Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

BESZÁMOLÓ 1257 álló munkák születtek ezen igényből, historiográfiai tény, hogy intézményesen helyet kapott a felszabadulás előtt erősen középkorcentrikus magyar történettudományban a huszadik század kutatása. Ugyanakkor, mint mondottuk, a személyi kultusz politizálási módszereiből, a marxista pártosság vulgarizált értelmezéséből eredően az első munkákban sok volt a hamis aktualizálás. Mind a témákat, mind a „megoldásokat" az 1950-es évek hidegháborús politikája sugallta (pl. az amerikai imperialisták szerepéről a Horthyrendszer stabilizálásában!! a szociáldemokraták „áruló" voltáról stb.). Mint ismeretes, egyszínűen, folytonos nyomorodásként festettük a Horthy-korszak szociális viszonyait, a kulturális élet történetében csak az ellenforradalmi és nacionalista ideológia megnyilvánulásait kerestük, a politikai történetben differenciálás nélkül soroltunk a fasiszta áramlatok közé egészen különböző tájakról érkezett és más-más utakon járó politikai irányzatokat, nem tisztázva a polgári politikusok és fasizmus viszonyát; a klerikalizmus elleni jelenbeli harc jelszavaitól vezérelve értékeltük túl az egyház reakciós szerepét. Az 1960-as években, a politikai konszolidáció teremtette atmoszférában bekövetkező fordulatot jelzi a Magyarország nemzetközi szerepét tisztázó külpolitikai dokumentumkötet-sorozat megindulása, a külügyminisztérium iratainak kiadása, több e tárgyú monográfia elkészülése. A nemzetközi politikai helyzet kedvező alakulása megteremti a lehetőséget a külföldi ösztöndíjak szaporodásához, ami döntően befolyásolja, segíti a fiatal kutató-garnitúra nyelvi és szakmai kultúrájának növekedését, egyben a külföldi levéltárak forrásanyagainak felhasználását. Az 1919 utáni magyar történelemről alkotott kép így nem szenved a kortörténetírás általános betegségében, a nemzetközi perspektíva figyelmen kívül hagyásában. Megindul a belpolitika történetének kutatása: a fiatal kutatónemzedék eltávolodva a korábbi, az elemzéseket mellőző szólamszerű, sommás megnyilatkozásoktól, törekszik aprólékosan feltárni a kormánypolitika, a kormányzatban résztvevő politikai elit apró lépéseit is. A Horthy-korszak kutatásának mennyiségi gyarapodását, kiterjedtségét jelzi a magyar történetírásban: a megújult helytörténeti irodalom, az egyetemi doktori disszertációk, ugyanígy a szakdolgozatok tömege választja témájaként az 1918— 19-es forradalmak, valamint az azt követő két évtized történetét. Elkészül a korszak politikai mozgásában sok mindent megmagyarázó gazdaságpolitika történetének feldolgozása. A szellemi élet történetének feltárása két nyomon indul meg: egyrészt a kulturális intézmények (iskolarendszer, kultúrpolitika), másrészt a poütikailag rendkívül elkötelezett irodalmi élet történetén. A tárgyilagosságra törekvést jelzik a viszonylag nagy terjedelmű iratkiadás-sorozatok: az 50-es években megindult, a kormánypolitikát tárgyaló kiadványokat egészítik ki tematikailag — módszertanüag elszakadva a forráskiadást sem érintetlenül hagyott leegyszerűsítésektől —, a rendszer vezető személyiségeinek, egyes törvényhatóságok iratainak, egy-egy fontos politikai eseményt bemutató dokumentumkötete. Ekkor bontakozik ki a máig szép konjunktúrát élvező emlékirat- és naplókiadás. Nem véletlen az sem, hogy a Molnár Erik indította — és jelen tárgyalásunk tematikai kereteit meghaladó — nemzeti kérdés újabb és újabb vitahullámain túl az utóbbi évtizedek legnagyobb társadalmi érdeklődést kiváltó történészvitái éppen a Horthy-rendszer jellegéről (fasiszta volt-e a rendszer egésze, s mennyiben? stb.), a rendszer társadalmi bázisáról, az 1938—42. közötti területi revíziókról, Magyarország második vüágháborús szerepéről alakulnak ki. Ezek az új kutatások, megélénkülő, közéletünket is foglalkoztató viták közé keU ülesztenünk a VIII. kötetet; eredményeit és hiányosságait is — amelyeket az első kritikai visszhangok már jeleznek.