Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
A FASISZTA IDEOLÓGIÁK ALAPJAIRÓL 1167 és így tovább. A 19. századközép nemzeti (s ezzel együtt többnyire idegenellenes) szellemi atmoszférája azonban még pezsgőn optimista, eltölti a jövő reménye; a korabeli értelmiség lázasan tevékenykedik, alkot, gyarapít, és még nem gyűlölködik általánosságban. Tudatosan historizál ugyan, de ezt az újítás reményében és érdekében teszi. A társadalom viszont, amelyben fellép és szervezkedik, vajmi kevéssé tagolt. Jellemzéséül elegendő annyit mondanunk, hogy a lakosság mintegy 90%-a még a háború előtti években is a mezőgazdaságból él. Ám csonka a falusi társadalom is. A több évszázados török uralom idején a bojárság nem kis része felmorzsolódott, a megművelt föld mintegy kétharmada paraszt kezekbe került. A fejedelemségek egyesülése után elsőként közös fejedelemmé választott Cuza ezért könnyen végrehajthatott egy olyasfajta földreformot, amely a földet nem annyira átadta a parasztoknak, mint inkább meghagyta nekik. Ez az 1864-es reform azonban a jövendő fejlődés szempontjából nagyon súlyos megkötést is tartalmazott, amikor kimondta a paraszt birtok elidegeníthetetlenségét, de engedélyezte felosztását az örökösök között. Gátat vetett ugyanis ezáltal mind a paraszti gazdaság felemelkedésének, mind a elnyomorodott parasztok elvándorlásának az iparba. Földjéhez szegezte a parasztot. Ez a föld pedig generációról generációra csökkent, és a falut a szó szoros értelmében pauperizmusba sodorta anélkül, hogy a paraszti tömeg bármerre is elindulhatott volna. A megélhetést az biztosította, hogy a földesúri birtokot tulajdonosa többnyire árendába adta, az árendás pedig kisparcellákban tovább osztotta a parasztok között. Ebben az időben, a nyugati felvevő piacok kitágulása idején már elsőrendű érdek volt a termény növelés, a bérletet megművelő parasztot tehát mind a birtokos, mind az árendás egyöntetűen több terményért sanyargatta. Hogy kapitalista módon eladhasson a tőkés nemzetközi piacon, a földhöz kötött román parasztot jobbágy módjára zsákmányolta ki. A bérlet fejében terményt szedett, fizetség fejében munkát követelt a földesúri kezelésben lévő földeken. A román paraszt feudális típusú kizsákmányolása az adatok tükrében irgalmatlannak tűnik akkor is, ha a nem titkoltan feudális jobbágyi létezéssel vetjük össze. Érthető tehát, ha ez a parasztság több felkelése, de elsősorban az 1907. évi során ugyanúgy viselkedett, amint azt a klasszikus jobbágyság idején más esetekben a feudális elnyomás egyes szakaszaiban megismerhettük. A nemzetet óriási többségében éppen ez a parasztság reprezentálta. Jóllehet a parasztkérdés tragikus alakjában csak a század végére kristályosodik ki, a paraszti tömeg léte és meghatározó volta már a század derekán is világos. Az ekkori román politikai és szellemi vezető csoport így ösztönösen „populistává" lett. Elgondolásait konstruktív reformer, liberális, sőt nem egy esetben demokrata szellemiség hatotta át. Ez utóbbi annál egyszerűbben adódott, mert az új értelmiség hazai felsőoktatási intézmények híján kiváló nyugat-európai, s főleg francia egyetemeken szerezte műveltségét. Az első nagy csalódás, az első nagy cél, a szuverenitás elérése után következik be. A remélt, várt nagy nemzeti áttörésre nem kerül sor, minden szegénység, elesettség marad, vagy inkább fokozódik. A gazdasági stagnálás lejáratja a konzervativizmust, a politika élvonalába kerülő liberálisok azonban a problémákkal éppúgy nem képesek megbirkózni, műit elődeik. A liberáhs politika csak abban jeleskedik, hogy a bajok elfedésére ügyesebb módszereket talál. Maroknyi polgársággal s egy csenevész középréteggel valódi liberalizmus persze el sem képzelhető. Csak annyi történik, hogy az ország az egyik klikk kezéből egy másik klikk kezébe kerül. A liberálisok kormányzati módszerré fejlesztik a korrupciót. Felhasználják az antiszemitizmust, s mindenekelőtt a román nemzeti egységet
