Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Zsuzsa: Egy pénzügyi tervezettől a Hármaskönyvig (Werbőczi és a paraszt háború 108/I
110 HERMANN ZSUZSA Werbőczi a parasztháború előtt: javaslat a királyi pénzügyek rendezésére (LEO 233/2) Az egyleveles, anonim és keltezetlen följegyzést a nyomtatott katalógus sem regisztrálja, ami szükségszerű következménye annak, hogy a LEO besorolásánál ez a levél közös borítót kapott két tőle is, egymástól is független irattal, s egyikükkel - az „Analecta" könyvkötőjének jóvoltából és emlékezetére — máig össze van ragasztva.3 Ha elválasztották volna társaitól, nyilván saját, eredeti címét jegyezték volna a katalógusba: „Super proventibus regie maiestatis et dampnis exinde susceptis et suscipiendis qualiter rectificentur". „A királyi felség jövedelmeiről és arról, hogy miként kell az e téren elszenvedett és elszenvedhető károkat helyreigazítani," röviden az uralkodó jövedelmeiről s azok növeléséről szól tehát az írás. Hogy az uralkodó a kérdésben különösen érdekelt Jagelló királyok egyike, II. Ulászló vagy II. Lajos volt, azt alaposabb vizsgálat nélkül is elárulja a szöveg. Nem csekély horderejű témát taglalt tehát a följegyzés, tömören és konkrétan. Szerzője tartózkodott mindennemű elméleti eszmefuttatástól, javaslatokat tett és összegeket közölt. Sorrendben (általam pontokba foglalva) a következőket: 1. A sómonopóliumból származó jövedelem növelésére mind Erdélyben, mind Magyarországon 1—1 forint értékű sót kell adni a király valamennyi megházasodott jobbágyának, hacsak az nem rendkívül szegény. A forintokat a szászoktól jászoktól, kunoktól és a király többi jobbágyától be kell hajtani. Ily módon [Erdélyben] a szászoktól 25 000 forintot, Magyarországon mintegy 7000 forintot szerezhetnek. 2. Erdélyben csak Dés, Torda és Vízakna sóbányáit műveljék. A többi bányát vagy állítsák le, vagy — ha művelik azokat — a kitermelt sót csak az említett három helyre szállítsák. Ezzel meggátolják a só elpocsékolódását, és csökkentik az adminisztráció költségeit. 3. Ugyancsak Erdélyben minden évben hajtsák be a juhok után járó ötvenedet, ami 5—6000 forintra rúg.4 Emellett az ötveneden kívül subsidium is kivethető az [ötvened adására köteles] országlakókra. 4. Még mindig Erdélyben: a szászoktól termény-, gabona- és borkilencedet kell szedni. Ezzel évente nagyjából 100 000 forint bevételre tesznek szert. A gabona-kilencedet Nagybánya bányáinak helyrehozatalára kell fordítani. 5. Ha a nagyszebeni cementumot [aranytisztítót] és a huszadot [erdélyi külkereskedelmi vámot] jól kezelik, és hűséges emberre bízzák, azok könnyűszerrel jövedelmezhetnek évi 16 000 forintot. 'Kubinyi András a borítóba helyezett másik két irattal foglalkozva, egy jegyzetben futólag említést tett erró'l a levélró'l is. Szövegét - nem ismervén a LEO iratok múltját - „folytatólagos feljegyzésnek" vélte. (Hadtörténelmi Közlemények, 25. 1978. 2. 195.) Kötelességemnek tartom hozzáfűzni, hogy ez a félreértés semmiféle hibás következtetésre nem vezette. 4 A juhötvened — ötven juh után egy juh és egy bárány beszolgáltatása - a román jobbágyok királyi adója volt. (Makkai L.: Erdély népei a középkorban. In: Magyarok és románok. 1. köt. Bp.. 1943. 357, 373.; Bálás G.: Erdély jókora jogtörténete 1540-ig. Bp., 1977. 123-124.) Werner Gyöigy, aki 1552-ben Ferdinánd számára jelentést készített az Erdélyben behajtható, illetve a múltban valójában behajtott jövedelmekről, az ötvenedről azt írta, hogy azt általában 4000 forintért adták zálogba, de valóságos haszna ennél sokkal nagyobb. (Engel J. C.: Geschichte des Ungrischen Reichs und seiner Nebenländer. 3. Th. HaUe. 1798. 9.)
