Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
WERBÖCZI ÉS A PARASZTHÁBORÚ 141 ségek feudalizálódása és ezzel párhuzamos társadalmi differenciálódása kétségkívül elősegítette a földesúri réteg asszimilációját. Ez azonban tendencia volt csupán, nem pedig egy automatikusan érvényesülő szabály. A román földesurak, a „nemes kenézek" és bojárok sem váltak valamennyien egy csapásra magyarokká, még ha az asszimilálódásnak számos példáját ismerjük is.68 És szaporíthatnánk tovább a kérdőjeleket, nem utolsósorban azon is fennakadva, hogy a magyarok és másnyelvűek valóságos aránya megfelelt-e vajon a Hármaskönyv felsorolásából kibontakozó képnek, amelyben a magyarok, jóllehet első helyre kerültek, mégis szinte elvesztek a másféle „állapotúak" sokaságában. Oláh Miklós „Hungaria"-jának végén hasonló felsorolással összegezte, hogy „a mi korunkban Magyarország egésze különböző nemzeteket (nationes) foglal magában : magyarokat, németeket, cseheket, szlovákokat, horvátokat, szászokat, székelyeket, románokat, rácokat, kunokat, jászokat, ruténokat és most már törököket is, akik mind más nyelven beszélnek". Semmi okunk rá, hogy felsorolása mellé kérdőjelet tegyünk. A valóságot írta, summázva tájékoztatóját az ország tájairól és lakóiról, magyarokról és nem magyarokról, a sokféle „nemzetről", amelyeket hangsúlyozottan nyelvük szerint különböztetett meg. Művének végére érve, már megtudtunk egyet s mást e nemzetekről, megismerkedtünk például a szászok „fallal körülvett" városaival, köztük „a polgárok és kereskedők sokaságáról níres" Brassóval, „a nagy és tehetős" Nagyszebennel6 9 , és — mint láttuk - arról is, hogy az ország legjelentősebb városai közül jó néhányban németek, szlovákok, csehek laknak. Vázlatosságában is valóságot képet kaptunk az országról, ahol a magyarokon kívül más nyelven beszélők is élnek. Nem kizárólag a falvakban. „Ámbár nem történetírásra vállalkoztam ..." - írta Werbőczi műve elején (I. 3.). A népesség nemzetiségi és vallási fölmérésére sem vállalkozott. Ámbár nem történetírásra vállalkozott, annak bizonyítására, hogy „minden főpap és báró úr valamint nemes a mentességnek és szabadságnak egy és ugyanazon előjogait élvezi", előadta, hogyan alakult a Szkítiából jött ,.hunok vagy magyarok" ősi közössége nemesi közösséggé. Ámbár nem a népesség nemzetiségi fölmérésére vállalkozott, annak bizonyítására, hogy e szittya hun eredetű nemesi közösség etnikailag is elkülönül a jogoktól egy és ugyanazon módon megfosztott jobbágyoktól, ezek jogi helyzetének ismertetését „sokféle állapotuk" felsorolásával kezdte. Az előző mondatban Werbőczi szavait tolmácsoltam, az utóbbiban csupán saját következtetésemet vontam le. De lehet - lehetett-e - mást kiolvasni a Hármaskönyv kimondott és ki nem mondott szavaiból? A pénzügyi tervezet soha meg nem valósult és valósulható javaslataival hamarosan és tökéletesen feledésbe merült. Szemléletét egy torz társadalmi és etnikai képletben, soha meg nem valósult koncepciójával örökítette meg a Hármaskönyv — maradandó hatással. A városfalak nem dőltek le Werbőczi harsonájára, polgárai nem váltak jobbágyokká a Hármaskönyv intenciójára, s a két, majd három részre szakadt ország uralkodói a politikai és földrajzi feltételekből adódóan, fontosabbnak tartották a városok részvételét az országgyűléseken, mint Jagelló-korabeli elődeik. A számos országgyűlési meghívó közül 6 ' Az erdélyi románok társadalmi rétegeiről 1. Bonis Gy.: A hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, [1947], 379-427. 6, Olahus, N. i. m. 25-26, 33-34. - Oláh Miklósnak és 15-16. századi elődeinek megállapításai az ország soknyelvűségéről: Székely Gy.: Dózsa népe és a populus Werbőczianus. Agrártörténeti Szemle. 17. 1975. 11.
