Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Ormos Mária-Incze Miklós: A fasiszta ideológiák alapjairól 1136/VI
1166 ORMOS MÁRIA-INCZE MIKLÓS antiszemitizmus és az expanzió követelése összekötötte az uralkodó csoportok több politikai-ideológiai áramlatával, agrárprogramja pedig az ún. poporanismul irányzatával. Megkülönböztető jegye az állami irányítottság követelésében s az antiszemitizmus explicit és az ideológiát kristályosító, középponti szerepében kereshető. Ha e gondolatrendszer előzményeit keressük, s annak kívánnánk tekinteni a román kultúrából mindazt, ami a kemény nacionalizmus, az antiszemitizmus és a populizmus vonalán formálisan annak lenne tekinthető, úgy ebből a kultúrtörténetből alig maradna ki valami.45 Az elhatárolásban tehát nagyon is körültekintőnek kell lennünk. Ha evégett mindent meg is teszünk, mégis azt kell mondanunk, hogy a nacionalizmus, az antiszemitizmus és a populizmus együttható tényezői a 19. század második felétől a román szellemi fejlődés és mentalitás egészébe lényegesen jobban illeszkedtek, mint a magyar radikális konzervativizmus a magyar kultúrába és magatartási formába. Ennek mindenekelőtt az ország helyzete és a társadalom jellege a magyarázata. Ami a nacionalizmust illeti, azt Romániában a nemzeti lét hosszú időn át tartó alapvető veszélyeztetettsége vezette be, ami első alakjában erős, pregnáns nemzettudatot eredményezett a társadalom tudatmeghatározó, értelmiségi, politikus stb. rétegeiben. Romániában nem merülhetett fel olyan politikai áramlat, amely a nemzeti célok iránt közömbös maradt volna. Ha ebben még inkább azonosságot fedezhetünk fel a magyar és a román klíma között, annak lényeges különbsége feltárul a nemzeti problematika tartalmának vizsgálatánál. A magyar nacionalizmus a vonatkozó időszakban lépésről lépésre kifejezettebben a „megtartó", a „status quo" nacionalizmusának szerepébe került a magyar uralom alatt tartott nemzetiségekkel szemben, ami egyúttal lefékezi önfelszabadító törekvéseit a Habsburg-függéstől, s ez a függőség maga is meglehetősen homályos és áttételes. A román nemzeti követelményrendszer ezzel szemben egészen 1918-1919-ig robbanékony, dinamikus, kifelé irányul vagy (később) irányítható. Az elnyomatás és szétaprózottság, ami ellen felkel, nagyon is valóságos, a cél, amelyet a nacionalizmus kitűzhet, konkrét, s megvalósításának a nacionalizmus maga egyik eszköze. A nemzet szétaprózottsága és a részek elnyomatása jó ideig teljes magyarázatul szolgál az elmaradottságra, logikus tehát, hogy a problémák végső okának megszüntetése megszünteti a következményt — a szegénységet is. Ebben a konceptusban viszont az idegen, aki minden primitív szemléletű ember számára legalábbis gyanús, nem marad csupán idegen, akire a sérelmek okait rá lehet hordani, hanem valóban az elnyomót, az ellenséget testesíti meg. A ráirányuló érzelem sem egyszerű xenophobia tehát, hanem annál lényegesen több, átélt és elkötelezett gyűlölet s szinte nemzeti kötelezettség. A nemzeti cél megfogalmazásában a 19. sz. derekától egy új értelmiség jár az élen, amely nagyrészt bojárcsaládok gyerekeiből verbuválódik, de kisebb számban paraszti sorból felemelkedett személyiségek is szerepet kapnak benne. Az új értelmiségnek, amely egyébként úgyszólván a mindenes szerepét tölti be ekkoriban - egyszerre játssza a művész, a tudós és a politikus szerepét - legfőbb ambíciója a nemzeti identitás kialakítása. Ebből a célból lát neki a nyelvművelésnek, a román kultúrhagyományok összegyűjtésének, a tudományágak megalapozásának, alapít színházat, lapokat, tudós társaságokat 45 A politikai gondolkodás történetére 1 ..Ion Zamfirescu: Spiritualitáti románesti, Imperimeria Nationalá, Bucurejti, 1941; a szépirodalomról: Petre V. Hanes: Histoire de la littérature roumaine, Librairie Ernest Leroux, Paris, 1934.
