Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1318 BESZÁMOLÓ nagybirtoknak, a gazdaságilag hegemón, politikailag és társadalmilag alkalmazkodó nagyburzsoáziával és mindezt összefogva a polgári demokratikus forradalom lúánya miatt még erős, a proletárforradalom leverése miatt már újból erősödő állami búrokráciával és katonai elemmel. Ezen szövetségen belül az antidemokratikus, antiliberális elem került előtérbe, és erre nem csupán a proletariátus és a parasztság elleni harc miatt volt mód, de azért is, mivel a liberális demokrata gondolat nemzetközileg éppen azokhoz az országhoz kötődött, melyek — nem utolsósorban éppen ezen eszmék sutbadobásával - Trianon létrehozói voltak. Az uralkodó elit szűk osztályérdeke az autokrata politikai rendszer fenntartására a politikai elnyomás megőrzésére így válhattak nemzeti erénnyé, a magyarság érdekeit sértő külső támadással szemben. A fasizmus fogalma, nem kétséges, túl sok aktuálpolitikai értelmezésben és túl szélesen kerúl manapság alkalmazásra. A két világháború közötti diktatúrák rendszerében a Horthy-rendszer jellegzetessége a liberális-demokrata államfelfogás elveinek tagadásán túl, a polgári szabadságjogok lényeges korlátozásáig, egy intézményesített ideológia kiépítésére tett kísérletig terjedt. De az uralkodó ideológia intézményesítésének számos hiánya, a liberális demokrata elvek tagadása és megsértése ellenére is bizonyos lényeges elemek formai megőrzése (parlament, többpártrendszer) a polgárjogok korlátozása ellenére a társadalmi élet számos területén a végrehajtó és bírói hatalom különválasztásának fenntartása, a modern tömegmobilizáció hiánya arra utal, hogy a Horthy-rendszer semmiképp sem jutott el — ha esetleg tendenciájában hajlott is felé - a fasizmusban oly lényeges totalitásigényig, és a társadalmi-politikai pluralitás sok oly lényeges elemét megőrizte, mely még akkor is, ha társadalmi-gazdasági keletkezési feltételeiben, osztálybázisában és társadalmi következményekben közelebb is vitte a fasiszta rendszerhez a két világháború között uralkodó politikai államrendet, egészében mégsem tette azzal egyneművé. Nem tette egyneművé nerjjjitolsósorban mindezen körülmények ellenére a magyar társadalmi struktúra. Ennek történelmi fejlődéséből, gazdasági körülményekből és Magyarország nemzetközi elhelyezkedéséből származó sajátosságainak teljes elemzése nélkül ugyanis minden fasizmus-interpretáció végső soron uralmi formává egyszerűsödik, s így megfosztva (vagy hozzá sem adva) társadalomtörténeti tartalmától, óhatatlanul egy meglehetősen üres és az osztályellentétek kiéleződését csak igen sematikusan figyelembe vevő — sokat mondott és mégis keveset mondó - fogalommá zsugorodik. Jogos kritika érte mind az egyes köteteket, mind a kötetek sorozatát a nem kielégítő koncepcionális egység miatt. Hangsúlyozom, jogos kritika, hiszen a 6. kötet egyes szerzői között kiáltó felfogásbeli és értelmezésbeli különbség van, érezhető különbségek mutatkoznak a különlegesen sok szerzős 8. kötet egyes szerzői között, de a még biztos kezű szerkesztőt leginkább tanúsító 7. kötetben is nem nehéz felfedni koncepcionális eltéréseket, hogy ne mondjam, olykor ellentmondásokat. Jogos ez a kritika még akkor is, ha ebben részben a mű születésének gyengéi is tükröződnek. Nagy nemzeti vállalkozásunkban úgy vélték, szükséges, hogy a történészek és történész intézmények széles „népfrontja" vegyen részt, s a szerzői gárda ilyen kibővülése, a feladatok ilyen szétparcellázása egyes esetekben áthidalhatatlan nehézségek elé állította a szerkesztőt. Nem arról volt szó, hogy bizonyos koncepcionális egység nem lett volna tisztázva. Gondoljunk csak a kapitalizmuskori kötetek 1969-ben tartott széles körű és jól sikerült koncepció-vitájára.* *Vita Magyarország kapitalizmus kori fejlődéséről. Értekezések.