Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

BESZÁMOLÓ 1317 tudjuk társadalomtörténetünkre alkalmazni, mikor nemcsak egyes osztályérdekek összeütközéséről van szó, hanem egy osztályokon belül vagy között egyesek vagy csoportok, rétegek érdekkonfliktusáról. Mindezt úgy kell megoldani, hogy tisztába legyünk azzal, hogy az osztály az nem statikus fogalom, hanem egy állandó folyamat, fejlődik, visszafejlődik, épül, bővül, széttöredezik, nem beszélve az osztályformálódás történelmi-földrajzi, kulturális és politikai tényezőiről. Mindezt azért tartottam lényegesnek megemlíteni, mivel — bár nem tagadom, hogy társadalomtörténeti elemzésünk teljessége megköveteli az életmód, a társadalmi gondolkodás kifejtését, megírását, de távolról sem gondolhatjuk azt, hogy a társadalmi struktúra elemzésében, az egyes osztályokkal e struktúrában való elhelyezkedése, illetve mozgása bemutatásában nem volna-e még igen sok tennivalónk. Az államrendszer kérdésével kapcsolatba Pölöskei Ferenc tett jó néhány találó és megszívlelendő észrevételt. Nem kétséges, hogy politikatörténeti munkáinkban bizony még jócskán iiiányzik az intézmények, törvények olyan elemzése, mely egyidejűleg jelentene szakítást a politikatörténet hagyományos felfogásával, és biztosabb bázist olyan régi vitának tudományos megoldásához — mint a Horthy-rendszer államhatalmi jellegének kérdése -, mely a 8. kötetben távolról sincs kielégítően megoldva. A kötet szerkesztőjeként olyan kompromisszumos megoldást választottam, mely egyes történészeink álláspontja szerint nem hozta ki kellően a rendszer — véleményük szerint — fasiszta jellegét, más történészek nézete szerint a fasiszta vonások meglétét eltúlozta, illetve olyan államhatalmi, társadalmi, szervezeti és ideológiai tényezőknek engedett meg egy, a fasizmus irányába mutató interpretációt, melyeknek természete erősebben egy tradicionális konzervatív autokrata rendszerhez kapcsolódik. Az olvasó számára mindez a rendszer jellegére vonatkozó túlságosan kicentizett, nem jól sikerült fejtegetést eredményezett, mely a dolog tisztázását nem is segíthette elő. Minderre a szakmailag helytelen kompromisszumra csak az szolgálhat mentségül, hogy aki a kötetet elolvasta, mindenkappen sokkal mélyebb, sokoldalúbb képet nyerhetett a rendszer jellegéről és működéséről, mint ami ebből a rövid összefoglaló elvi fejtegetésből kiderül. Végső soron minden steril elvi fejtegetésnél többet ér, s azt hiszem, ez jelenti a történelem teoretikus megközelítését, ha a Horthy-rendszert a magyar történeti fejlődés egész menetébe próbáljuk elhelyezni. Megmutatjuk, mennyiben képviselte a korábbi magyar társadalmi politikai fejlődés egyik tendenciájának folytatását, és mennyiben adott hozzá minőségileg újat, esetleg csak az arányok megváltoztatása, vagy egyes tendenciák előretörése révén. Megkülönbözteti a rendszerjellegét formáló konjunkturális rövid távú és strukturális hosszú távon érvényesülő tényezőit, kialakításának és belső tartalmi és formai változásának belső és külső feltételeit, nemzetközi körülményeit. Elhelyezi azt a korabeli európai államrendszer kereteibe, az európai államrendszerek történelmi változásainak körülményei között, mely önmagában is sokban módosítja a magyar rendszer jellegét és funkcióját, még akkor is, ha az ország akár a külső körülményekhez való alkalmazkodás kényszere, vagy a társadalmi erők belső mozgásának és küzdelmeinek (kis ország lévén, a külső tényezőktől különösen elválaszthatatlan küzdelmeinek) következtében maga is nem módosult volna. Az a sajátos hatalmi szövetség, mely a forradalmak leverése után hatalomra jutott, és hatalmát a trianoni béke által kialakított országterületen, egy katasztrofális nemzeti megrázkódtatást követően megszilárdította, egy sajátos keveréke volt a 19. század közepétől meginduló modernizálódásnak és egészen a 20. században mélyen továbbélő elmaradottságnak. A hatalmi elit - bár bizonyos fokig mindig mozgásban volt - sajátos szövetsége a túlélő, politikailag-társadalmilag hegemón