Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1176 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS voltak, mint másutt. Mindemellett azért is fontos az olasz eset, mert a legegyértelműbben mutatja meg, hogy a fasiszta ideológia szociális komponense, még akkor is, ha kezdeteiben viszonylag nagyon erős, szinte automatikusan, a dolgok belső logikája folytán elsatnyul, bekebeleződik a fasizmus lényegét s egyúttal hatóerejét és dinamikáját biztosító nacionalizmusba. Az eddig tárgyalt autonóm fasiszta ideológiák esetében azt találtuk tipikusnak, hogy egy konzervatív nacionalista beállítottságú és hajlamú mag fogadott magába többnyire szocializmus címen szocialisztikus töredékeket és olyan kapitalizmus- és liberalizmus-bírálatokat is, amelyeket más áramlatok keretében fogalmaztak meg. A befogadó közeg minden esetben a szélsőséges és agresszív nacionalizmus volt, s így természetesen adódott, hogy a befogadott elemeket a maga képére és hasonlatosságára alakította át. Az olasz fasizmus ugyanarra az eredményre, minden más motívumnak a nacionalizmus alá rendelésére egész különös úton jut el, s e különlegesség elsősorban abban áll, hogy a folyamat logikáját minden más fasizmusnál tisztábban állítja elénk. Azért történhet ez, mert a fasizmusban található áramlatok, s főként a két fontos: a nacionalizmus és a szocializmus kvázi egyenlő eséllyel indul, s mert mind az összekapcsolódása, mind a harc rövid idő alatt zajlik le. Hozzájárul a fejlődésvonal még plasztikusabbá tételéhez, hogy a folyamat nemcsak egy elvont ideológia kialakulásaként, de egyúttal egyetlen személy, Mussolini állandó színeváltozása formájában is nyomon követhető. Az olasz nacionalizmus a risorgimento harcaiban ad első ízben hangos életjeleket,5 s és már ekkoriban is sokszínű: árnyalatai a demokratikus-plebejus megfogalmazásoktól a liberális és konzervatív állami nacionalizmusig terjednek. Mindazonáltal a forradalmi és egyúttal nemzeti hagyományok (így 1848) és az egységküzdelem népi vonalai lehetővé teszik, hogy a nacionalizmus egyik és döntő áramlata megőrizze a baloldaliság színezetét. Átmentődött ez a lehetőség arra a korszakra is, amikor az olasz nacionalizmus a valóságban már az erősödő nagytőke imperialista terjeszkedő igényeit fejezte ki. Ebben több körülmény segítségül volt. Döntő jelentősége volt annak a ténynek, hogy a pápaság és a királyság rossz viszonya miatt a katolikus hívők nem politizálhattak, s ez megnehezítette a konzervativizmus szerveződését, így a konzervatív nacionalizmus megjelenését is. Tehermentesítette az olasz nacionalizmust a jobboldaliság azonnali feltűnésétől az a körülmény is, hogy történetileg nem valamiféle reakciós-feudális középkori birodalomra utalt vissza — Itáliában ilyen nem lévén —, hanem megint csak a risorgimentón kezdve és Mussolinin végezve, mindig a római Birodalomra hivatkozott. Az antik Róma interpretálási és idealizálási lehetősége pedig úgyszólván kimeríthetetlen. A nacionalizmus baloldali köntösének megtartásához hozzájárult az is, hogy az olasz kolonizálási, birodalomalapítási — egyáltalán — teijeszkédési igényt oly jól lehetett a szükséggel, a déli szegénységgel és túlnépesedéssel indokolni. Tény, hogy az imperializmus hátterében sokkal kevésbé a felgyülemlett nagy ipari potenciál állt, mint a belső szervezeti gyengeség, a Dél oly sokat emlegetett és máig sem megoldott problémája. Ez a szűkösség és szükségesség segített megszülni és elterjeszteni a nacionalizmus leghatékonyabb gondolatát, azt, hogy a szegény Olaszországgal a gazdag nemzetek igazságtalanul bántak és bánnak. 55 A nacionalizmusról: Paolo Alatri: Le origini del fascismo, Editori Riuniti. Roma, 1962 (3. kiad.); Roberto Molinelli: Per una storia del nazionalismo italiano, Urbino, 1966;E. Gentile: Le origini deli' ideologia fascista (1918-1925), Roma - Bari, 1975; F. Perfetti: II nazionalismo italiano dalle origine alla fusione col fascismo, Bologna, 1977.
