Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
126 HERMANN ZSUZSA „Libera" — „libera vei munita" — „libera et murata". Küszködés a terminológiával, amit a magam részéről azzal tudok csak magyarázni, hogy a dekrétum megszövegezői kötődtek a megszokott kifejezéshez, de attól elszakadni is megpróbáltak. Olyan tételt kívántak megfogalmazni, amely a városok széles körére — semmiképpen sem csupán „a királyi felség nyolc szabad városára", sőt nem is csak a királyi városokra — érvényes, de ugyanakkor nemcsak attól óvakodtak, hogy a kivételezést valamennyi városi kiváltságokkal rendelkező település magára vonatkoztathassa, hanem (a dekrétum egészét tekintve) attól is ódzkodtak, hogy a kivételezett városok mindegyikét „szabadnak" ismerjék el. Az előbbi szempont szükségessé tette a megkülönböztető jelző használatát, az utóbbi nem engedhette meg, hogy e jelző egyszerűen a szokványos legyen. Találkozni fogunk még azzal az autentikusnak tartott ítélettel — ugyanaz formálta, aki a szászok felett is ítélkezett —, amely nagyon közel állott ahhoz, hogy kizárólag ama bizonyos nyolc várost tekintse „szabadnak". Talán nem tévedek, ha erre irányuló törekvést gyanítok a „civitates liberae et muratae" tautologikus kifejezésében, ha ezt az első, homályosra sikerült kísérletnek tartom arra a disztinkcióra, amelyet a törvényszövegek csak 1522-ben tettek világossá ily módon: „a szabad és a többi fallal körülvett városban" (in liberis et aliis civitatibus muratis, 1522:6. tc.). A gondolatmenetre az vezetett, hogy a „civitates liberae et muratae" kifejezés a Jagelló-kori törvényekben — legalábbis amennyire ezt azok szerfölött hiányos kiadása megállapítani engedi — kizárólag az 1514. évi dekrétum idézett két artikulusában fordul elő. De nem hiszem, hogy a fogalmazáson fennakadtam volna, ha nem Werbőczi pénzügyi tervezete felől, az abban jobbágyokként kezelt szászok gondolatával közelítek a városokkal tett kivételhez. Hiszen a kivételezés lényege kétségkívül az a régen és joggal hangsúlyozott negatívum, hogy nem foglalta magában a fallal nem övezett, kisebb városok és a mezővárosok lakóit. Az a könnyedség azonban, amellyel Werbőczi átlépte a városfalakat, arra figyelemeztetett, hogy még e falakat se tekintsem elméletileg áthághatatlanoknak, s e figyelmeztetéssel ütközvén egy homályos fogalmazásba, hajlok rá, hogy a homályos szavakban megszövegezőinek bizonytalanságát, vagy éppen vitáit gyanítsam. Hogy a király által jóváhagyott dekrétum hosszas viták után született meg, azt bevezető részében maga is sejtetni engedi. A parasztháború dokumentumait összegyűjtők és közreadók jóvoltából, a dekrétum kritikai kiadásának birtokában, immár valamivel többet tudunk a vitáról.3 5 A kiadás legnagyobb érdekessége, hogy a jóváhagyott s a megyéknek szétküldött, egy paragrafus kivételével lényegében azonos szövegű föllelhető példányok mellé állított egy fogalmazványt, amely 1572-ben készült másolatban maradt fenn. A fogalmazvány nyilvánvalóan a vitának egy korábbi stádiumát rögzítette, s főképpen két lényeges pontban tért el a jóváhagyott szövegtől. Az egyik eltérés az, hogy sokkal élesebben városok kizárásával megvonják a rendelkezés érvényének határát, az utóbbiban pedig éppen erre törekedtek. Én ezt a törekvést tudom csak kiolvasni a törvénycikk idézett szavaiból, és abban a szilárd meggyőzó'désben, hogy országgyűlési határozataiban a nemesség nem a tények objektív leírását adta, hanem saját elképzeléseit, törekvéseit fejezte ki, többé vagy kevésbé sikerült formában, számomra ez a törvénycikk sem nem bizonyítja, sem nem cáfolja a földesúri libera civitas létezését. 35 Monumenta rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Maiorem partem collegit A. Fekete Nagy. Ed. V. Kenéz et L. Solymosi atque in volumen redegit G. Érszegi. Bp. 1979. (Publicationes Archivi Nationalis Hungarici. II. 12.) 247-283.
