Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1168 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS teszik meg legfőbb nemzeti és állami célnak, ami egyúttal problémalevezető csatorna is. Szükség esetén, mint amilyen szükséget az 1907-es parasztfelkelés jelentett például, a liberálisok nem haboztak, hogy minden liberális elvet félretegyenek, s középkori önkényurakként lépjenek fel. Ez a romániai liberalizmus tehát voltaképpen arra jó csak, hogy az általa képviselt eszmerendszert lejárassa, miközben távolról sem azok jegyében kormányoz. A liberalizmus romániai megtagadásához nem a kapitalizálódás kiváltotta nehézségek, hanem a valódi kapitalizálódás elmaradása vezet. Ezzel egyidőben a sajátos viszonyok lehetővé teszik, hogy a liberalizmus, amely „idegennek" tűnik, és amely de facto össze van fonódva mind a birtokos reakcióval, mind az úgynevezett zsidó tőkével, a kompenzálás útját fokozott nacionalizmusban és antiszemitizmusban, egyúttal egy bizonyos paternalizmusban keresse. Odavezet ez, hogy a lassan kiegészülő román polgári rétegek, s mindenekelőtt az új értelmiség számára a hagyományos politikai keretekben nem nyílik választási lehetőség, holott valójában sem egy konzervatív reformprogram, sem egy liberális politika lehetőségei nem lettek kipróbálva. Az értelmiség nem kis része most már mind a széthullt konzervativizmust, mind a liberalizmust meg akarja haladni, és a radikális konzervativizmus útjára lép. A széthullt és hatástalan konzervativizmuson túl kell lépni, ám az idegen eredetű, korrupt liberalizmus vonalán akkor sem lehet megmaradni, ha az erősen nacionalista is, mert mindent összevéve nem eredményes, a gazdasági áttörést nem tudja végrehajtani, s ezért további rétegek számára a felemelkedés lehetőségét sem biztosítja. A „klikk" zárt, a klubba nem lehet bejutni. így merül fel a liberalizmus, az idegenmajmolás, az igazi romántól való eltávolodás, az utánzás stb. bírálata. A valóságban ez nem jelent egyebet, mint hogy az új nemzedék, a nacionalizmus századvégi és századeleji képviselője, a reformnemzedéktől átmenti a nemzeti tartalmat, de megfosztja azt a reformgondolattól, mivel ez az utóbbi éppen a liberális politika hibájából kompromittálódott. S valóban, az elhatárolódás a liberálisok nacionalizmusa, antiszemitizmusa, valamint az új-konzervatív áramlatok és árnyalatok között sokkal kevésbé ezeken a pontokon, mint inkább abban a tényben jön létre, hogy az utóbbiak a liberalizmust elutasítják. Ebben az időben lép fel ideológiaként a populizmus,4 6 aminek kezdeményei — említettük — messzebbre visszanyúlnak, de amit mint társadalom- és gazdaságszervezési elméletet csak Constantinescu Stere fogalmaz meg a 20. század elején. A poporanismul eredetét tekintve az orosz narodnyikizmushoz kapcsolható, ez azonban csak az elméletre vonatkozik. Romániában ugyanis — amennyire ez általunk megítélhető — sem a nép közé járás, sem az a messzemenő áldozatvállalás nem figyelhető meg, amiről az orosz narodnyikok tanúságot tettek. Stere és követői mindenesetre a népet tekintik az alapvető társadalmi és kulturális tényezőnek, s ennek megfelelően a jövendő román gazdaságot is belőle kiindulva kívánják megszervezni. A paraszti magántulajdon erősítése a céljuk, ami egy tiszta román paraszttársadalom alapjául szolgálhat, s aminek segítségével ez a társadalom elkerülheti szerintük a komplett polgári társadalmi formát. A poporanismul-hoz kötődik az 1901-ben alapított Sámánátorul c. kulturális folyóirat, amelynek kezdeményezője és szellemi vezére Spiru Haret, szerkesztői pedig Al. 4 6 L. erró'l Valeriu Ciobanu: Poporanismul. Genezä, evolufié, Ideologie, Bucurejti, 1946.
