Századok – 1981

BESZÁMOLÓ - Glatz Ferenc: Számvetés (Eredmények; tanulságok a Magyarország története eddigi munkálataiban) 1244/VI

1254 BESZÁMOLÓ az sem, hogy a megjelent 19—20. századi kötetek leginkább újszerű részei a művelődés- és társadalomtörténeti fejezetek. Igaz, a kritika máris joggal jegyzi meg: nem vagyunk még birtokában annak az eszköztárnak, amelyik a történetírót a társadalom széles rétegeiben meglevő műveltségszínt, az állami, az egyházi oktatáspolitika, a ,magas műveltség" társadalmon és politikán belüli súlyának összefüggésbe hozásához és ezen összefüggésekben a gyakran változó domináns tényezők pontos kimutatásához segíti. Jogos lehet a kritika, hogy nem tudjuk még a politikai gondolkodás, egy-egy kor műveltségeszményének helyét megtalálni a szintézisben, s nem tudjuk még teljesen mentesíteni magunkat azoktól az emócióktól, amelyek például a felszabadulás után nevelkedett generációkban a polgári kor egyházainak megítélésével kapcsolatban él. Mégis, végigtekintve immár a Mohács utáni korszakok művelődéstörténeti fejezeteit, s nem utolsósorban a művelődéstörténeti szintetizáláshoz rendkívül sok fogódzót és mintegy modellt is kínáló 18. századi szintézist, elmondhatjuk: a Magyarország történetének köszönhető annak az alapnak elkészítése, amelyre a következő nemzedékek a Közép-Kelet-Európában fontos helyet elfoglaló magyar kultúra történetének épületét felhúzhatják. Magyarország kapitalizmuskori történetének új szintézise Amennyiben Magyarország polgári kori történetének minden eddiginél részletesebb tárgyalásáról (1976-ban a VIII., 1978-ban a VII., 1979-ben a VI. kötet jelent meg) historiográfiai felmérést kellene készítenünk, mindenekelőtt arról kellene említést tennünk: az elkészült szövegek és így a polgári korszakról készített történészi „mérlegünk" mennyiben az elmúlt két évtized magyar történetírásának termékei. Nemcsak azért, mert az utóbbi két évtizedet joggal fogjuk majd a szakszerű újkor-kutatás hazai fellendülése korszakának nevezni, hanem azért is, mert a bevezetőben említett kortörténeti tényezők hatása történetírásunk fellendülésére konkrétan legjobban éppen az új- és legújabbkor magyar történelem újrakoncipiálásán olvasható le. Egyik oka ennek kétségtelenül az, hogy alapvetéseket kellett e korszakok kutatásában elvégeznünk, s az alapvetéseken a jelentől befolyásolt koncepcionális kontúrok a történetírásban mindig is markánsan szembeötlőek. Kutatásunk ezen új ágazatának jelenhez kötődésének másik oka pedig abban a kézenfekvő összefüggésben keresendő, ami a hozzánk közelebb eső korok bemutatása és a jelenben még befejezetlen folyamatok értelmezése között mindenkoron kimutatható. Ezért is nem túlzás azt mondani: amikor a 6., 7., 8. kötet fejezeteit olvassuk, látnunk kell azoknak a monográfiáknak itt hasznosított eredményeit, amely monográfiák, tanulmányok a már marxista szellemben nevelkedett fiatal kutatóink tollából a 60-as években születtek, s amelyek először levéltári anyagra, elsősorban a központi kormányszervek iratanyagára alapozva tárták fel a két világháború közötti Magyarország bel- és külpolitikájának számtalan apró mozzanatát. De a vaskos hat félkötetet olvasva nem feledkezhetünk meg egy pillanatra sem arról a szellemi légkörről, arról az ideológiai vitákban is jelentkező új szemléleti pólusokról, amelyek a 60-as évek Magyarországát, koncepcióink újra-újrafogalmazásának valós politikai hátterét annyira sokszínűvé tették. Vajon mennyire mutatható ki a közvetett vagy közvetlen összefüggés például a magyarság és a szomszédos népek viszonyának bemutatásában a polgári kori és a jelen problematikája között? Vajon - hogy csak egyetlen, szóban fiatal kutatók között már sok évvel ezelőtt megfogalmazott kérdést tegyünk fel a magunk számára - milyen összefüggés