Századok – 1981
TANULMÁNYOK - Tilkovszky Lóránt: A magyarországi németség ügye a Darányi-kormány idején. (2. rész.) 1091/VI
A MAGYARORSZÁGI NÉMETSÉG A DARÁNYI-KORMÁNY IDEJÉN (2. RÉSZ) 1101 minden kétséget kizár, ismételten kinyilvánítottam - fejezte be nyilatkozatát a magyar belügyminiszter. Hess válasznyilatkozata szerint, amelyet a Német Hírszolgálati Irodának (DNB = Deutsche Nachrichten-Büro) adott, a német közvélemény megelégedéssel fogadta Széli miniszternek a magyar sajtóban közölt nyilatkozatát, kormányának a népcsoportkérdésben elfoglalt álláspontjáról. Amikor Széli kiáll azon kívánság mellett, hogy a magyar népcsoportok, amelyek idegen államokon belül élnek, „teljes politikai szabadságuk birtokában, szellemi és gazdasági kultúrájukat fejleszthessék, s így továbbra is fennmaradhassanak", ez a jogos követelés teljesen egybevág a mi felfogásunkkal a magyarországi német népcsoport tekintetében, — mondotta Hess, majd így folytatta: — Nagy megnyugvást jelentenek számunkra Széli úr azon szavai, amelyekkel bejelentette a magyar kormány azon eltökélt szándékát, hogy a német népcsoport tekintetében „az eddig kibocsátott rendeletek a gyakorlati életben maradéktalanul megvalósuljanak". Olyan rendszabályokról van szó, amelyeknek biztosítaniuk kell a magyarországi német népiség szabad szellemi kibontakozását. Széli úr azon utalását, hogy az illetékes miniszterekkel egyetértésben nyüatkozott, és hogy a magyar kormány elhatározta, „érvényt szerez tekintélyének minden olyan esetben, amikor veszélyeztetettnek látszik az állam alapelveinek érvényesítése a kisebbségi kérdésben", őszinte megelégedéssel fogadjuk. Bízhatunk tehát abban, hogy a magyarországi német népcsoportnak a politikai szabadság és gazdasági egyenlőség mellett lehetősége lesz akadálytalan kulturális fejlődésre is. Tekintettel a német és a magyar nép közti évszázados régi barátságra — ezt szeretném nyomatékosan kijelenteni —, az a kívánságunk és reményünk, hogy a magyarországi német népcsoport, mint eddig, úgy a jövőben is hűségben szolgálja a magyar államot, és ezáltal továbbra is „híd" lesz a két nép között.33 Ε nyilatkozatcseréhez a német és a magyar kormány azon kölcsönös törekvése vezetett, hogy elősegítsék vele a két ország viszonyában zavaró momentumot jelentő kisebbségi kérdés rendezését. De korántsem jelentett megoldást, még pillanatnyi nyugvópontot is alig. Olyan lépésnek bizonyult, amelytől mindkét fél legfeljebb bizonyos — kétes értékű - taktikai előnyöket remélhetett; maga a kisebbségi kérdés nem került ki általa „az ördögi körből". A magyar részről adott nyilatkozat jelentőségét a német diplomácia abban látta, hogy a magyar kormány ezzel elkötelezte magát nemzetiségpolitikai rendelkezései maradéktalan végrehajtására, a magyarországi németség anyanyelvikulturális, iskolaügyi igényei kielégítésére, fellépve az iskolafenntartó egyházak vonakodásával, a helyi hatóságok ellenállásával, s általában a magyar soviniszta törekvésekkel szemben. A német válasznyilatkozatot pedig a magyar diplomácia azért ítélte igen pozitívnak, mert elfogadta, hogy nincs többre szükség, mint már meglevő rendelkezések végrehajtására, elismerte a magyarországi német kisebbség államhűségre kötelezettségét, és tudomásul vette, hogy a magyar kormány az állam nemzetiségpolitikai alapelveinek veszélyeztetését nem tűri el. De a maga szempontjából határozott nyereségnek könyvelte el azt is, hogy Hess válasznyilatkozata reagálás nélkül hagyta — és így látszólag tudomásul vette — Széli nyilatkozatának több igen lényeges, a magyar felfogást kifejezésre juttató 33BA, NS 10/55. Fol. 58-61. Ungarische Erklärung; Deutsche Gegenerklärung. - Rövidítve közli/. Weidlein: Geschichte der Ungarndeutschen in Dokumenten, 189-191.
