Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

BESZÁMOLÓ 1259 nélkül megtoldhatunk azzal: e korszak feldolgozásának módszere, a társadalmi, gazdasági, politikai mozgások komplex láttatása mintaszerűen sikerült), megfontolásként veti fel: vajon szabad-e a megtörtént kompromisszum, a kiegyezés ellenpólusaként elgondolások szintjén maradt programokat történeti alternatívaként állítani? Úgy látjuk, jogos az a kérdés is: nem lehetett, nem kellett volna a szerkesztés során határozottabban törekedni a koncepcionális egységre 1848/49-es és az 1849—67-es időszak bemutatásában? (S még az a sorozatszerkesztőségnek szegzett kritika is megáll: vajon ügyeltünk-e eléggé arra, hogy a jegyzetekbe szorított megjegyzések szakmailag koncepcionálisan teljesen korrektek legyenek? ) — Mindezek mellett legdöntőbb eredménye az 1848—1890 közötti periódust bemutató kötetnek, mint szintézisnek az, hogy a gazdaság-társadalom és kultúrtörténeti fejezetek minden eddiginél alaposabbak, részletezőbbek (a terjedelem felét teszik ki), és az, hogy a dualista rendszer kialakulását szervesen kötik össze a rendszer gazdasági-társadalmi bázisával. A polgári gazdaságfejlődés megalapozó korszaka, az államberendezés, a polgári, közigazgatási és bíráskodási rendszer, a politikai intézmények és az ideológiai irányzatok, ugyanígy a művelődéstörténetben a művelődési színt, a népesedési és települési viszonyok tárgyalása, tematikájukban is új fejezeteit képezik a polgári korszakról szóló magyar marxista történetírásnak. A dualizmus története második szakaszának feldolgozása szerkesztésében-koncenpcionális megformálásában jelzi mindazt, amit történetírásunk a monarchiabeli Magyarország kutatásában eddig felmutathat. A korábbi szintézisekhez képest teljesen újszerű a gazdaság- és társadalomtörénet, mindenekelőtt a százaforduló társadalmának bemutatása, régi hiányt pótol az 1890—1918 közötti kultúrtöréneti fejezet. Nhgy tematikai gazdagodása a korszakkal foglalkozó történetírásnak, hogy a társadalomtörténetben itt történik először kísérlet az életmód-problematika beépítésére. Sikerült egységben láttatni — mint azt a kritikusok kiemelik — a politikatörténetben a pártok és pártrendszerek működését, elkerülni a parlament-centrikus feldolgozást, és megmutatni a parlamenten kívüli erők (munkásmozgalom, polgári radikalizmus, parasztpártok) szerepét. Külön említésre érdemes a kötet mellékletanyaga, amely a történeti összefoglalókban eddig nem alkalmazott módon tesz kísérletet a tartalmi mondanivaló és a képanyag adta esztétikai meggyőző erő egyesítésére. S ha azt mondottuk: a kötet egyesíti a Monarchiakutatás minden erényét, úgy azt is elmondhatjuk: gyengéit is. Amellett ugyanis, hogy meghaladja a korábbi korszakok egyoldalú szemléletét, szinte minden korszakot-alakító tényezőt felvonultat, egy valamivel mégis adós marad: annak a birodalmon belül és kívül keletkezett kohéziós erők folyamatos erősödésének bemutatásával, amelyek a számtalan feszítő, kifelé gravitáló részecskét a döntő pillanatban magához vonzották. És végül is érzésünk szerint nem tudja megnyugtató módon megválaszolni a „mi vezetett ide" kérdésállítását, azt, hogy a külön-külön egyébként felvonultatott erők összejátszása miként eredményezhette: hogy oly ,.könnyen", a kortársak számára szinte hihetetlenül, ellenállás nélkül omlott össze egy állami és nemzeti-nemzetiségi viszonyrendszer konstrukciója. Nincs igaza megítélésünk szerint a külföldi, szomszédos országban kelt bírálatnak, hogy a kötet nem foglalkozik a nemzetiségekkel, s nem hiszem, hogy valaki is egyetérthetne, hogy a kor történeti összefoglalójában a nemzetiségeknek a magyarság számarányához viszonyított terjedelmet kellene biztosítani. De az lehetne talán a Monarchia-kutatás újabb lépése, ha a nem magyar ajkú népek gazdaság- és társadalomfejlődésének e kötetben (és ugyanígy a VI. kötetben) adott mintaszerű rajzára alapozva, e népek történetét, mint