Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

BESZÁMOLÓ 1319 És habár igaz, hogy a szálak teljesebb kifejtése érdekében szerencsésebb lett volna, ha a legkorábban elkészült 8. kötet a 6. és 7. kötet kéziratát is hasznosíthatta volna, úgy gondolom, a koncepcionális egység kérdését még ez sem oldotta volna meg teljesen. Mint ahogy az sem állítható, hogy az egyes problémák a kötet-szerkesztőség vagy a sorozatszerkesztőség nem elég figyelmes munkájának terhére írhatók. Minden gyengéje, hiányossága ellenére a kötetek nem túl merev koncepcionális egységében én látok biztatót is történetírásunk helyzete és továbbfejlődése számára. Kifejezi azt a történetírói és történelemfelfogási szándékot, mely nem kívánja a tartalmat valamiféle merev totális egységben szemlélni, mely ugyan a történelmet ember- és társadalom-centrikusan értelmezi - és ennyiben egységes és marxista -, ugyanakkor azonban elveti az egység formális erőltetését, elfogadja a történetírói egyének sokszínűségét és a történelem értelmezési lehetőségeinek különbségeit. Nem kész igazságok tárházaként, nem lapos banalitások ismétléseként és semmiféle régi vagy új legitimázációjaként nem kíván koncepcionális egységet. Elvetjük a múlt reakciós kultuszát — Marx szavaival — ezért nem konjunktúraszempontokat alkalmazó történetírás ez. A jelen problémáit is keressük, de nem tagadjuk a múlt egységét. Kritikus reflexiókat tartalmazó történetírás ez. Nem a nagybetűvel írt történelem, hanem sokkal inkább az a múlt és úgy a múlt, ahogyan azt emberi generációk "sorozata átélte és formálta, olyan emberi generációk, akik reménye többnyire illúziónak bizonyult, és akik mindmáig csupán csalódtak, midőn reményeik megvalósulni látszottak. Teljesen egyetértek Irinyi Károllyal, és úgy érzem, a kötetek szerkesztésében vezérelv volt, hogy nem tekintették a történelmet zárt, végcél-értelmű folyamatnak. Alternatívákban gondolkodtunk, és óvakodtunk a látszatot is kelteni, mintha a marxista történelemszemlélet valamiféle vallásos célirányosság szekularizált válfajába torkollna. De minden tudományos objektivitásra való törekvés ellenére nem feledkeztünk meg arról, hogy kritikus történelmet írunk. A kritikus történelemszemlélet része az egymással versengő érvelés, a hipotézisek és eredmények kritikus felülvizsgálata, a naiv vagy fanatikus hittel szembeni szkepszis, az érdembeni vitakészség. A kritikus történelemszemlélet feladata bizonyos társadalmi értékek : demokrácia, szabadság, egyenlőség mint történelmi értékek elfogadása és elfogadtatása. A Magyarország története eddig megjelent kötetei bizonyos szempontból nem hamis tükrei történetírásunk helyzetének, szellemi közéletünknek. Gyengéi — tagadhatatlan gyengéi — történetírásunk gyengéit tükrözik, szelleme mégis kifejezi szellemi közéletünk lényeges erényeit is. Ezt az erényt — melyet, úgy vélem, a Történettudományi Intézet szem előtt tartott, Bertrand Rüssel egy mondásának alkalmazásával tudnánk leginkább kifejezni. Nem szabad elfeledkeznünk történelmünk tanulságairól, de nem szabad még látszatát sem kelteni annak, hogy problémáira biztos, megfellebezhetetlen válaszok birtokában vagyunk. A legfontosabb, hogy megtanuljuk történelmünket is úgy szemlélni, hogy a bizonyosság hamis illúziója nélkül elkerüljük a bizonytalanság bénításait.