Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulása (Ism.: Pritz Pál) 1344/VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1347 A korszak külpolitikai gondolkodásának vannak olyan - gyökérzetükkel nemegyszer a távoli múltba nyúló — elemei, amelyek a fentiek szerint nem kategorizálhatóak, jó szerével a politikai közgondolkodás - nem ritkán szélesen elterjedt - elemei. Vigh Károly írja, hogy Bajcsy-Zsilinszky a magyar történelem ezer éves tapasztalataként a nyugati és keleti hódító törekvésekkel szembeni védekezést a magyar külpolitika egyik alapelvének vallja. (25. 1.) A szerző' is jelzi, hogy „hasonló külpolitikai gondolkodással már a tizenkilencedik századi reformkorszaktól kezdve" találkozhatunk (25. 1.), de - amellett, hogy a gyökerek itt jóval korábbra nyúlnak, feltehetőleg lényegében a tapasztalatokkal egyidősek - legalább annyira fontos annak tisztázása: vajon hol van az a periódus, amikor a korszak hasonló típusú gondolkodása mái nem erősíti Bajcsy-Zsilinszky ebbeli felfogását, hanem éppen leépülése irányába hat. Hiszen élete vége felé Bajcsy-Zsilinszky arra a felismerésre jut, hogy a Szovjetunió nem fenyegeti Magyarország függetlenségét. Ezzel a kérdéskörrel függ össze a pánszlávizmus megítélése is. Bajcsy-Zsilinszky éles antibolsevizmusa — úgy tűnik - elleplezte előtte azt (az egyébként a külpolitikai elit előtt jól tudott) tényt, hogy a Szovjetunió nem hazája a pánszláv gondolatnak. Az egész kérdéskör részletesebb elemzése feltehetőleg szintén nem lenne felesleges. Vigh Károly sokat foglalkozik Bajcsy-Zsilinszky francia orientációjának kialakulásával, illetve ezen irányvonal elfogadtatásáért folytatott eszmei csatározásaival. Vajon - merül fel joggal a kérdés -valóban oly magányos volt ez a küzdelem, és ilyenformán csupán párhuzamosan futott az országban, sőt a kormánypárton belül is meglévő, jelentős nagytőkés körök által is képviselt francia irányvonalú beállítottsággal, vagy mégis voltak eszmei és politikai kapcsolódások? Végül az autonóm Erdélyre kidolgozott tervezettel kapcsolatban kell utalni arra, hogy a két világháború között, majd kiváltképpen a második világháború éveiben mások is felvetettek, kidolgoztak hasonló elképzeléseket. Úgy véljük, hogy ezek a tervezetek szintén egy eszmetörténeti szerkezetet adnak, amelyen belül kellene Bajcsy-Zsilinszky vonatkozó gondolatait elhelyezni. Mindezeken túl az értekezés segítséget nyújthat egy majdani olyanfajta vizsgálódáshoz, amely magának Bajcsy-Zsilinszky eszmevilágának a szerkezetét rajzolja meg. Két gondolatot vetünk fel ehhez. Vigh idéz Bajcsy-Zsilinszky egyik 1933-ban publikált cikkéből, amelyben a politikus „a magunk tévedéseinek" beismerését is szükségesnek tartja a francia politikai közvélemény megnyerése érdekében. Jó lenne sokkal többet tudni arról, hogy miben látta Bajcsy-Zsilincszky a magunk tévedéseit, mikor és milyen hangsúllyal fordult e tévedések felé, és mindez miképpen helyezkedik el romantikus nemzetképében, illetve azt mely pontig tudta korrigálni. (Ehhez maga Bajcsy-Zsilinszky is számos fontos adalékot nyújt Szekfű Gyulához 1942-ben intézett vitairatában.) A másik gondolat kiindulópontját szintén az értekezés kínálja, amelyből megtudjuk, hogy Bajcsy-Zsilinszky már igen korán - a spanyol polgárháborúval összefüggésben — végzetes hibának tartaná „egy kifejezetten szovjetellenes világnézeti kártyára tenni fel Magyarország sorsát". (75. 1.) Ennek kapcsán Vigh arról ír, hogy Bajcsy-Zsilinszky tárgyilagosabb hangot üt meg a Szovjetunióval szemben. Másfelől azonban ugyanő az, aki éles szovjet- és kommunistaellenességéről ír. Minden bizonnyal itt nem a könyv hibájáról, hanem Bajcsy-Zsilinszky nézeteinek változásáról vän szó. Az ellentmondást azonban — úgy véljük - csak akkor lehetne feloldani, ha a különféle előjelű gondolati elemek nemcsak a kronológiai előadás logikája szerint rekonstruáltatnának, hanem nagyobb anyagra épülő tematikai elemzésen belül is. Mindezen észrevételek természetesen nem kelthetik azt a benyomást, mintha Bajcsy-Zsilinszky külpolitikai gondolkodásának bármi más módszerű feltárása alkalmas lehetne nagysága plasztikusabb felmutatására. Az ő nagyságát nem ezen a tájon kell keresnünk. De mivel jelentős személyiség volt, aki - Illyés Gyula szavaival élve - „benne van nemzeti történelmünkben", ezért külpolitikai nézeteinek további vizsgálatát a korszak eszmetörténeti szintézise majdani megírása szempontjából gondoljuk lényegesnek. Pritz Pál 17
