Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
WERBÖCZI ÉS A PARASZTHÁBORÚ 109 szükséges hangsúlyozni, mert az iratok némelyike — közöttük éppen az alább vizsgálandó — a mai napig megőrizte a kötés nyomait. Sokat megőrzött a LEO abból a kuszaságból is, ami az összevissza kötött fóliáns szétszedését nagyon is indokolttá tette. A LEO számozott papírborítói nem mindig egyesítik az összetartozó leveleket, és gyakran egyesítenek össze nem tartozókat, ez pedig még akkor is elsődlegessé tenné (illetve — már felhasznált darabjainál — tette volna) rendezésük feladatát, ha a LEO elődjébe, az „Analectába" esetlegesen és ötletszerűen kerültek volna össze az iratok. De nem így történt. A gyűjtemény útja 1548-tól napjainkig világosan nyomon követhető: 1548-ban már a pozsonyi kamara irattárában volt, innen került a 18. század végén az Egyetemi Könyvtárba, s ez idő tájt köthették is egybe. Tovább haladva az időben visszafelé, elég nagy valószínűséggel állapítható meg az is, hogy a pozsonyi kamarába részben vagy egészében Werbőczinek abból a poggyászából került be, amely 1528 márciusában jutott Ferdinánd hadvezéreinek a kezére, az utóbbiaknak János király és hívei (közöttük Werbőczi) felett aratott győzelme során.2 Részben vagy egészében, mert az iratok tartalma két feltételezést enged meg: vagy a pozsonyi kamarában csatoltak Werbőczi irataihoz máshonnan származókat, vagy Werbőczi maga iktatott levéltárába Mohács után Budán talált gazdátlan írásokat. Akár így, akár úgy történt, tény, hogy az 1548-tól nyomon követhető gyűjteményben már összekeveredtek a nyilvánvalóan Werbőczi munkásságával kapcsolatos följegyzések a nyilvánvalóan nem e munkásság folyamán keletkezettekkel, s ennek következtében szépszámmal vannak benne olyan darabok is, amelyeknek ide vagy oda tartozása korántsem nyilvánvaló. Ez a probléma magva és summája. A szortírozás első lépéseként magától értetődően kínálkozott, hogy a gyűjteményből mindenekelőtt Werbőczi saját kezű írásait válogassam ki. A feladat elvégzése a történetírásban — főként Fraknói nyomán - makacsul megrögzött képtől meglehetősen eltérő eredményre vezetett. Számos Werbőczinek tulajdonított írás nem bizonyult saját kezűnek, és jó néhány saját kezű följegyzésére bukkantam, amelyről a történetírás egyáltalában nem vagy nem Werbőczivel kapcsolatosan vett tudomást. Az ismeretlenek közé tartozik az a följegyzés is, amely az „Analecta" szétszedése után a LEO 233 jelzetű borítójában kapott helyet. 2 A feltevést az a levél támasztja alá, amelyet 1528. március 29-én - három héttel János király szinnai veresége után - Buda város tanácsa intézett Kassa város tanácsához. A budaiak azért fordultak a kassaiakhoz, mert tudomásukra jutott, hogy a szinnai csatában Ferdinánd hadvezéreinek birtokába került „Szepesi János" és híveinek tábora, a kocsikkal és azok rakományaival, s az utóbbiakban oklevelek, iratok is voltak, amelyeket aztán Kassára vittek. Gyanították, hogy ezek között lehetnek szabadságleveleiknek és egyéb irataiknak másolatai is, amelyeket Werbó'czi még II. Ulászló idején magához vett, és „még Szepesi János idején is magánál tartott itt Budán". Minthogy az iratok eredeti példányait a törökök támadása következeiében elvesztették, arra kérték a kassaiakat, hogy kutassanak e másolatok után, elsó'sorban azoknál érdekló'dve, akik Werbó'czi poggyászának birtokába jutottak. A levelet iíj. Kemény Lajos adta közre Kassa város levéltárából. Történelmi Tár. 1902. 159-160.