdték riogatni azokat a külföldi tárgyalópartnereket, akiktől közvetve vagy közvetlenül segítséget reméltek. A sokat emlegetett, március 5-i keletkezésű regensburgi követi utasításban szó szerint ott szerepel, hogy „A magyaroknak és ... királyaiknak lett volna ugyan módjuk szövetségre és barátságra lépni a törökkel, fegyvernyugvást vagy békét kötni vele: de ez a többi keresztény ország végromlására vezetett volna". 1527 március derekán maga Szapolyai jelentette ki a bajor követnek, Kaspar Winzerernek: „Ha pedig a. cseh király egymaga, német birodalmi segítség nélkül nyújtaná ki kezét az én koronám után, akkor védeni fogom magam ellene saját erőmmel, s nem fogok oltalomért a Portához folyamodni. . ." Ez már nem is burkolt fenyegetés, hiszen nyíltan benne van, mi fog következni, ha a Birodalom mégis Ferdinánd megsegítése mellett dönt.. ,44 40 Acta Tomiciana VIII. 273. 1.: „De defensione et conservation hujus regni, quantum intelligimus, petiturus est per nos rex ipse, ut Majestatis vestrae medio condiciones pacis cum Turco inire posset. .."" 41 1526 előtti lengyel közbenjárás: Kosáry D. 155 (skk.) 1. Krzyczki és Sprowa tárgyalásainak jelzett részlete: Acta Tominciana VIII. 271 skk. 1. („Quod jugum quisque cogitat semper excutere . . ."). 4 2 Történelmi Tár 1883; ill. DR VII/1. 2.1. 4 3 Acta Tomiciana IX2. Ν. 19. (Zsigmond Báthori nádornak), és N. 115: utasítása a Birodalmi Gyűlésre induló A. Górka követnek („ ... si vi ab alio subigi vellent, extrema, ubi aliter fieri non posset, tentarent et communi hoste sese dederent. ..") ""Történelmi Tár 1883. idézi Szalay L. Adalékok 42. 1. A Winzerer-válasz:Muffat 18. (skk.) 1., ill. Szalay L. Adalékok 37.1.
