Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1314 BESZÁMOLÓ hasonló módon. Egyenetlenségek, felfogásbeli különbségek bőven adódtak a szerzők között, és ezeket a 7. kötetnél sem tudtuk, teljesen nem is akartuk kiküszöbölni. A tízkötetes alaptervezése valamennyi kötet megírásában nagyobb szakértői kollektíva részvételét tartotta célszerűnek. A szerkesztők előtt a tényleges feldolgozás során az a dilemma állott, hogy vagy feladják a szerzői kollektíva egyenrangú együttműködésének elvét, vagy lemondanak a teljes felfogásbeli, módszerbeli és stiláris egységről. Ha kompromisszumot kellett kötni, akkor inkább az utóbbi rovására tettük. Adott helyzetünkben kisebb rossznak tartottuk az egyenetlenségeket, a felfogásbeli különbségeket, a koncepcionális egység csorbítását, mint a hatalmi szóval — az el nem fogadott szerkesztői beavatkozással - kimódolt látszategységet. RÁNKI GYÖRGY Kettős minőségben is köszönetet kell mondjak a vita résztvevőinek és rendezőinek. Egyrészt mint az egyik vitatott kötet, a 8. szerkesztője, másrészt mint az egész vállalkozást irányító Történettdományi Intézet egyik vezetője. Ezért rövid válaszomban engedtessék meg, hogy ne csupán a 8. kötettel kapcsolatban felvetett kérdésekre korlátozódjak, de esetleg néhány, a kötetek összességét érintő megjegyzésekre is reagáljak. A vita — benyomásom szerint — azért nyújtott sokat szerzőnek és szerkesztőnek egyaránt, mert áthatotta a megértő, de nem elnéző kritika szelleme. Megértés a vállalkozás nagysága, újszerűsége és nehézsége iránt. A magyar történetírás és történetkutatás új eredményei az elmúlt évtizedekben oly gazdagon és sokoldalúan bontakoztak ki, hogy ezek egyidejűleg teremtették meg egy új szintézis lehetőségét és szükségességét, és tették annak megírását - valamennyi új szempont, új kutatási eredmény olyan egybefogását, hogy abban részletek gazdasága és a főbb vonalak egybefogása és kiemelése kellő harmóniába kerüljön egymással - egyre nehezebbé. Mi több, a történeti kutatás, a történeti folyamat megismerésének sajátossága, hogy minden új eredmény tartalmazza, magában hordozza az új problémát is, hogy történelmünk fehér foltjainak eltávolítására irányuló eredményes kutatómunka egyidejűleg gazdagítja a fehér foltok, a kutatandók listáját. Úgy érzem, a vitán hozzászólók jórészt számot vetettek ezzel, és kritikájuk nagy része, amelyek túlnyomó többsége jogos, vagy megfontolandó, figyelembe vette a lehetőségeket is. Válaszomban csak néhány olyan kérdésre térnék ki, amelyek benyomásom szerint vagy a történetfelfogás, vagy az adott, a magyarországi kapitalizmus korszakának koncepcionális kérdéseit is érintik. Valamennyi hozzászóló, de különösen a 8. kötet kérdéseit behatóbban tárgyaló Pölöskei Ferenc, Für Lajos, Nádasdi József, Vörös Károly, Menyhárt Lajos számos olyan szempontot vetett fel, amellyel egyet lehet érteni, és nem sok értelme lenne ez alkalommal magyarázni a bizonyítványt, hogy az írás vagy szerkesztés során miért hanyagoltuk el ezt vagy azt a kérdést, vagy jutottunk kritizálható megoldáshoz. Ugyanígy nem kívánok kitérni e részletkérdések közül azokra, amelyeknél nem tudnék egyetérteni a hozzászólásokkal, de nem ez az alkalom, hogy itt vitatkozzam róla. Kezdeném tehát a porosz és amerikai utas mezőgazdasági fejlődés kérdésével. Leninnek ez a szellemes és a gazdasági-társadalmi fejlődési utak megkülönböztetésére oly kiválóan alkalmas szempontja hosszú ideig erősen foglalkoztatta a magyar agrártörténet