Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
120 HERMANN ZSUZSA Amennyire igaz — némi túlzást leszámítva — a mondat első fele, annyira kétségbe vonható a második. Legalábbis az adót fizetők tömegére és nem azok vezetőire vonatkozóan. Az utóbbiak többé-kevésbé készségesen és kisebb-nagyobb viták közben megállapodtak az összegben a király megbízottaival, és gondoskodtak annak kivetéséről és behajtásáról. Nem éppen közmegelégedésre. A kelletlenségnek és makrancoskodásnak nagyon határozott jeleit tapasztalhatták a parasztháborút megelőző években. 1511. február 1-én Boroszlóban kelt leveleiben II. Ulászló szigorúan megparancsolta a szászok vezetőinek, hogy vizsgálják ki a Segesváron kitúrt felkelés okait, és büntessék meg annak szervezőit. Tudomására jutott ugyanis — írta a király —, hogy az elmúlt napokban Segesváron némelyek felkelést szítottak a város elöljárói ellen, azzal vádolva őket, hogy az adó behajtását önhatalmúlag rendelték el, azt saját céljaikra, nem pedig a király s az ország szükségleteinek fedezésére követelik. Márpedig „az említett subsidiumot nem egyes személyek, hanem a szászok közössége ajánlotta fel Felségünknek", szögezte le a király, a vizsgálatot elrendelve.23 Nagyobb és „veszedelmesebb" felkelés ügyében dörögtek a királyi levelek két évvel később, 1513 nyarától késő őszéig. A felkelés központja ezúttal Nagyszeben volt, de a levelekből kiolvashatóan a szász föld nagy részére kiterjedt, és hónapokig tartott. Vezetője, Székely János - az augusztus 18-án kelt királyi levél szerint - „az előkelőbb szászok ellen lázítva" elérte, hogy „bizonyos szász székekben" leváltsák az elöljárókat, és „másokat állítsanak a székek élére". S elérte azt is, hogy a szászok megtagadják a subsidium fizetését. Ezt már II. Ulászló október 30-i levelében olvashatjuk, a büntető szankciók bevezetéseként. A király Bornemissza János budai várnagyot és Szapolyai János erdélyi vajdát bízta meg azzal, hogy a Nagyszebenben néhány napja kitört „új és szörnyű nagy" felkelést leverjék, s az adót akár fegyveres erővel is behajtsák. S minthogy a korábban kért 25 000 forintot „egy bizonyos Székely János nevű leggyalázatosabb ember tanácsaitól és veszedelmes rábeszélésétől félrevezetve", nem fizették meg neki, a subsidium összegét 40 000 forintra emelte.24 Kollektív és példás büntetés. A 40 000 forint legalább ötszöröse - a legalacsonyabb összeggel számolva, kereken nyolcszorosa - volt a szászok Szent Márton napi cenzusának, több mint kétszerese az összes királyi város együttes évi cenzusának.2 5 De egyharmada volt csupán a pénzügyi tervezetben a szászokra rótt összegnek. Remélem, sikerült annyi kétséget támasztanom Werbőczi számainak realitását illetően, hogy ez az arány önmagában se nagy meglepetést ne okozzon, se kalkulációkra ne származóak is, és ez utóbbiak közé sorolható az említett, Erdély földrajzát, lakóinak helyzetét és szokásait taglaló munka is. (Acsády I.: Verancsics Antal és Szerémi György. Irodalomtörténeti Közlemények. 4. 1894. 1-32.) 2 3 Archiv Jud. Sibiu. Szász nemzeti lt. IV. 145-146. 2 * Márki S.: Dósa György. Bp., 1913. 34-35., Székely oklevéltár. Kiad. Szabó K. és Szádeczky L. Kolozsvár. 3. köt. 1890. 180-181., 5. köt. 1896. 43-47. 2 5 Ezt az elképesztő' összeget természetesen nem tudták behajtani, de a ténylegesen behajtott pénz - 1514-ben 27 000,1515-ben 25 000 forint (Quellen zur Gesch. d. Stadt Kronstadt. 1. Bd. 201., 206.) - jócskán meghaladta mind a szászok rendkívüli adójának átlagos nagyságát, mind a királyi városok együttes cenzusát. Az utóbbi az 1490 és 1492 között készített jegyzék szerint 18 400 forint (Történelmi Tár. 1880. 168.), az 1503. évi velencei követjelentés szerint 16 000 forint volt (Magyar Történelmi Tár. 24. 1877. 72-73.).
