Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Beszámoló Varga János könyvének vitájáról (Degré Alajos) 1320/VI

1320 BESZÁMOLÓ Beszámoló Varga Jánosnak az 1843. évi büntetőtörvény-javaslatokról szóló könyve vitájáról A könyv „Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezet" címmel 1980 tavaszán jelent meg a Zalai Gyűjtemény 15. köteteként. A vitát a Magyar Jogász Szövetség Jogtörténeti Szakosztálya tűzte ki és szervezte meg 1980 júniusában. A vita kitűzésének két ki nem mondott, de nyilvánvaló oka volt. Az egyik, tud-e újat mondani a magyar büntetőjogtörténet egyik legszebb hagyományának tekintett tervezetről egy nem jogász torténelemkutató, tudja-e értékelni a büntetőjog első hazai, polgári jellegű kodifikációs kísérletét az, aki a büntetőjoggal, a meghatározások pontosságának, az élet kívánalmaihoz való alkalmazásának problémáival hivatásszerűen soha nem foglalkozott. A másik pedig, lehet-e egyáltalánban újat mondani e javaslatokról Fayer Lászlónak, a budapesti egyetem büntetőjog-professzorának 80 esztendővel ezelőtt közzétett négykötetes, nagyszabású forráspublikációja (Az 1843-as büntetőtörvény-javaslatok anyaggyűjteménye) után. Fayer művét ugyanis sokan forgatták, és minden értékelése az 1843. évi javaslatoknak, akár színvonalas, tudományos munka, akár egyszerű tallózás volt csak a nagy anyagban, egyaránt Fayer kiadmányán alapult. A második kérdésre a vitán Hajdú Lajos egyetemi tanár adott gondos felkészülés alapján választ. Kimutatta Fayer gyűjteményéről, hogy az más — egyébként igen értékes források mellett (az 1791-95. évi javaslat szövege, az 1830-as évek elítéltjeiről és vizsgálati foglyairól végzett statisztikai felmérés stb.), magáról az 1843-ban készült tervezet bizottsági vitájáról tulajdonképpen csak két forrást közölt, a Majláth országbíró által készíttetett és azonnal ki is nyomtatott jegyzőkönyvet (melyet a megyéknek is szétküldtek, hogy módjuk legyen az országgyűlési követeket kellőképpen utasítani, és őket az országgyűlési vitára felkészíteni), valamint a Szalay László által készített, bővebb, de a teljes anyagot szintén nem tartalmazó jegyzőkönyvet. A hivatalos jegyzőkönyvet kommentár, kiegészítés nélkül átvette, csak a helyesírást alakította saját korának igényeihez. Ebből azonban az érdemi viták, különösen a viták csomópontjai, a törvényelőkészítő bizottság egyes csoportjainak egymás közötti megbeszélései, indokaik, esetleg bizonyos kérdésekben bizonyos alkalmakkor való hallgatásuk célja és taktikai értelme egyáltalában nem derült ki. Varga ellenben egész sereg egyéb forrást kimerített. Nemcsak a bizottság tagjainak és más kortársaknak visszaemlékezését, a nádori levéltárt, a kancellária és helytartótanács iratait, a titkosrendőrség jelentéseit, de nagyon sokszor családi levéltárakban rejtőző leveleket is. Az ezek alapján kibontakozó kép nemcsak kiegészíti a Fayer közléseire támaszkodót, de olykor egészen más, eddig ismeretlen törekvések és jellemvonások bontakoznak ki belőle. Ennek klasszikus példái a Deák Ferenc elvi állásfoglalásairól és törekvéseiről előkerült új adatok. Deákot Széchenyi kicsinylőleg táblabíró színvonalú prókátornak jellemezte. A kiegyezés után megformált és közismert álláspont az alkudozások, a többékevésbé sikerült kompromisszumok emberének minősítette. A büntetőjogi törvényelőkészítésben azonban kérlelhetetlen radikálisnak ismerjük meg, amit eddig nem tudtunk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy akkor, amikor Deák és közvetlen munkatársai — a liberálisok — egymás között az általuk javasolandó esküdtszéki bíráskodást vitatták meg, Deák nem volt hajlandó engedni abból az elvből, hogy a jebbágyrendűek is lehessenek esküdtek. Ezúttal Kossuth volt a reálpolitikus, aki megelégedett volna nemes esküdtekkel