Századok – 1981
BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI
1260 BESZÁMOLÓ az államalakulatba szervesen csak részben beépülő, egyházilag, kulturálisan szervezkedő, az államnemzetet képező magyarságtól eltérően szervezkedő erők történetét ábrázolnánk. És sajnálatos, hogy éppen a döntő időszakban, a világháború idején, amikor ezen centripetális erőket a világpolitika gyors változása mobilizálja és a térség politikai szinterén új „geopolitikai" erővonalak jelentkeznek, nem tudjuk még az összeomlás e sokszor hangsúlyozott fontos tényezőjét mozgásában, aktivitásban láttatni. Azzal is természetesen tisztában kell lennünk, hogy e sokszínű, sokfelé futó, és egyidőben rendkívül bonyolult hatásmechanizmussal működő folyamatot — nemzetközi mércével mérve is — még leginkább a magyar történetírás tárta fel. Készülőben: a feudalizmuskori magyar történelem szintézise Az elmúlt év végén látott napvilágot a történelmünket 1790—1848 között, tehát a feudalizmus utolsó időszakában tárgyaló V. kötet. (Főszerkesztője Mérei Gyula akadémikus). Talán nem hiábavaló a félreértések elkerülése végett megjegyezni: csupán az elkészülés ütemével magyarázandó a hasonlóság a polgári és a feudális kor feldolgozásainak megjelentetésében; hogy ui. mindkét esetben a korszak végső állomásait tárgyaló kötet jelenik meg először, bármennyire is a magyar történetírásnak korábban ,kedvelt korszakáról", a reformkorról íródott e könyv, s e korszak politikai-társadalmi ütközései bármennyire is reflektorfénybe hozzák a feudalizmus többszáz éves hazai menetének tehertételeit, mégsem nyújt arra még lehetőséget, hogy akár a tőmondatok erejéig is kísérletet tegyünk a tízkötetes szintézis nyújtotta feudalizmus-kép vázolására, szakmai hozadékára. Mint ahogy önmagában a kötet átfogó értékelésére sem vállalkozhatunk a szakmai kritikák elhangzása előtt. (Bármennyire is van kialakult véleménye mindenkinek, aki a kéziratokat, illetve a frissen megjelent kötetet olvasta.) A szerzői és szerkesztőségi viták azonban az elmúlt esztendőkben már rámutattak a kézirat — immáron a megjelent két félkötet — néhány jellemző vonására. Egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a legsikerültebb fejezetek éppen a gazdaság- és társadalom, valamint a kultúra történetéről írottak. A Habsburg Birodalom gazdasági fejlődésébe ágyazottan adja elő a iiazai belső piac fejlődését, és az 1828. évi országos összeírás feldolgozását használva világos áttekintést ad a magyarországi polgári fejlődés kezdeteinek mozgatóiról. Ez teszi lehetővé, hogy a magyarországi társadalomról, a gazdasági fejlődéshez szorosan kapcsolódó polgárosodási tendenciákról olyan mélységű elemzést kapunk, amely az eddigieknél érthetőbben ad magyarázatot a 19. századi magyar polgárosodás — és így a polgári forradalom — belső ellentmondásaira. Külön kiemelkedő, hogy a magyarországi nem magyar népek történetét — a VI. kötethez hasonlóan — a korábbiaknál nagyobb arányban sikerült beépíteni az ország történetébe, és fejlődésüket Magyarország történetén belül a magyar nép történetével azonos léptékben tárgyalni. A dualizmuskori nemzetiségtörténeti fejezetekkel összevetve azonban már az eddigi kéziratvitákon is joggal jegyezték meg: sajnos, épp e nagy terjedelmű és gondosan kimunkált fejezetek győznek meg bennünket arról, hogy a Magyarország és nemzetiségek együttélésének előadása, a valós konfliktusok megmutatása a történetírásban nem mennyiségi kérdés. Akárhány, mégoly nagy számú adatot illesztünk is be, akármilyen részletes etnikai-kulturális leírást adunk is, ez még nem a „megoldás".
