Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története 6-7-8. kötetéről 1263/VI

1308 BESZÁMOLÓ Az előbb jelzett passzus szövege helyesen hangsúlyozza Jókai vonzását, babonázó, varázslatos egyéniségét, amely akadálya volt a realizmusnak. Sok példára hivatkozhatnánk, de ... Épp ekkortájt hanyatlott le írónk népszerűsége, mert 1875-ben ő is szögre akasztotta a „bihari pontokat", s követte pártvezérét a mamelukok táborával. Hiperbolikus túlzás tehát azt állítani, hogy az uralkodó családdal kacérkodó Jókai hangja szigetelte el és fullasztotta be Vajda kritikai hangját (1449.1.) Következő ellenvetésünket idézettel kell bevezetnünk. Az 1451. oldalon olvashatjuk: „A romantika, mely (másodrendű írói is hamar kihalván) már csak Jókai munkásságában kíséri végig a kort" (1451.1.). A zárójeles részletre figyeljünk! Távolról sem halt ki oly hamar az a másodrendű vonal. Ha csak a valamikor Tizek Társasága tagjait nézem: csak néhány évvel élte túl Jókai Degré Alajost (meghalt 1896-ban) és Pálffy Albertet (meghalt 1897-ben). S nemcsak a dátumok a lényegesek itt! A romantika másodvonalának is voltak önmagát megújító törekvései. Degré 1870-ben írta meg irodalmunk első ipari utópiáját (A kék vér), s elképzelhető, hogy hatott e mű Jókaira is; főleg arra az ideális bányászközösségre gondolunk, amelyet Berend Iván teremtett meg saját birtokán. Pálffy viszont polgári hősök szerepeltetésével kísérletezett! Esztike kisasszony professzora (1884) és Egy mérnök regénye (1885) című műve értelmiségi hősöket szerepeltetett; polgári származású értelmiségiek és nemes kisasszonyok között szövődnek itt érzelmi bonyodalmak, s a regény e bonyodalmak természetrajzát ábrázolja. S közülünk az idősebbek arra is emlékeznek, hogy kialakult egy újabb hulláma is e másodromatikának; igaz, hogy olyan szinten, amely talán már a „szubliteratúra" fogalmába sorolható. Beniczkyné Bajza Lenkére gondolunk, Rákosi Viktor: Korhadt fakeresztekjére s az Aranyfüst-szerű művek jeles hölgyére (Wohl). Az irodalmár furcsa, évtizedekkel ezelőtti kategóriákkal találkozik az 1451-ik oldalon. Mikszáth a „kispolgárosodott paraszt", Bródy a „zsidó kispolgár-proletár", Petelei a „kisvárosi örmény polgár"; a jelzett oldal szerint közülük senki „nem tud érvényesülni" az 1880-as évtizedben, s ez minősíti az évtizedet! Ne vitassuk most e kategóriák esztétikai hasznosságát! Használja őket az, aki úgy gondolja, hogy ilyen fogalmakkal jobban meg tudja közelíteni a művészetek lényegét. Némi helyesbítés azonban szükséges! Bródy és Petelei valóban nem sorolható az évtized sikeres írói közé, bár kérdéses, hogy alkottak-e olyan műveket, amelyek elhallgatásával vádolható ez az évtized. Mikszáth esete azonban mindenképpen más! Ő éppen az évtized elején, 1880, 1881 táján érte el első nagy sikerét. Ama két novellakötetre gondolunk, amelyeket mesebeli paripának nevezett az író is, mert elvitte hátán az Akadémiába, a Kisfaludy Társaságba, a Parlamentbe, egyszóval: siker szempontjából nem keverhetjük össze a három nevet! Az irodalmár elgondolkodik az 1451. lap megállapításán, miszerint csupán Iványi Ödön életműve tekinthető „kiteljesedett életműnek" e korban. 39 éves volt, amikor meghalt Iványi! Több novelláskötete közül kettő (Egy könyv, 1883; Tárcák, 1888) mutat arra, hogy új, realista utakkal kísérletezett, s végül természetesen a regénye, az egyetlen, a könyv alakban 1889-ben megjelent A püspök atyafisága. Halálakor mindenki a félbemaradt nagy tehetséget, a torzót siratta. Mikszáth híres előszava szerint az ember jobban elsiratja azt a cseresznyefát, amely egyetlen ízes gyümölcsöt termett, mint amely évről évre meghozta a maga gyümölcsét. Irodalmunk nagy temetője e korszak, kiemelkedő tehetségek temetője, s nem véletlen Ady pár évtizeddel későbbi felsóhajtása: néhány évtizedet élt még, de már egy korszakra való írót temettek el mellőle. S bárhonnan vette a szerző,