Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1183 vonatkoztatni. Pareto egész gondolkodási módja alapján azonban ez a lehetőség kizáródik. A társadalmi létezés származékos, változó elemeit (derivátum) éppúgy, mint az ezek eltávolítása után visszamaradó, állandó elemeket (residium) legnagyobbrészt logikátlanoknak, s elsősorban az ösztönös által meghatározottaknak véli. A residiumok közül a politika szempontjából különösen kettőt tart fontosnak, az úgynevezett kombinatív ösztönt,· vagyis a gondolkodási és szervezési képességet, valamint a csoportösztönt, az összetartozás igényét. Elsősorban e kettőn alapul - véleménye szerint — a történelem ciklikussága, amit tulajdonképpen a mindenkori elit váltakozása idéz elő és tart fenn. Az elit ugyanis alapjában kétféle típusú, az egyiket a kombinatív ösztön, a másikat a csoportösztön jellemzi. Az első - amely kb. megfelel Machiavelli rókáinak - a rendszerfenntartó, taktikus, kombináló politikus, akinek a cselekvéshez nincs szüksége hitre, hősiességre stb. A második csoport, az oroszlánok klánja a változást, a forradalmat hordozza, ez a csoport telve van ösztönerővel, hősiességgel. A továbbiakban Pareto részletezi a történelmet mint a kétfajta elit ciklikus változásának történetét, és kidolgoz egy sémát az eliteken belüli optimális összetétel, a cirkuláció, a nyitottság fenntartása, a zártság következményei stb. stb. szempontjából. Saját korát illetően erre a megállapításra jut, hogy a demokráciák róka-elitje a dekadencia lejtőjén csúszik lefelé, s ezért közel az idő, midőn az oroszlánoknak fel kell őket váltaniuk. Jóllehet az általa szükségesnek és elkerülhetetlennek vélt változás egyik szimptómáját látta az oroszországi forradalomban (a lenini államban szerinte megjelentek az új oroszlánok anélkül, hogy a rókák teljesen eltűntek volna, vagyis ez a szerkezet saját receptje szerint megközelítette az optimálisát), nem kétséges, hogy Pareto Európa számára nem ezt a fajta oroszlán-réteget vélelmezte és várta. Miért lehetnek oroszlánjai olyannyira különbözőek például saját szemében, ösztönös megítélésében is — ezt a kérdést Pareto nyitva hagyta. (Ez egyébként arra engedett következtetni, hogy formalizáló kategóriarendszerrel - amilyet egyébként tucatjával fel lehet állítani —, az ember saját létezésére és annak folyamatára ráteríthet ugyan egy színes kendőt, az alapvető emberi ösztönök cselekvési irányának megértéséig azonban ezen az úton nemigen jut el.) Pareto ahistorikus elit-elmélete kapóra jött az olasz fasisztáknak, éppen úgy, amint a gondolati, az eszmei elem eltüntetése is kedvükre volt. Meg is hálálták, nem mulasztották el a hivatkozásokat, amelyekre Pareto, aki az olasz fasizmus uralomra jutását csak kevéssel élte túl (1923-ban halt meg), s ez alatt az idő alatt sem tartózkodott Olaszországban, semmilyen módon nem reagált. Mindez azonban távolról sem jelenti, hogy Pareto a fasisztákban üdvözölte volna az új elitet (ennek legalábbis semmi jelét nem adta), sem azt, hogy a Mussolini-féle „oroszlánoknak" (ha Pareto epitetonjainál kívánunk maradni, Mussolini inkább oroszlán bőrébe bújt rókának felelt meg) Pareto elméletére lett volna szükségük ahhoz, hogy hatalomra törjenek. Utólagos önigazolásnak viszont megfelelt. Ε távolabbi tudományos és kulturális utalások az olasz fasizmus esetében is „felvettek", s csak annyiban nem tetszőlegesek, amennyiben a többi esetben sem teljesen azok, tekintve, hogy a gondolattörténetnek mégiscsak olyan részén helyezkedtek el, amely a fasizmusba magát részben és megcsonkítva legalább bekebelezni engedte. 1919-1922 között, vagyis az olasz fasizmus mozgalmi szakaszában viszont ez az ideológia még nagyon cseppfolyós, kialakulatlan és heterogén, tulajdonképpen még „nyitott" ahhoz, hogy a fent vázolt áramlatokból lassan összefonódva egyéb hatásokat is folyamatosan magába fogadjon. Ε hatások a mindennapi olasz politikai szférából érkeznek, s abból a kapcsolat-
