Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

1258 BESZÁMOLÓ A kritikák száma — mutatva mintegy történettudományunk egyik nagy betegségét is: az ellentétes felfogások ütköztetésének szakmai-kollégiális formáit továbbra sem találjuk — egyébként egyáltalán nincs arányban az első három kötet elkelt magas (kötetenként 45 000) példányszámával. A bírálatok azonban máris segítenek az egyes kötetek értékelésénél. Joggal tarthatjuk a korábbi szakirodalomhoz mérten is új eredménynek a VIII. kötetben az 1919—1921-es évek Magyarországa nemzetközi helyzetének ábrázolását, a 20-as évek másodikfelének mindeddig kidolgozott bel- és külpolitikai rajzát, a tartalmas társadalomtörténeti összefoglalást, a politikai ideológiák és irányzatok 1930-as évekbeli alakulásának és módosulásainak elemzését, az összefoglalást először megkísérlő tudomány- és kultúrtörténeti fejezetet, valamint Magyarország második világháború alatti helyzetének, nemzetközi politikájának az eddigieknél árnyaltabb rajzát. A legtöbb gondot és vitát — mint arra számítani is lehetett — a Horthy-rendszer jellege, szerkezete, s ami ezekkel szorosan összefügg: az ellenforradalmi uralkodó osztályok belső rétegeződésének, az egyes rétegek súlyának, egymáshoz való viszonyának a kérdései adták a szerzői kollektívának. A könyv kísérletet tett arra, hogy a tudományos kutatás új eredményeit (a magyarországi szélsőjobboldal arculata, viszonylagosan önálló szerepe, időben váltakozó súlya az ellenforradalmi rendszerben) összefogó és magába foglaló álláspontot alakítson ki, bár a kérdés körüli vitát még bizonyára távolról sem fogja lezárni. Mint azt a szakmai visszhang is mutatja: a kötet igen nagy és komolyan latba eső érdeme, hogy a koncepciózus szerkezeti megformálás, a hangsúlyos jelenségek helyenként igen beható tárgyalása újabb fellendülést, eredményeinek számbavételét teszi lehetővé a Horthy-korszak kutatásában. Ugyanakkor látjuk, hogy a kritika joggal hiányolhatja az egyház szerepének megítélésében a differenciált értékelést (az egyházak politikai és művelődéspolitikai szerepe), a közigazgatás és általánosabban az államrendszer alaposabb tárgyalását - ez utóbbit éppen azért, mert behatóbb tárgyalása újabb fogodzókat nyújthatna a rendszerjellegéről folyó, fentebb említett eszmecserékhez. Nem túlzás feltételezni, hogy a kötet (és a Horthykorszak kutatása) e gyengébb oldalainak feltárulására ösztönzik majd a hiányolt tematikai szempontok végiggondolására, a hézagok pótlására a továbbra is mennyiségileg rendkívül gazdag — gyakran azonban ugyanazon keréknyomokon utat járó — hazai Horthy-korszakos kutatásunkat. A dualizmuskori kötetek első műhelyvitáinak anyaga publikálás előtt áll. Kritikai észrevételeiket a szakmai közönség hamarosan kézbeveheti. Nem elébe vágni ezek mondandójának, azt hiszem, joggal állapíthatjuk meg: a polgári fejlődés első szakaszát bejáró Magyarország rajza a VI. kötetben szinte már monografikus igényű részelemzéseivel emelkedik ki a korszakról eddig készült feldolgozások sorából. Szemléletileg is igen sok újat tartalmaz a nemzetiségi kérdés és az 1848—49-es polgári forradalom, szabadságharc politikai irányzatainak szerves együttláttatása. Nyilván hosszú viták fogják még követni azokat az első megjegyzéseket amelyeket 1848—49 története feldolgozása máris kiváltott a kritikusokból: szabad-e kizárólag forradalom-ellenforradalom kibékíthetetlenségének tézise köré csoportosítani egy ilyen, társadalmi-nemzeti problémák özönét a felszínre vető másfél év történetét? Szabad-e forradalmon belüli egyéb árnyalatokat, útkereséseket a forradalom radikális erőihez mérve a fő áramból kiszorítani? És természetesen a forradalom-szabadságharc ütközőpontjainak megítélése nem választható el az ország későbbi sorsának értékelésétől sem. Míg a kritika kiemeli, hogy a neoabszolutizmus korának jobbágyrendelkezései, egyes politikusok bemutatása mennyire differenciált (amit túlzás