Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Tanulmányok Csongrád megye történetéből (XIX. század) (Ism.: Csizmadia Andor) 1337/VI
1338 TÖRTÉNETI IRODALOM 1338 toknak. Mint éppen a szerzők mutatnak rá erre, különösen a tipográfiai történeti elemzések területén van tennivaló. A tanulmány tipográfiatörténeti részét hihetően a nyomdai szakértő, Gaál Endre írta, aki az egész kötet tervezését is ellátta. A recenzens tipográfiai ismeretei meglehetős hiányosak lévén, a megállapításokhoz aligha fűzhet kritikai megjegyzéseket. Csupán annak regisztrálására szorítkozhat, hogy az először közölt nyomdai leltár alapján végzett elemzések jelentős kiegészítéseket nyújtanak tipográfiai kutatásainkhoz. A tanulmány a továbbiakban bemutatja a szegedi Grünn-nyomda mellett egy második szegedi nyomda felállítására törekvést, végül közli és feldolgozza a nyomda akkori tulajdonosának, Grünn Jánsonak hírlapalapítási kísérleteire vonatkozó okmányokat. A kultúrtörténet e feltáratlan kérdéseinek tisztázása és az okmányok közlése értékes adalékokat jelentenek egy készülő szegedi monográfia számára. Oltvai Ferenc, A Csanád-megyei telepes községek társadalma és igazgatása a XIX. század első felében című írásában a kitűnő szegedi kutató (a levéltár volt vezetője) felhasználva levéltárának Csanád megyei anyagát, jelentős tanulmányt közöl (63-131. 1.) a Csanád megyei telepes községekről. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy ezek a telepes községek jelentősen különböztek az úrbéres községektől, mert míg utóbbiak az urbárium és a jogszabályok szerint az állami szervezet legkisebb sejtjét alkotó egységek voltak, a telepes községek nem alkottak igazi községeket, csak ún. „kertészséget", vagyis közvetlenül a birtokos kamarától, vagy a kamara valamelyik bérlőjétől függő magánjogi, szerződési alapon álló szervezetek voltak. A kertészségeket a földtulajdonos mindig óvakodott községként elismerni, nehogy a szerződéses viszony bármiképpen úrbéri kapcsolattá alakuljon át, mert ez sokkal kevésbé volt kedvezőbb a földtulajdonosra, mint az úrbéri kapcsolat. Ugyanakkor a megyei hatóság igyekezett az úrbéri kapcsolatot megteremteni, mert a megye számára az úrbéres községek jóval több adót szolgáltattak, mint a szerződéses kertészségek. Oltvai jól dokumentálja e kettős küzdelmet, a munkájának nagy része a településtörténet kérdéseire koncentrálódik. Nemcsak levéltári anyagokra támaszkodik, hanem jól tudja használni azokat az egyes kérdésekről szóló monográfiákat, melyek az ország e déli részének település- és gazdaságtörténetére vonatkoznak. A tárgyalt telepesfalvak jelentékeny szerepet játszottak az ország elpusztult déli vidékeinek a gazdasági élet vérkeringésébe való bekapcsolásában. Az addig csupán külterjes állattenyésztésre használt alföldi pusztákból az ő segítségükkel lett mezőgazdasági kultúrtáj. (95.1.) Különösen érdekesek Oltvai megállapításai a Csanád megyei telepes községek közigazgatásáról. Megismerjük a községek szervezetét, és találkozunk a legtöbb telepes községben már a jegyzővel is, aki nemcsak a közigazgatás írásos teendőit végezte, hanem kántor volt, és a gyermekek oktatását is ellátta. (113.1.) Figyelemre méltó a Csanád megyei egyes közösségi típusok bemutatása a megyei összeírások alapján. A mezővárosok, községek, kertészségek mellett még izraelita község is szerepel önálló szervként pl. Makón, ahol a község a püspök irányítása alatt állott, elkülönített területen (gettó) települt, és saját elöljárósága volt. Lakói nem voltak úrbéresek, zsellérnek számítottak, de kereskedéssel és bérletekkel foglalkoztak. (119. 1.) Külön alfejezetet foglal el a községi igazgatás felügyeletéről szóló 1824. évi Csanád megyei szabályrendelet (Utasítás), mely ugyan a vonatkozó magasabb jogszabályok (pl. úrbéri pátens) rendelkezéseit is összefoglalja, de e jogszabályokat kibővíti. Az utasításból azt is megismerjük, hogy a hatósági és társadalmi szervek között közvetítő szerepet betöltő utcakapitányi tiszt Csanád megyében általában ismert volt (Vö. Zoltai Lajos; Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák. Debrecen, 1939.; Csizmadia Andor; Tizedek és fertálymesterek a dunántúli városokban. Szombathely, 1942. - uő: Tizedesek a régi Kolozsváron. Kolozsvár, 1942.), Csanád megyében az utcakapitányok csak rendészeti szerepet töltenek be. Oltvai tanulmánya nemcsak mélyen szánt s az aprólékos leváltári adatok feltárásával sok eddig ismeretlen adatot szolgáltat közigazgatástörténetünk sok fehér foltot feltüntető térképéhez, de mindjárt - mivel megyei szinten tárgyal - bizonyos szintézisre is törekszik. Kitekint a szomszéd (Csongrád, Arad, Torontál) vármegyékre is, és hasznos összehasonlításokat végez. Molnár László, Csongrád vármegye közigazgatási szervezetének átalakulása 1848-1871. a következő tanulmány (133-161. 1.) Noha 1848-49 forradalmi és szabadságharcos esztendeinek helyi közigazgatástörténetét a megyei monográfiák és egyéb tanulmányok eléggé feltárták, szerző a Csongrád megyei Közcsendi Bizottmány szerepének megvilágításával új, eddig nem ismert úton jár. Ezek a
